Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)

1923-05-06 / 18. szám

1923 avJtfiQftuiitosoit liflpjfl 1 EGYHÁZI ÉLET. A minisztérium törvényjavaslatot készül benyúj­tani folyó évi julius elseji hatállyal, amely a felekezeti tanárokat magába foglaló országos nyugdíjintézetbe be­fogadja a theológiai tanárokat, a felekezeti kisdedóvó és elemi tanítókat s az iskolák szolga-, illetve altiszti személy­zetét is. Egyúttal a theológiai tanároknak lelkészi szolgálati éveit is figyelembe veszi bizonyos korlátozásokkal. Kimon­dott s lehetőségig követett elv, hogy az állami hivatalno­kokkal egyenlő módon rendeztessék a felekezeti alkalma­zottak nyugdíjügye is. A teher, amelyet maga után vonna, meglehetősen súlyos. 7*/, a felsőbb és 10°/o az elemi­iskolák tanítói részéről az összes illetmények után. Üdvös reformnak látszik, hogy a hivatalvesztésre Ítélt tanító, kikül- dendö vegyes bizottság javaslata alapján — ha fegyelmi vétsége enyhébb fokú — nyugdíjigényét megtarthatja a a miniszter rendeletéből. 50 év a jótékonyság szolgálatában. Csöndesen, a legszűkebb keretekben ünnepelte meg fennállásának 50-ik évfordulóját a TdbHha jótékony nőegylet ápr. 25-én. A meg- illetődöttség benső érzése ült az arcokon a zöld asztal körül, amelyekről a szivjóságnak, a segitökészségnek sugárai már annyi bánatos arcról űzték el a felhőt, sok szemből szá­rították fel a könnyet, hogy Tábitha munkáját ebben a bűnös városban is a másik félszázad útjára is átsegítsék. A meg- elentek során ott láttuk báró Prónay Rózát, aki nemcsak ormailag elnöke az egyesületnek, hanem valóságos lelke és készséges munkása Ott volt nővére báró Prónay Irma, Dr Lipták Pálné, Láng Gizella, Méhnert Ernőné, özv. Dr Donogány Zakariásné, Broschkó E. Adolfné, özv. Bászel Aurélné, Hajnal Istvánné, Nigrínyi Gizella, Csesznák Mar­S t, Burchard-Bélaváry Dóra, Koób Margit, Góbi Imréné, ruck Jeanne, Pákay Antalné, Pákay Hona, Boér Róza, özv. Blaskovich Ödönné, Szegfy Ilona, özv. Koch Jánosné, Balzsanka Anna, Beretvás Sándorné és a két mozgékony és fáradhatatlanul tevékeny Tábithája Budapestnek, Örményi Ilona és MaJomhegyi Margit titkár. Báró Prónay Róza köz­vetlen hangú megnyitója után Dr Csengödv Lajos lelkész mon­dott imát, majd Malomhegyi Margit titkár jelentését olvasta fel, amely az elmúlt esztendő készséges és áldott munkájá­nak folyamatosságát örökítette meg, majd a gondnoki, pénz­tári jelentés és folyóügyek elintézésével véget ért a gyűlés, amely immár félszázados hagyományok zárókövévé vált. A „Protestáns Nőszövetség“ csipkeverő tanfolyamot nyit I., Alkotás-utca 39. szám alatti műhelyében. Tanítás szerdán és pénteken délután Vt 4—6-ig. Tanítás kezdete május hó 2-án szerdán. Tandij 1000 K havonta. Vallásosestély. A Szuchovszky Gyula ev. vallás­tanár vezetése alatt álló ifjúság ápr. 24-én vallásosestélyt tartott, melynek keretében ünnepelték báró Radvdnszky Albert egyetemes egyházi és iskolai főfelügyelőt. Ez alka­lommal üdvözölték ót az iparosság, az iparosifjuság, a Prot. Nószövetség Józsefvárosi Köre. a Józsefváros lakossága és evangélikussága nevében. Az estély keretében mutatták be Dr Kelecsinyi Jánosné és Szuchosvzky Gyula „ Akiket Jézus megáldott■ vallásos tárgyú kedves hangulatú színdarabját 30 gyermekkel. A bibliai magyarázatot Dr Csengődy Lajos lelkész mondotta. Volt ének-, zene- és szavalatszámok. A nagy számban megjelentek kellemesen eltöltött e9t emlé­kével mentek hajlékaikba. f Benka Qyula, a szarvasi főgimn. nyug. igazgatója elpihent. Haláláról a kővetkező gyász- jelentés hozott hirt: A szarvasi ág. h. ev. főgim­názium felügyelő bizottsága és tanári kara mély fájdalommal tudatja, hogy Benka Gyula nyug. fő­gimnáziumi igazgató, ki 22 évig mint tanár, 24 évig mint igazgató működött, 15 