Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)

1923-01-14 / 1-2. szám

1923

HVAHQálAlKUSO* Ii APJA

5

nem koldusbotot adnánk a nyugdíjasoknak, özvegyeknek és árváknak, hanem otthont, biztos megélhetést.

Ne várjunk tovább, hogy mások cselekedjenek, cselekedjünk mi magunk 1 Ezt a kérdést többé ne engedjük elaludni.

Itt pedig Valaki láttatlanul figyeli e cikk olvasóit, nézi a jótékonyságot annyiszor hirdető papok szivét és azt mondja: Valaki egynek gondját felveszi az Én kicsinyeim közöl, nekem veszi fel gondomat. Görög Ernő.

MMMMMMMMMMIMIIHIItttlINMMIIimilllMimillllllllllHltmillllllllllllllliilMMIIIIMIIHI

Németországi utam.

(A Gusztáv Adolf egyesület 68. közgyűlése Erlangenben.)

A soproni Ifj. egyesületnek 1922. Advent II vasárnapján ter- tott vallásos estélyén lelolvasta Zicrmann Lajos lelkész, a magyarhoni E. E. E. Gvámintézete elnöke.

Németországi utamon Neuendettelsauban is megfordultam. Ott az egyik intézetben, a testvérotthonban az ebédlő kideszkázott falán a többek közt ezt a szép mondást olvastam: „Man muss einmal aufsagen, was man gelernt hat.“ = .Egyszer fel kell mondani azt, amit az ember megtanult ■

Hadd mondjam el én is szép rendjében, sorjában azt, amit németországi utamon tanultam, láttam, hallottam, tapasztaltam, s hadd fűzzem ahhoz itt is, ott is gondolataimat s megjegyzéseimet.

A f. é. szept. 17-én Sopronban tartott magyarhoni ev. egyetemes egyházi gyámintézeti közgyűlés Kapi Béla püspök Ur Öméltósága indítványára elhatározta, hogy a Németországi Gusztáv Adolf-egylct ez évi Erlangenben tartandó 68. közgyűlésére kiküldi uj egyházi elnökei, hogy evvel néki alkalmat adjon, hogy a G. A. egylet tisztikarának, központi bizottságának s közgyűlésének bemutatkoz- hassék, a német testvérekkel való összetartozandóság kötelékét megerősíthesse s egyházunk s hazánk jó hirét s nevét megvédhesse s öregbíthesse. Ezen határozat következtében mindjárt a közgyűlés után megtettem a szükséges előkészületeket az útra.

A G. A. egylet nagyérdemű elnökének, Dr. Rendtorff Ferenc titkos egyháztanácsos, egyetemi tanárnak bejelentettem egyetemes gyámintézeti elnökké történt megválasz- tatásomat s úgy ö neki, mint Baum erlangeni dékánnak megírtam, hogy — ha a jó Isten is úgy akarja — Broschkó G. Adolf bpesti lelkésszel, az egyetemes gyámintézet volt h. egyházi elnökével, valamint Scholtz Ödön ágfalvai esperes-lelkésszel. a dunántúli egyházkerületi gyámintézet elnökével szept. 30-án este a G. A. egylet fógyülésére s ünnepére Erlangenbe érkezünk. Baum dékán postafordultával megküldte az erlangeni városi tanács által kiállított beutazási és tartózkodási engedélyt, amelynek birtokában a bajor határt átléphettem s Erlangenben tartózkodhattam. Az erlangeni ünnepeket rendező bizottság pedig egy levelezőlapon értesített, hogy Spuler egyetemi tanárnál Hin- denburg-utca 57. sz. a. szabadlakásom lesz s hogy az ünnepi iratokat s a közös ebédekre vonatkozó felvilágosításokat a vasúti állomás melletti tudakozó irodában szerezhetem be. Dr. Rendtorff pedig ugyancsak postafordultával a kővetkező levelet intézte hozzám: „Ziermann Lajos lelkész Urnák, mint a magyarhoni egyetemes evang. egyházi gyámintézet egyházi elnökének. Igen tisztelt lelkész Ur! E hó 20-ról kelt levelét nagy örömmel vettem. Sietek önnek fontos uj hivatalához már ezúton is meleg szerencse kivánataimat kifejezni s örvendek, hogy már néhány nap múlva alkalmam lesz, áldáskivánataimat élőszóval is megismételhetni és önnel a G. A. egyletnek s a gyámintézetnek további eredményteljes együttmunkálkodásáról tanácskozhatni. Erlangenbe való jövetelének szándékáról rtesilettem az ottani ünneprendező bizottságot, őszinte

nagyrabecsüléssel és szívélyes üdvözlettel Dr. Rendtorff elnök.- Időközben megszereztem az útlevelet is. Az útlevélre szükséges német és osztrák vízumot Broschkó G. Adolf testvér közbenjárására díjtalanul adták meg. Broschkó megküldte a gyámintézet megbízólevelét is s mint eddigi h. elnök tanácsokkal, utbajgazltásokkal s az esetleg szükséges adatokkal ellátott s tette ezt a legnagyobb előzékenységgel s végül látván, hogy kettőnk útiköltsége túlságosan megterhelné az egyet, gyámintézeti pénztárt, önként lemondott arról, hogy ö is elmenjen Erlangenbe. Mindevvel annyi testvéri szeretetet s annyi önzetlenséget és szerénységet árult el, amely — valljuk meg — a lelkéBz- testvérek közt is ritkaságszámba megy s megérdemli, hogy elismerőleg kiemeltessék.

