Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-06-03 / 22. szám
1923 avwnoámnuson uapua 3 Két elhanyagolt munkatér . . . Ha az okokat kutatjuk, melyek evang. egyházunk fejlődését megakadályozták, sőt annak hanyatlását eredményezték, akkor közöttük mint egyik legfontosabbat ott látjuk a bibliás, evangélikus közszellem hanyatlását. A régi hitvallók idejének öntudatossága már csak itt-ott jelentkezett, helyét a színtelen, minden áramlattal megalkuvó, vagy ahhoz hozzásimuló irány foglalta el. Most, hogy értékes tanujeleit látjuk annak a törekvésnek, mely egyházunkat ismét élő s hivő egyházzá akarja tenni, talán nem időszerűtlen rámutatnunk arra, hogy ennek a megújhodásnak egyik legfontosabb eszközlöje s előmozdítója a vasárnapi iskola s a bibliaóra. Mind a kettőnek az a célja, hogy a bibliát ismét a legolvasottabb könyvvé, az élet kenyerévé tegyék mi közöttünk is. S mind a kettő azt a célt is szolgálja, hogy a híveket valósággal hívek közösségévé tegye, amelynek minden egyes tagja törődik nemcsak az összességnek, de az egyes tagoknak is testi és lelki jóvoltával egyaránt. A tapasztalat azt mutatja, hogy ahol vasárnapi iskola s bibliaóra van, ott hamarosan jelentkezik — még ha egyelőre szükebb keretek között is — a bel- missziónak sok más ága is. Most a vasárnapi iskola és bibliaóra igazi természetrajzához épen az tartozik, hogy aktiv egyházi életre neveli annak tagjait. Innen tudjuk megérteni azt, hogy azok, akik a legönfeláldozóbb munkát végzik egyházunkban, rendszerint a vasárnapi iskolából vagy a biblia- órából hozták erre magukkal az ösztönzést, melyet a templomi istentisztelet még jobban mélyített és irányított. Ép ezért azt tartom, hogy evangélikus egyházunk léte vagy nemléte fog azon megfordulni, hogy be tudja-e vezetni ismét mindenüvé a vasárnapi iskolát, úgy, sőt jobban, mint volt hajdanán, De én szegény ember vagyok, Fejem nem egy csapás érte, Hogyne tenném meg, amit kérsz, Hogyha megfizettek érte. De Péternek nem volt pénze, Maga elé nézni sem mert 8 igy szólt: mi is gyalog járunk, Lásd bennünk a szegény embert. De van egy mód: egyetlen bár Ez az ócska köpeny rajtam, Ha átviszel, szó se essék — Azt tenéked — hogy ne adjam. S leoldotta a válláról A köpenyét az apostol, 8 odaesett az a földre, Amint szabták: gallérostól. Hát, amint az odahull le, A viz partján a dűlőre, — s a hivek életébe tényezőként tudja-e bekapcsolni a bibliaórát. Tudom én azt, hogy ez rengeteg sok uj gondot, munkát jelent minden egyes lelkész testvéremnek, azonban azt is tudom, hogy ezt a munkát még bármily nagy áldozat árán is vállalni kell s hiszem, hogy lelkésztestvéreim vállalni is fogják. De meg aztán lehetetlen is, meg szükségtelen is, hogy ezt a munkát mind maga a lelkész lássa el. Egyházunk vallja az egyetemes papság elvét. Nos, ha vallja, legyen is azon, hogy minél több igehirdetőt tudjon toborozni a nem lel- készi gárdából is, sőt mindenek felett épen innen, a vasárnapi iskola és a bibliaóra számára is. Nem habozom azt kimondani, hogy nagy súlyt ad valamely bibliaszakasz magyarázatának az, ha úgynevezett „világi" egyén ajkáról hangzik el az, mert ez azt dokumentálja, hogy ö a maga életében is ugyanolyan tapasztalatot szerzett, mint aminőről pl. a szószéki igehirdetés tesz bizonyságot. De ebből következik az is, hogy a vasárnapi iskola és a bibliaóra nagy segítséget jelent a lelkész számára: a vasárnapi iskola neveli a hívők gyülekezetét, a bibliaóra pedig mintegy a gyakorlati élet aprópénzére váltja fel a szószéken hirdetett nagy igazságokat. Min fordul meg már most az egész és hol kell elkezdeni? A kezdés munkáját föltétlenül a lelkészeknek kell elvégezniük. A vasárnapi iskolát eleinte vezessék magok, azután nyerjenek meg, illetve válasszanak ki a maguk számára, lehetőleg az ifjúságtól még nem messziállók köréből segítőtársakat. Ezeket heti egy-egy órában közös megbeszélésen készítsék elő a vasárnap megtartandó vasárnapi iskola számára. Nem lehetne eléggé ajánlani, mily jó lenne, ha egy-egy központi fekvésű egyházközség keretében néhány napos tanfolyamot lehetne rendezni vasárnapi iskola vezetők számára, Kigurul egy fényes arany, Újonnan vert pénz belőle. A pénz után nyúlt a révész, A köpenyért meg a Péter, S áteveztek ezen csoda Számba menő segítséggel: S tovább mentek, mig elmaradt Megettük a folyó, messze, Krisztus urunk gondolkozva, Az apostol meg könnyezve... S szállott Péter : Uram, milyen Nagy a Te gondviselésed, Ahol baj van, segíteni A Te kezed soh’se késett. Te meg Péter, halld szavam, hogy: Aki tiszta szívvel áldoz, Közeledik minden nap egy Lépéssel a menyországhoz! Malomhegyi István.
