Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-11-25 / 30. szám
4 EVANGÉLIKUSOK LAPJA 1923 Az erő Soha ilyen kitűnő protestáns ifjúsági havilapunk nem volt, mint Az Erő, melyet tavaly óta Karácsonyi Sándor szerkeszt. Annak az uj diák- típusnak kitermelésén fáradozik, amely munkatöbblétével fogja visszaszerezni az országot és evangéliumitatta, Krisztus sugallta mentalitásával tartja majd a most elvesztett örökséget . Az egyébként jól szerkesztett katholikus Zászlónktól főleg abban különbözik, hogy emelni akarja ölvasógárdájának látókörét, Ízlését, kibővíteni irodami ismereteit, irányítani, tanácsaival támo* gatni tanulmányait, mig a Zászlónk gyakran igen leplezetlenül keresi a népszerűséget s nevelési szempontból csekély értékű. Különösen érdekes' és értékes Az Erő „Uj Rákosi Országgyűlés ‘ című rovata, amelynek hasábjain az olvasótábor fontos diákproblémákat szokott megtárgyalni. A tavalyi kérdés volt: „Érdemes |e tanulni?1’, az ideinek címe: „Tánc, dohány, alkohol“. A hozzászólások örvendetes képet mutatnak a diákság komolyabb elemeinek állásfoglalásáról. A lap kiadója az Ev. Kér. Diákszövetség, Budapest, Hársfa-utca 59/b. Előfizetési dija az első félévre 2500 korona. Joggal elvárhatjuk az evangélikus szülőktől, hogy diákfiaikat és diáklányaikat nem fosztják meg eme szellemi és erkölcsi kincstől. Schul ek Tibor. fliniiiiiiiiiiiiiiiiiiiBiiiiiiiiiiu A Protestáns Országos Árvaház igazgatója, Brocsko Lajos kir. tanácsos jövő év tavaszán tölti be igazgatói működésének 50-ik, évét, mely alkalomal az intézet volt növendékei őt ünnepelni kívánják. E célból fölkéretnek az intézet volt növendékei, bogy címüket és volt társaik általuk ismert címét Papp Géza, VII., Erzsébet- körut 1. szám cimen közöljék. egyszer is vadásztam. Igazabban nem is vadásztam, inkább csak andalogtam. Mint őszi időben azok, akiknek emlékei vannak. Az ősz arany pora szitálta a ve.rőfényben úszó tájra. Révedezve néztem. Olyan volt a táj, mintha kalotaszegi szép asszonyok hímezték volna színesre. Margaréta csillagozta, százszorszép pöttyözte réten mentem föl a kissomlói hegynek, a borgátai határban. I egy verem leeresztett kakasokkal pihent vállamon. Mellettem keskeny csalamádé zöldes-barnáit, benne „keresett“ a kutyám. Majd erősen „huzni“ kezdett. Halkan, vigyázva lépkedett; nekinyult karcsú teste idegesen meg-megreszketett. S fejét felém fordította, figyelmeztetve: — Itt lesz ám valami! Kézbefogtam fegyveremet. Követtem a kutyát be a hegybe. Itt már elmaradt a csalamádé, kiveszett szőlő helyén gazos bozót burjánzott. Ebben „húzott“ tovább a vizslám. Egy pinceomladéknál hirtelen megállt. — No, mi lesz? — Egy róka lyuk. Tehát semmi. A koma megugrott. Körülnéztem. Beomlott pince kövei meredeztek reám. Kidőlt bedőlt falak, össze-vissza hányt fedéliák. Itt-ott egy csomó zsupp, amit meghagyott a szél. A falromokon szuette vastag tölgyfa-gerenda feküdt keresztben. Hajdan a mestergerenda. Elég épen megmaradt, szinte megkövesedett. Egy tekintet reá s látszott, hogy jó pár száz éves. Üléssel kinált —- rátelepedtem. A tarisznyából előkerült a pogácsa Széljegyzetek Irta: Gaál József. Az iparostanoncok vallásoktatása. A kér. kurzus vívmányaként lehet megemlíteni az uj kultuszminiszteri rendeletet, mely a vallás oktatást kötelezővé teszi és megtartását is a többi tantárgyak közé helyezi el, szemben a korábbi rendelettel, mely csak megengedte, de kötelezővé nem tette és pedig csak vasárnapra és nem a rendes hétköznapi munkaidőben. Iparos és kereskedőtanoncokról van szó. Az egyháznak mennyire fontos érdekéről van itt szó — olyan becsületes iparosokat és kereskedőket nevelni, kik nem ismerik majd a hamis mértéket, a silány portékát és a csalárd bukást, hanem a kér. erkölcsöt és becsületet — kötelezővé kellenne azonban még tenni úgy a fiú, mint leánytaaioncokra nézve az istentiszteletre való járást. Nagy kár, hogy tapügyi bizottságaink az ügy fontosságára való tele intettel nem állapítottak meg még most sem egységes tantervét. * ' ' • “• Ki fizeti a gazdasági cseléd után az iskolaadót? A major, a puszták és tanyák cselédségének gyermekeiről van szó. Ezek után az iskolai adót mindig az illetékes uraság kell, hogy fizesse, tekintet nélkül az ő felekezeti hovatartozandóságára. Ez nem patronusi, kegyuri-féle dolog, hanem kötelesség, mert az uraságnak vagy külön uradalmi iskolát kell felállítania, vagy pedig fizeti cselédeinek gyermekei után kivetett iskolai adót az iskolafenntartó hatóságnak. Mégis néhol megtagadják az adót! Behajtható^? Tessék tisztázni a kérdést!? ¥> Kántorok iskolája. Az Ev. Lapjá-ban az egyház elnöksége felhívta híveinket a korálok helyes éneklésére. Bizony nagyon jó lesz megszívlelni ezt, gyülekezeteinknek. A — falatoztam. Közben tekintetem végigsiklott a gerendán s elmosódott évszámokon akadt meg. Böngésztem. És csakhamar tisztán állt előttem a gondolatban hiányjellel összekapcsolt nyolc idomtalan számjegy: „1674—1684(‘. Közte apró lyukacskák: a szu odúja. Megismételtem a számokat magamban: — Hiszen ezek a magyar protestantizmus leggyászosabb évtizedét jelzik! — S önkénytelenül merült fel a kérdés: — Ki és miért véshette ide? Figyelmesen nézegettem tovább a gerendát. Elhajtottam a reája boruló bokrokat, letéptem az iszalagot. És arasznyira a számoktól, két iromba betű vált teljesen láthatóvá: M. M. Hirtelen megvillant valami az emlékezetemben: Pacher Donát könyve! Magvary Mihály kissomlói prédikátor és Kozáry István nemes esete. — Hátha ez az a pince?! Ahogy tekintgettem, tűnődtem, a hegypásztor köszöntött reám. Öreg, jó-izü magyar, amilyenekkel már csak a hegyekben lehet találkozni. Repült feléje a szó: .' , ; ; . , , — De jókor jön! Kié ez a pince? Kissé eltűnődve felelt: — Bizony nem is tudom, most kié. De azt hallottam, hogy régebben a Kozáryaké volt. Csakhogy azok kivesztek. ,. a _
