Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)

1923-06-17 / 23-24. szám

6 HVAfiGálAlItUSO^ Li AP JA 1923 gyönyörű beszédet az alkalomról s közben lehullt a lepel az emléktábláról. Komoly, fekete tábla. Aranybetükkel tündököl rajta Petőfi Sándor neve. A Deák-téri ifjúság egész esztendei gyűjtésének, fáradozásának eredménye. Virágkoszoru körötte. Szorgos, hűséges és kegyeletes leánykezek fonták és díszítették fel vele Petőfi emlékjelét, amit annyi lelkesedéssel, fáradsággal, utánjárással teremtett meg az ifjúság. Ebben a lelkes munkában részt vettek többen is. így a Broschko-családon kivül id. Ludwig György úr, aki a tábla megszerzése és beillesztése körül igazán fáradságot nem kímélő módon volt az ifjúság segítségére. Ugyancsak Diener Hugó igazgató, aki az ifjúság anyagi erejét nagy megértéssel méltányolta. S igy az ő segítségükkel ott van már az emlék. Hogy hirdesse, hogy a Petőfi-centennárium Deák­téri ifjúsága igyekezett méltó lenni a nagy költőhöz. Az ünnepélyt a Lutheránia éneke fejezte be, amelynek fényét emelték Dr Pékár Gyula, a Petőfi- Társaság elnöke, Dr Halászy László, Broschko G. Adolf, a piaristák küldöttsége és még számosán a nagyszámú közönség soraiban. iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiinii Luther Szövetség Békéscsabán. Ünnepe volt a lutheránus Rómának. Május 26-án tartotta meg a helyi Luther Szövetség alakuló gyűlését. Az ünnep örömére lerándultak Budapestről Dr Raffay Sándor püspök, báró Kaas Albert, a szövetség elnöke, Dr Rásó Lajos, a Deák-téri szövetség elnöke, Kuthy Dezső szövetségi igazgató és Doleschall Lajos esperes. Berényi Lajos Zsigmond esperes és Bertóthy polgármester fogadták nagyobb küldöttség élén a pesti vendégeket az állomáson. A Vigadó nagytermét zsúfolásig megtöltötte az ünneplő közönség. Az „Erős vár a mi Istenünk“ eléneklése, Jakabfi György lelkész imája és megnyitóbeszéde után Dr Raffay püspök lépett a pódiumra és mondotta el hatalmas beszédét. Régente véres kardot hordoztak körül, ha veszélyben volt a haza — mondta. — Később toborzók hívták hasonló helyzetben a hű fiakat a haza megmentésére. Mi is tobor­zók vagyunk, de nem véres kardot, hanem szeretetet, békességet hordunk körül. Majd igy folytatta: — Itt együtt kell dolgoznia mindenkinek, aki a Krisztust szereti! Mi nem üzünk fele­kezeti propagandát. Mert az evangélium nem egy feleke- zeté, hanem mindnyájunké, még azoké is, akik nem hisz­nek benne. A főpásztor után Kaas Albert báró szólalt fel. Töb- bekközt ezt mondotta: — Templomot kell építeni a minden­napi élet számára, amely előcsarnoka legyen az istenházá­nak. Szervezkedési láz fogta el az emberiséget. Nekünk is meg kell szerveznünk egész egyházi társadalmunkat evan­géliumi alapon. A szónokot Dr Rásó Lajos követte, aki a szervez­kedés szükségességét fejtegette és az egyetemes papság elvi alapján munkára szólított fel minden hivőt. Végül a Deák-téri szövetség munkáját ismertette. Majd Kuthy Dezső felszólalása következett. Közéle­tünk és egyházi életünk viszásságait ostorozta. A Luther Szövetség az evangélium lelkét hozza. Azt a lelket, amely egyedül képes bennünk és körülöttünk uj életet teremteni. Ünnepi kar és Rell Lajos igazgató beszéde zárta be a minden izében sikerült ünnepélyt. A lelkes hívek töme­gesen léptek be a szövetségbe. A helyszínen 70,000 korona folyt be tagdíj címén. A tisztikar a következőkép alakult meg. Diszelnökök: Dr Szeberényi L. Zsigmond esperes, Ornaszta Gyula és Dr Sailer Vilmos; elnök: