Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-08-16 / 32. szám
1925. EVANOCLfKUSOfC LAPJA 5. gatja a belső békességet: templomban és egyletekben izgató beszedekkel, az utcán tüntető felvonulásokkal, a családokban reverzálisokkal és az iskolákban — tankönyvekkel. Az utóbbira legújabb jellemző példa a Kölcsey-breviárium, melynek szerkesztője »katholikus restaurációt visz véghez a református Kölcseyn«. (Alapos és szellemes bírálatát lásd Evang. Lapja 42.) Kühár Flóris bencés ur nekem gúnyosan pályadijat is Ígért. Én nem szívesen, csak kény- szerűségből válaszoltam a kérdésükre. És amit nyertek vele, övék legyen a pályabér. A többi aprólékos piszkálódásukra máskor fcgok felelni, ha majd több időm lesz. Egyelőre két nagyobb munkám befejező köteteit kell megírnom. Payr Sándor. Jegyzet Evangélikus egyházunk az istentisztelet központjának az Igét és annak hirdetését tette meg. Elannyira, hogy- akadt kezembe egy kézirat, amely szerint istentiszteletünk éneklésből és igehirdetésből áll; tehát elmaradt, kifelejtódött az ima, a szentségek, az aLamizsnaosztogatás. ha már ennyire vagyunk, hangsúlyoznunk kell, hogy az evangélikus istentiszteletnek lényeges tulajdonsága az is, hogy legyen aki a prédikációnkat meghallgatja, ts aki látta a sátoros ünnepeken a zsúfolásig telt templomokat, s látja ugyanazokban a templomokban a »közönséges« vasárnapokon az üres padsorokat, az könnyen eljuthat arra a megállapításra, hogy a lelkészi állásokat féltucatszám lehetne összevonni. Mert az üres padoknak prédikáló papban is feltámadhat az a gondolat: hát életfeladat az nekem, hegy néhány álmos, vagy alvó embernek prédikáljak hetenként félórát? És ha felébred a papban ez a gondolat, nem szabad minden további nélkül elhessegetni, mint ördögi incselkcdést. Nem szabad megnyugvást találni abban a gondolatban sem, hogy az a néhány lélek is drága az Ur előtt. Hanem igenis valljuk be őszintén, hogy élethivatásnak ez bizony elég gyatra dolog. S ha ennyire eljutottunk, ahová egyenes logikával és gondolkodással el kell jutnunk, hogy t. i. heti félórái munkával a kenyerünket; és fizetésünket nem kerestük meg, akkor két ut áll előttünk: vagy búcsút mondunk annak a pályának, amelyen energiáink elsenyvednek és lelkünk kárt vall, vagy pedig iparkodunk speciális munkaterünkön munkát találni, amely erőinket igénybe veszi. Adott esetben iparko dunk a templomba hallgatóságot vonzani. Amikor egy-egy prezbiter atyánkfia, mint például Kováts Dezső prezbiter megnyomja a tollat és megmondja a maga véleményét nyíltan a papokról, örüljünk neki, mert sok tekintetben igaza van. Arra figyelmeztet bennünket, hogy a gyülekezet azért fizeti a papot, hogy legyen neki papja, nem azért, hogy legyen mintagazdáj-i, vagy politikai vezére, vagy intelligens falusi eleme. A hivő hétköznap lehet iparos, földmi- vés, kereskedő, orvos, tanár, vagy bármi más tisztességes foglalkozású ember, de a papnak azért adnak kenveret és megélhetést, hogy legyen mindig pap. S hogy erről nem egy esetben megfeledkezünk, az tény, amit bizonyít egyházunk állapota is. Az egyház »laikus« tagjai is hidasok a dologban, de bennünket is sok mulasztás terhel. Visszatérve a templomlátogatásra: sokan Keresztelő János methódusát követik: várják, hogy' a sokaság menjen ki hozzá luk a pusztába, ami alatt itt a templom értendő. Azonban, mivel sok minden hiányzik belőlük ahhoz, hqgy Kér. Jánosok legyenek, a sokaság nem megy hozzájuk. Nem marad más hátra: nekünk kell az emberekhez menni. »E világnak frai eszesebbek a világosság fiainál a maguk nemében«. Tanuljunk hát tőlük. A nagy kereskedelmi cégek nem elégesznek meg azzal, hogy raktáron tartanak mrnden jót s azután a segédeknek. elárusítóknak hadával várják a betévedő vevőt. Evvel bizony nem érik be. Igénvbeveszik a sajtót, hirdetnek. S itt megragadhatnám az alkalmat arra, hogy főembereink és közembereink soraiba odavágiak egynéhány szomorú igazságot az evangélikus sajtóról, de tudón, hogy mielőtt ez a munka eredménnyel járna, még sok más teendőm van, igy hát nem teszem, már csak azért sem. mert akiknek adresz- száiva volna, azok nem olvasnak egyházi lapot. Azok a nagy kereskedő cégek tartanak utazókat, akik mindenhová elmennek és üzleteket kötnek. Utazó ügynökeik semmi fáradságot nem kiméinek, hogv üzleteket köthessenek. Utón vannak egész héten, néh^ tovább is. Nem bánják. hogv minden éjjel más ágyhan kel! hál- nk>k, még pedig néha igen kényelmetlen ágyban. Felülnek a vonatra a naonak és éjszakának bármelyik órájában. Esőben, sárban, hőségben és hidegben utón vannak. Itt nálunk iár a városból egy varrógép kereskedő évek óta házról-házra, egy fotográfus is jár évek óta házról-házra; magától értetődőnek találták, hogy csak igy lehet üzletet csinálni. Utána kell járni és ügyesnek kell lenn». A legeknek Krisztus számára való megnyerése a legnagyobb szabású üzlet. »Hasonló a niennyéknek országa a kereskedő emberhez«. Ezt a hasonlatot maga Jézus hasznába. Sokféle nvavalyánknak nem az-e az oka. hogv mi kényelemszeretetből, vagv téves önérzetből. Urunk igen világos és határozott parancsa ellenére korlátoltabbak akarunk lenn», mint e világnak fiai? Hány utazó ünmökö+ alkalmaz egyházunk? Hányán járnak házról-bá'ra tanyárót-tanyára. egyik szórványból a máctkba? Ahol »csak« ötven-hatvan evangélikus lélek van egv faluban, az a falu nálunk már »nem sr/ere- pel«. C9oda-e, ha a szekták terjednek? Ha tem- olomaink üresek? Ha terjed a közöny? bEredi hamar a váro9 utcáira és szorosaira; eredj el
