Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)

1923-12-02 / 31. szám

EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1923 Egy árvaházi leány története Alig élt és máris élettörténete van, alig élt és máris élettapasztalatai vannak Olgának, a tízéves árvaleány­nak. A sorsnak kemény csapásai rásütötték bélyegüket a gyermek lelki és kedély-világára, különösen amikor magára hagyják, el-elmereng, minden külső ok nélkül össze-összerezzen, gondolatokba merttlten szemeit a messze távolba mereszti, mintha keresne valakit és végül köny lopódzik a szemébe. Ez a kis vízcsepp sokat­mondó. Hallgassuk meg-, mit mond. Az én kis gazdám Odesszában látta először a napvilágot, egy a tengerpart­ján épült, reggeltől estig a fényes napsugaraktól beara­nyozott villában, ahol szeretet, béke, boldogság, meg­értés, megelégedés és jólét honolt. És ennek a földi pa­radicsomnak egy csapásra véget vetett az emberi go­noszság1. Atyjának az ellenség szemében nagy bűne volt, szerette hazáját, ellenforradalmár volt, emiatt lakolnia kellett. A bolsevisták másfél napig bombázták Odesszát, t.üzesőt hullattak reá, a gyilkos golyók szerteszét röp­ködtek, ölve, pusztitva, az utcákon tömegekben hever­tek a halottak és sebesültek. A kis Olga mindezt végig­élte, másfél napig szemét be nem hunyta. A város pa­rancsnoka, ki jó ismerőse volt atyjának, tanácsolta neki, hogy meneküljön, mert kegyelemre nem számíthat. Nem tette, tetőtől-talpig férfiú volt, ki a végsőig küzd az igazságért, de feleségét felszólította a menekülésre, vil­lájuk előtt horgonyozván a hajó a menekülők részére. ..A hü feleség nem hagyja el férjét, megosztja vele sor­sát a veszedelem idején is, követi őt a halálba is.“ Ez volt a magyar születésű asszony határozott felelete. És nem tágított, ott maradt. A bolsevisták elfoglalták a vá­rost, vad csordaként berontottak oda pusztitva, ölve, rombolva, nem kiméivé asszonyt, gyermeket, sem cse­csemőt. Behatoltak Olgáék házába is. az atyát, mint egyik főbűn őst, kiragadták szerettei ölelő karjai közül, kihurcolták az utcára és ott Olga füle hallatára agyon­lőtték. Az én kis gazdáin, végezte mondókáját a köny, árva lett. Árva! Rettenetes szó. Ami fájó keservet ismer az emberi kebel, azt mind ez a rövid szócska foglalja magában. A bolsevisták villájukat konftskálták. a város ha­lárán fekvő földjeiket elrabolták, a hü feleség két kis gyermekével földönfutóvá lett. Menekülniök kellett, no hogy őket is megöljék. Fővárosunkban kerestek menedé­ket, ahol a nyomor társult hozzájuk. Akinek az Ég alatt már senkije nincsen, ne féljen, felfogja ügyét a jó Isten. Ugv van, a jó Isten, ki gondoskodik nemcsak az égi madarakról, hanem a szegény árvákról is az ő szent lei­kétől megihletett emberbarátok utján. Ki ne ismerné ilyenekül dr. Raffay Sándort. Raffay Sándornét. Ko- vácsy Sándornét, dr. Nádosv Imrét, Mehnert Ernőt, Mehnert Emőnét, Petri Pálnét, Padlóv* kapitányt, túl az Óceánon lakó dr. Soboslay Gyula hazánkfiát, ki igaz magyar szivének sugallnát követve, benső szeretettel és bámulatra méltó áldozatkészséggel gondoskodik a ma­gyar protestáns árvák "ól és az arra szoruló középosz­tályai családokról? Az árvák jól ismerik azokat, akik őket szeretik, nem szóval, hanem cselkedettel. És árvák nem felejtenek, hálásan megőrzik jótevőik emlékét. A kis Olgáról is gondoskodtak a jó