Evangélikusok lapja, 1925 (11. évfolyam, 1-51. szám)

1925-05-31 / 21. szám

EVANQÉUKUSQK LAPJA t theol. irodalmi tekintélyünk zárószava a hitben való állhatatosságról. Az ünnepély fényét a fen-, tieken kívül a Szentkirályi, Kubinyi, Ztrdaiudyi, Magyary-Kossa családok tagjai emelték jelen­létitekéi. Ev. leányinternátus Győrött. A győri ev. Szeretetház igazgatósága értesíti az érdeklődő­ket, hogy leányinternátusát, mely a kommim óta zárva Volt, szept. 1-én újra megnyitja. Győ­rött van a leányok számára áll. tanitónőképzó, áll. leánygimnázium, polgári lányiskola, felső kereskedelmi iskola, háziipari tanfolvam stb. Vallásos, családias nevelésről az internatus ve­zetősége gondoskodik. Előjegyzéseket elfogad s bővebb felvilágosítást ad az ev. Szeretetház igazgatósága. Lelkészavaíás. A csauád-csongradi espe­rességhez tartozó csanádalberti ág. hitv. ev. egyházközségének f. hó 21-én azaz áldozócsü­törtök ünnepnapján Saguly János esperes és Trnovszky Sámuel egy házfel ügyelő elnöksége alatt megtartott közgyűlésén szép számban meg­jelent egyházhivek a né^y jelölt közül nagy lel­kesedéssel Sztik Gusztáv felsöpetéuvi lelkészt választották meg a megüresedett lelkészi állásra. A jóságos Isten minél hosszabb időben szabja meg lelkésztestvérünknek a csanádalberti egy­házközségben, mint az Ur szóllójcben való mun­kálkodását, hogy önfeláldozó tevékenységét si­ker s az cgyhaztagok részéről pedig hálás el­ismerés koronázza az isten dicsőségére, az édes magyar haza boldogulására és evangélikus egy­házunk felvirágoztatására. Egyháclátogatás Ambrózfalván. Dr. Raf- fay Sándor, a banyai ág. hitv. ev. egyházkerü­let nagyérdemű püspöke május 9-én érkezett meg Pitvarosról Ambrózfalvára. Az urinök élén az asszonyok nevében a helyi lelkész neje üdvö­zölte egy’ szép virágcsokor átuyujtása kíséreté­ben, majd pedig Komlovszky Ferenc helyi lel­kész fogadta a főpásztort a templom ajtajánál a presbitérium élén. A könyörgést a püspök az esperes és a helvi lelkész segédletével tér- tóttá meg, azután meglátogatta az ovodát és az állami iskolát s a látottak felett megelégedését fejezte ki. 12 órakor jelentek meg a tisztelgő küldöttségek a főpásztor színe előtt és pedig hét küldöttség, amelyeknek külön-külön vála­szolt a püspök, akinek tartalmas válaszai min­den egyes esetben köztetszést és helyeslést vál­tottak ki az összes jelenlevőkből. Délután 3 óra­kor presbiteri diszgyülcs volt, este felé pedig látogatásokat végzett a püspök, majd vacsorára Kárász Mihály th. Migytiö tanyájáé volt az Összejőve*! Másnap, azaz ntájgs 19-én a püspök kíséretéhez csatlakoaaÉt Puraly EiwJ főispán, mint cspootss^gi felügyelő, or. VLüdtzc fobi ró és dr. Páti szolgabiró. A fél 10 órakor kezdődő Istentiszteleten tót nyelven a helyi lelkész pré­dikált, az ünnepi beszédet az oltár előtt a püspök tartotta, aki egyben főpásztori áldásban része­sítette a gyülekezetét. Istentisztelet uíán dísz­közgyűlés volt á templomban. Délután 3 óra­kor iskolai ünnepély volt a püspök tiszteletére, amely ünnepély fényesen sikerült. Majd pedig a helyi lelkész nejének, mint zászlóauyának ké­résére a püspök felavatta a Levente Egyesület uj zászlaját, amely zászló Málnassy János állami tanító adománya. Két püspök érdekes találkozás«. A »Ke­menesalja* Írja A dunántúli ev. egyházkerü­let megboldogult nagynevű püspöke: Gyu- rátz Ferenc soproni diákkorában a Csáky grófok nevelője volt. Elválásuk után sokáig neiu találkozott a nevelő neveltjeivel. Más irányba, sodorta őket az élet. Ám egyszer mégis összetalálkoztak — a főrendiházban! Az egyik Csáky gróf műit váci püspök, már a főrendek között volt, amikor Gvurátz, mint ev. püspök először jelent meg a házban. Es ekkor a grófi püspök felemelkedett helyéről, clibe sietett Gyurátznak és melegen köszön­tötte rég nem látóit egykori nevelőjét, más egyházbeli püspök-társát a főrendek között. A Mária Dorothea Jótékony Nőegyesület, május 10-án tartotta évi közgyűlését. A beszá­molóból a következőket jegyeztük fel. A Nő- cgyesület az elmúlt évben 150 felnőttet és 100 gyermeket ruházott fel. 8 támasznélküli özvegyet élelemmel teljesen ellát. Állásba segített 43 fér­fit, 30 nőt. Pénzsegélyhez juttatott 50 rászorul­tat. Évi bevétele 57 millió volt, melyből 40 mil­liót szegénysegélyezésre, 7 milliót a gyülekezet lapjának, a Hegyen épített városnak és 1 mil­liót kulturális célra jutatott. A következő szak­osztályai vannak a működés szerint: 1. Körzet- gondozás,«célja a hívek állandó látogatása. 2. Kórházgondozis. A Buda területén lévő 5 kór­ház betegeinek hetenkénti látogatása. Vezető: Bohár László. 3. Gvermckpatronázs. Fiatal leá nyok a patronesszek leginkább. Célja az evan­gélikus gyermekek állandó látogatása, nyilván­tartása. Vezetőjük: Bárdos Lajosné. 4. Kultur- osztály. Templomi hangversenyek, vallásos es­télyek, szeretetvendégségek, jótékonyeclu vásá­rok stb. rendezése. Dr. Pestby Pálité vezetésé­vel. 5. Szegénygondozás. Kun Gyutáné irányí­tásával. Az egyesület elnöke továbbra is dr. Var­sányi Mátyásm*, ügyvezető elnökök: Kun Gyu­lám* cs Báedos Lajosné. 17-én évzáró istentisz­telet volt, melyen az egész tisztikar és választ­mány, számszerűit 71-en, akik ténylegesen mun­kálkodnak, vettek részt. A közgyűlésen az egy­ház részéről Buoschkó/Gí. Adolf esperes ur és neje, az egyház részéről Sándy Gyula egyház- felügyelő, Kun Gyula másodfolügydő, közéle­tünk, társadalmi életünkből több jelesünk vett részt.

Next

/
Thumbnails
Contents