évet pedig nyugalom­ban töltött, elhunyt. Emberszeretetével, tudományos munkásságával, odaadó tevékenységével örök időkre véste be emlékezetét a főgimnázium történetébe. Jószívűségéért, nevelő munkásságáért és jellem­képző hatásáért ezerszámra menő tanítványai áldják. Temetése f. évi május 1-én d. u. 4 órakor a főgimn. udvarán fog végbemenni. Szarvas, 1923. ápr. 30. Emléke örökké élni fog közöttünk I Az „Athenaeum“ a magyar filozófiai társaság folyó­iratának 1923. I. füzete a következő tartalommal jelent meg: Dékdny I.: A társadalmi normák problémája. Varga B.: A metafizika értelme. Dr Szelényi Ö.: A vallásos élmény a parapszichológia világításában. Koszó J.: Troeltsch E. Ismertetések, bírálatok. A társaság tagsági évi dija csak 100 K. Tagságra és előfizetésre jelentkezhetni: Somogyi J. titkárnál (II., llona-utca 4.) Raffay Sándor egyházlátogatása a békési ev. egyházmegyében. Dr. Raffay Sándor, a bányai ág. hitv. ev. egyházkerület püspöke kánoni egyház­látogatásra április hó 25-én Kondorosra érkezett. A főpásztort a mezőtúri vasútállomáson Békés vár­megye részéről Brandt Vilmos főispán, Dr. Daimel Sándor alispán üdvözölték, a békési ev. egyház­megye részéről Kovács Andor esperessel élén az egyházmegyei papság nagy része fogadta. A kon- dorosi egyházba történt bevonulás alkalmával impozáns módon nyilatkozott meg a község ragasz­kodása, mert felekezeti különbség nélkül sietett az érkezők üdvözlésére. A lelkészlak előtt testvéri szeretettel üdvözölte őt Bedák Mátyás rk. plébános is. A püspök a tisztelgő küldöttségek után az egy­ház iskoláit látogatta meg; az egyháztanáccsal ülést tartott, majd a templomi áhitataton vett részt, amelyet a Luther-Szövetség rendezett. Az ünnepi istentiszteletet követett közgyűlésen a látottak és tapasztaltak felett teljes megelégedését nyilvání­totta. 29-én tiszteletére közebéd volt a történelmi nevezetességű kondorosi csárda modernül épített dísztermében. A püspököt útjában elkísérték: Báró Kaas Albert és Zeőke Antal nemzetgyűlési képviselők. Sárkány Béla egyházkerületi főjegyző, Dr. Rásó Lajos főjegyző, Kuthy Dezső püspöki titkár és Russ Zoltán egyházmegyei főjegyző. A főpásztor ápr. 30-án Szarvasra ment, ahol nagy szeretettel várta az evangélikus gyülekezet. Szöllós község evang. egyháza, amely Tab, somogyi gyülekezetnek filiája, az áldozatkészségnek olyan példáját mutatta, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. A 32 házaspárból álló kis gyülekezet 4 millió korona erejéig adóztatta meg önmagát, hogy az iskola, a tanító és tem­plom-tervet megvalósíthassák. Amellett az iskolának telket és egy harangot is felajánlottak. Az áldozatos hithűség­nek ez a példája nemcsak buzdításul szolgálhat, de sok gyülekezet megszégyenülve is veheti tudomásul szöllősi hittestvéreinktőí, hogy mennyire lehet vallásunkat szeretni. A kondorosi egyház a canonica visitationalis gyűlé­sen a püspök ur kérésére elhatározta, hogy egy a birtoká­ban levő sárgaréz feszületet és 2 gyertyatartót a vecsési híveknek ajándékozza. A vecsési misszió első istentisztelete pünkösd más­napján lesz. A hívek lelkesen készülődnek s az erős testvér, a kondorosi egyház adománya annál kedvesebb, mert ez lesz ott az első ev. istentisztelet. A gyülekezetei Kuthy Dezső fogja pastoralizálni. Kondoroson a Luther-Szövetség ápr. 28-án tartott egy nagy ünnepélyt. Russ Zoltán imádkozott, Dr. Scholtz Oszkár egyh. felügyelő megnyitója után Dr. Raffay Sándor püspök tartott egy nagy beszédet, amelyben a szervezke­désről beszélt. Utána báró Kaas Albert, Dr. Rásó Lajos és Kuthy Dezső tartott beszédet. Azután Czirbusz Ferenc záróbeszéde és imája után gyülekezeti ének fejezte be az ünnepet. A hívek közül többen előfizettek az Ev. Lapra.

Next

/
Thumbnails
Contents