emberek, eljuttatták Hollandiába, ahol egy derék, de anyagilag szűkén élő ^^ítaíános Nyomda, Könyv- éa^apkiadé^rtT^udapest^ szabómester vette pártfogásába. A szabómesterrel szem­ben lakott egy orvoscsalád, amely nagyon megszerette Olgát; biztatta, hogy hagyja ott a szegény szabót és tér­jen hozzája, mennyivel jobb, kényelmesebb sorsa lesz nála, amikor elhagyja majd Hollandiát, ellátja gazdagon ruhaneművel, pénzzel. És Olga — szinte hihetetlenül hangzik — nem hajlott a saját érdekét oly kecsegtetően szolgáló ajánlatra, hanem hü maradt a szabóhoz, mert az szerette őt, jótevője volt, hálás szive nem akarata őt megbántani. Olga Hollandiából nagyon szerényen öl­tözve, ajándékok nélkül tért vissza, mig társai göraye- deztek a csomagok súlya latt, de azért tettét nem bánta meg. Visszatérte után jótevői a Protestáns Országos Árva- házban helyezték el, hol boldog otthonra talált, mert ne­mesen érző szivének virágos kertjét ott szeretettel ön- tözgetik és megerősítik abban a boldogító hitében, hogy kedves atyuskáját a meny országban viszontlátja. Való­ban, ennek a kis leánynak a lelke mennyivel maga­sabbra tud emelkedni, mint azoké a nagy bölcseké, kik ezt a drága kincset, a hitet, mely tűrni és remélni meg­tanít, elrabolni akarják az emberiségtől. Referens. A csabai lányok neve lassanként fogalommá növi ki magát belmisszdói munkánk terén. Ha az evang. hitbuzgóságnak, egyházszeretetnek példáit akamók bemutatni nőifjuságunk előtt, Csabára kellene ve­zetnünk, hogy ott gyűljön lángra a csabai lányok példáján. Feledhetetlen kedves látvány marad mind­azok számára, kik tanúi lehettek, az a kedves jele­net, amint a csabai lányok, az ősz utolsó virágait bokrétába kötve, kora yasárnapreggóli órán ott áll­tak hosszú sorban a' csabai állomáson, hogy Gyu­lára utazzanak, a gyulai egyház lelkészbeiktató, ol­táravató ünnepén egviitt örülni az örülő hittestvé­rekkel. Az őszi reggel hidege piros csókot nyomott az arcukra. Vagy az öröm rózsái voltak azok? És hogy tele lett az oltár, még a zsámolya is, csabai őszirózsákkal! — Kü'lön-külön mindeniknek a nevét is ide szeretnők iktatni, mert megérdemelnék, hogy ismertté váljék a nevük az egész nagy magyar luthe- rániában. Az övéké is, meg a csabai asszonyoké is, akik nem maradnak el semmiben a csabai jányok mögött, sőt előljárnak nekik jó példával, Gyulára is velük tartottak. De csak itt-ott egy-egv név csendül meg a fülükben: D. Széberénvi Zsigmondnénak, Ko- cziszky Mátyásnénak. Kuthy Böskének, Zamescsik Ju­cinak, Brózik Böskének a neve. Csak az arcokra em­lékezünk, a kedves, mosolygós, lutheránus női ar­cokra, amelyeknek még a sírása is mosollyal párosul. Minden arcra: a ió Vidovszkv néni mosolygós arcára ér a kedves Mari néniére (akit igazán nem a kora, hanem a közszeretet megbecsülése neveztetett el „né­ni “-nek) csakúgy, mint a többiek éré, akiknek nevét* — sajnos — nem tudjuk idejegyezni. — Messze el­kalandoztunk. A reformációi emlékünnepükről akar­tunk csak írni. amelynek a programja itt fekszik előttünk. Most már nem is részletezünk. Csak azt sajnáljuk, hogy nem vehettünk részt rajt4. De tud­juk, ez is uey sikerült, mint a többi. Mert minden­ben csak kedveset, szénét, értékeset tudnak produ­kálni — a csabai lányok. _________________________ VI ., Nagymező-u. 3. (Fel. igazgató: Dr. Merényi Kornél).

Next

/
Thumbnails
Contents