Kocziszky Mihály; társelnökök: Dr Rell Lajos és Korossy László; ügyvezető igazgató: lakabfi György; ügyvezető alelnökök: Szeberényi Gusztáv és Linder László; titkár: Ormay János; jegyzők: Bohus László, Darida Károly és Varga László; pénztáros: Su- sánszky János; ellenőrök: Kilczer Gyula és Jeney László. Vasárnap délelőtt a nagytemplomban megtartott magyar istentiszteleten Dr - Raffay püspök prédikált, aki előbb a tót istentiszteleten'is résztvett. A vendégeknek nagy lelki gyönyörűsége volt a csabai hívek buzgalmában A négy harang, amelynél szebb lutheránus harangkórusa alig van hazánknak, nem hiába hívogatja a csabai híveket. Megállapítást nyert, hogy vasár- naponkint 7—8000 hivő látogatja a csabai istentiszteleteket. Minden egyház példát vehetne a csabaiaktól. Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllltllllltlllllllllllll'lllllllllll Irodalom berkeiből. őszi harmat után ... Irta Torkos László, a fasori főgimnázium nyugalmazott igazgatója. Tavaszi emlékek, őszi elmélázások, téli megnyugvások szelíden, tisztán csendülő akkordjai pendülnek benne végig egy tiszta lélek ezüstös húrjain... A szeretet, az igazság, a hit dallá olvadva hirdeti egy hosszú élet minden boldogságát, békés szépségét. Az igazán értékes könyvet mindenkinek figyelmébe ajánljuk. Kapható a Luther-Társaság könyv- kereskedésében, ára 1000 K. Megnyílt szemek. Elbeszélések. Irta báró Pod- maniczky Pál. Hangulatos és korhű elbeszélések a kereszt felett elsuhant századok eseményeiből. Kapható a Bethania könyvkereskedésében. Örök tüzek. Képek a Bibliából. Irta Koszorús István. Régi hiányt pótló és uj hangot jelentő tnü irodalmunkban és a vallástanitás terén egyszerre. Érdekes kísérlet a vallástananyag irodalmi értékesítésére. Mind­kettő előnyére. Kapható a Bethania könyvkereskedésében. IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIVIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIMIIIIIHilllllllll EGYHÁZI ÉLET. Erdei hangulat. Komor, magas fenyőerdő homálya, Halkan csobog félénk, kicsi patak, Zord gát ivek alatt a szent magányba’ Fohászt rebeg ezer kis hab-ajak. Zsoltárt bug a nagy orgona, az erdő, Áment bólintanak rip a fák, Fürgén zenél nagy hangszerén a szellő, Mozog a sok billentyű, a faág. Csodás, nagy érzés borzongat meg engem, Merengve állók erdő rejtekén, Erdő s patakkal érti méla lelkem, A szent magány Istenről mit beszél? _____ Szigethy Lajos. Az egyet, nyugdíjintézet vezetését Kuthy Dezső lelkész, egyet, előadó vette át. Cime: Buda­pest, VIII., Üllői-ut 24. A nyugták hozzá külden­dők. A tudnivalókat illetőleg az összes érdekel­tekhez körlevelet fog intézni. A Deák-téri Luther Szövetség junius 22-én tartotta évi közgyűlését, amelyen az évi munkáról beszámolt. Részletes kimutatás a legközelebbi számban. Utána társas vacsora volt, amelynek jó hangulatát kedvesen aranyozta be Györy Lóránd ny. miniszter újságírói humora. A Deák-téri templomrenoválásra Győry Lóránd ny. miniszter felajánlotta az ebben az esztendőben a Veres Pálné Leánynevelő intézetben végzett tanári munká­jának ez évi tiszteletdiját, 6000 K-át. Ugyancsak erre a célra Kompordayné Györy Margit 1000 K-át adományozott. A csanád-csongrádi ág. h. ev. egyházmegye 1923. május 31-én rendkivüli közgyűlésre gyűlt össze Szegedre. Intézkedni kellett a dr. Gerhauser József halálával megürült egyházmegyei felügyelői állás betöltéséről. A gyűlést meg­előző istentiszteleten Saguly János esperes Zsid. XIII, 7.

Next

/
Thumbnails
Contents