Hogy a német testvéreket egyházi s hazai viszonyainkról kellőkép tájékoztathassam, hamarjában még úgy ahogy áttanulmányoztam a magyar kir. külügyminisztérium által kiadott 2 kötetes jelentést a magyar béketárgyalásokról s Buday Lászlónak a megcsonkított Magyarországról szóló értékes könyvét s a G. A. egylet támogatására szoruló intézetekről is igyekeztem megfelelő adatokat beszerezni. Sajnos, ebbeli munkám eredményét a plénum elé ez alkalommal nem [tudtam vinni, mert az Erlangenben tartott üdvözlő beszédemet rövidre kellett szabni s hazai egyházi viszonyainkat tárgyaló kimerítőbb beszédemet pedig, melyet Nürnbergben kellett volna elmondani, nem tarthattam meg, mert a ,Christuskirche--ben, ahol nékem töbhcdmagammal kellett volna beszélni, a nürnbergi rendezőség hibája következtében nem volt kellő ssámu hallgatóság. De a privát beszélgetésben bö all&lmam volt hazai s egyházi viszonyainkat megismertetni a német testvérekkel. erre nagy szükség van, mert csodálatos, hogy azok az alaposságukról hires német testvérek sokszor mily tájékozatlanok s felületesek a külföldi viszonyok elbírálásánál.

Amikor egy évvel ezelőtt itt Sopronban népszavazás előtt álltunk, a Stuttgartban megjelenő s nálunk a német anyanyelvű gyülekezetekben nagyon is elterjedt hires és jó egyházi néplap „Der Christen Bote" Sopron s vidékéről úgy irt, mint „Oedenburgcr Ländchen--röl, azaz .Soproni orszigocskáról“, amely Ausztria és Magyarország közt fekszik s amely eddig Ausztriához tartozott, de mely után most a rossz magyarok nyújtják ki kezeiket.

A magyarországi viszonyokat hasonló tájékozatlan- ságeal és felületességgel megítélő intelligens emberekkel találkoztam ezen utamon is. voltak, akik Sopront s a vitás „nyugatmagyarországi“ területet valahol a Dráva partjánál v. Erdélyben keresték. El is határoztam, hogy máskor elviszem magammal Magyarország térképét s ha hazai viszonyainkról szólok valahol, mindenekelőtt kiterítem a mappát.

Felette szükséges aztán, hogy az ember a jó magyar föld termetté kenyeret s kalácsot, szóval hazait is vigyen magával. Hazai nélkül éheztem vagy túlsókat költöttem volna, mert mi mégis csak többet eszünk, mint a német testvérek ehetnek. Ott nem egv testvérnek szájából hallottam, hogy évek óta nem tudja, mit tesz az jóllakni. A kenyeret igen szűkén mérik, a tésztát alig ismerik, húsra nem igen telik s leves, főzelék, burgonyából álló ebéd után csakhamar újból jelentkezik az éhség. Igen jól esett tehát, hogy a német szűk kosztot hazaival pótolhattam.

Persze az ilyen hazaival, ruhával, különféle iratokkal megrakott podgyásszal nem könnyű átvergődni az útlevél-, vám-, pénz- stb vizsgálatoknál. A legtöbb nehézséget s kellemetlenséget ebben a tekintetben éppen itt Sopronban csinálták úgy a kiutazásnál, mint a beutazásnál. Jó volna, ha a hivatalfőnökök, akár a belügyminiszter is, egyszer- másszor inkognitó megjelenne az ilyen helyen s Játná, hogy sokszor milyen ügyetlen, ügyefogyott s udvariatlan emberek hogyan molesztálják igazán feleslegesen az utast. A déli vasúti állomás III. osztályú várótermében egy süru embertömegben, úgy hogy mozogni sem lehetett igen, akkor amikor kezemben volt egy elég nagy utazókosár, egy plaid és esernyő, mindenekelőtt elő kellett mutatnom az útlevelet, amelyről egy az irás-olvasás mesterségében nem igen otthonos hivatalos közeg nagynehezen lemásolta a nevemet s utazásom végcélját. Mikor evvel végeztek s odébb tolt az emberáradat, azt kívánták, nyissam fel kosa-