Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)
1925-07-05 / 26. szám
sának, megerősödésünknek: a Krisztus erejével teljesített munka. Az egyháznak munkások, szolgák kellenek, akiket Űrök munkában talál, ha éjfél előtt, ha éjfél után jön haza... Egyházi életünk minden terén fokozottabb tevékenységre és erőkifejtésre van, szükség. Bárgyú tehetetlenség és az energiák hevertetése bűn. Aki az egyházban tisztséget vállal, tegye ezt mindig annak tudatában, hogy az egyház számit munkaerejére, munkakészségére és mun- kateljesitményére, amelyek nélkül konstruktiv munkát végezni nem lehet. Nem érhetjük be azzal, hogy ünnepélyeinken meglátogatjuk a hazai protestáns egyháztörténelem dicsőséges csatatereit és mankóinkkal mutogatjuk a hajdan kivívott győzelmek színhelyeit. A medáliák csöngetése korunkban semmi hatást nem gyakorol. Dolgoznunk kell és szolgálnunk. A jövő azé az egyházé, amelynek élő és munkás hite van, a melynek élő és munkás hitü tagjai vannak. Szeretettel köszöntőm egyházmegyénk gyülekezeteinek közgyűlésünkön megjelent képviselőit és tagjait; kérem vigyék magukkal gyülekezeteikbe testvéri köszöntésemet és munkára, konstruktiv és intenzív munkára való felhívásomat. „ Diósgyőr. Elrekvirált, illetőleg hadügyi célokra átengedett harangja helyébe uj harang beszerzését határozta el. A szent célra a gyűjtés már megindult. Az egyházi fegyelem kérdése. Régen váltott ki egyházi kérdés olyan élénk érdeklődést s nyert annyi oldalról való megvilágítást, mint éppen emez, aminek csak örülni lehet, mert hiszen ez a kérdési nagyfontosságu kérdése egyházunknak s megoldása igen nagy körültekintést és tapintatot fog igényelni majd. Az egész kérdést tulajdonképen az ismeretes ostffyasszonyfai szabályzat tolta előtérbe, jóllehet azt megelőzően is már ott zsongott bizonyos szükség érzete e kérdés rendezésének az egyházi életet közelebbről figyelő lelkekben. Éreztük régóta sokan, hogy az egyházi élet terén mutatkozó szertelenségek megfékezésére kell már tenni valamit, mivel azok — szó nélkül hagyva — csak ártanak egyházunknak, mivelhogy mételyezően hatnak kifelé. Az ostffyasszonyfai szabályzatot is bizonyára ez a tapasztalat hozta létre; a, mely tapasztalat kell hogy mindnyájunkat arra ösztönözzön, hogy most már nézzünk szemébe e kérdésnek s azt mielőbb egyetemlegesen próbáljuk megoldani. Én azért szólok most bele a vitába, mivel a tiszakerületi és az országos lelkészegyesületi konferenciákon éppen az én elnökletem alatt jött létre az az »Egyházvédelmi szabályzat« melyet e lapnak ez évi 17-ik száma leközölt, s amelyet az említett konferenciák magukévá tettek s további eljárás végett felterjeszteni határoztak az Egyházegyetemhez. A javaslat ott van tehát a legmegfelelőbb helyen s alkalma lesz majd mindenkinek hozzászólni annak idején. Az ostffyasszonyfai gyülékezet szabályzata és az országos Lelkészegyesület által megformu- lázott javaslat között bizonyos különbség vehető Keresztyénség és katlislieizinus. (Dr. Barnes E. W., Birmingham püspöke junius 14-én a Westminster Abbey templomban feltűnést keltő prédikációt mondott. Ebből az egyházi beszédéből vettük az alábbiakat. A régiségtudomány a katholicizmus eredetére világosságot derített. Azelőtt általánosan elfogadott nézet volt, hogy a keresztyénség a római államvallással vívott szilaj harcban győzte le a római birodalmat. Ez az államvallás azoknak a latin istenségeknek pompázó és némileg untató imádása volt, amelyek állítólag Róma sorsát intézték. Apránként azonban ismeretessé vált az a tény, hogy a vallásnak ez a típusa elsorvadt. A keresztyén kor első századában a Földközi-tenger körül lakó népeknek uralkodó vallásai főleg misztérium-kultuszok voltak, a melyek olyan istenségekkel függőitek össze, mint a Nagy Anya, és Izisz, és Mitra. Amikor ezek a kultuszok Rómába jutottak, eleinte kísérletek történtek elnyomásukra, de nagyon Ínyére voltak a korszellemnek s különösen annak a fényűző istentiszteletnek, amely a halhatatlanság utáni vággyal egyesült. A sokszor barbár és durva eredetű misztériumvallásokat fokozatosan megtisztította az a nevezetes szellemi mozgalom, amely a keresztyénség második századában lépett fel. E kultuszok közül az egyik szacerdoitalizmus volt, a másik pogány szakramentalizmus. A szacerdotalizmus értelmében azt hitték, hogy a misztérium papjainak titkos tudománya és speciális szellemi hatalma van. A papoknál vannak az örökélet kulcsai. A halhatatlanságot csak úgy szerezheti meg az ember, ha a papok beavatják; a beavatás nyújtott bemenetelt a misztériumokhoz, amelyeket az isteni kegyelem csatornáinak tartottak. A szakramentalizmus abban az értelemben, hogy minden ilyen kultusznak voltak szent lakomái, áldomásai; de bármiben állottak legyen ezek a szakramentumok — egynémelyik undorító volt, másikak pedig feltűnően hasonlítottak a mi Úrvacsoránkhoz — azt tartották, hogy az áldomásokon való részvétel által a hivő a halál után örök életet élvez az istenekkel. A különböző misztérium-vallásoknak alapeszméi annyira megegyeztek, hogy fellépett az egy Isten imádására való törekvés. A misztériumok filozofikus apologétái kezdték a patronus
