Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-05-20 / 20. szám
1923 BVANQ&liinUSOK l»APdA 7 ev. egyetemes egyház nyugdíjintézetének ügyvivője, Budapest székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tag, a fasori Ev. Szöv. alapitó diszelnöke, soksok jótékony egyesületnek vezető tagja, az Isten- és emberszeretet önzetlen munkása. Délután négyóra. A budapesti egyházmegye lelkészi kara dr. Raffay Sándor püspök vezetésével, a pesti ev. magyar egyház presbitériumával, a kinnrekedtek tömegének sorai között, bevonul a zsúfolásig megtelt fekete templomba. A fekete orgona megszólal. A pásztorát vesztett gyülekezet énekel. Kezdődik a szertartás. A fekete szószékről munkatárs szól: dr. Raffay Sándor. Vezető a vezetőhöz, püspök a pásztorhoz, élő a halotthoz. Halotti ének. Az esperesség nevében Majba Vilmos búcsúzik. Újra bus gyülekezeti ének. Gyászinduló. S viszik a néma pásztort templomából. A sok koszorú, a sok-sok fájdalmas szív elindul, kíséri megboldogult lelkipásztorát utolsó útjára, ki a kerepesi-uti temetőbe . . . Megszólal a szomszédos református templom harangja . . . Elől lovasrend- örök, cserkészek, diákok, kollegák, utána gyászos özvegy, öt árva, édesatyát vesztett gyermek. Sok-sok ember: rokon, hittestvér, ismerős. A temető bejáratánál árvák . . . A menet megy. Megáll a díszsírhelynél. Még egy rövid tekintet. A nyitott sir előtt koporsó. Karének. Búcsúznak. Búcsúzik llovszky Ferenc volt tanítványa, fővárosi törvényhatósági bizottsági tag, dr. Hittrich Ödön főigazgató, fasori Ev. Szöv. elnök. Késmárszky Lajos segédlelkész imádkozik, megáld s könnyezik .. . Karének . . . Hullnak a rögök . . . A koporsó sincs .. . A halott ottmaradt. Élők elmentek . . . A fasori templomon gyászlobogó. Bejárata csukva. Csak három gyászjelentés: a családé, egyházé, esperességé. Emberek jönnek, émberek mennek . . . Kedves vezetőm ! . . . én szerettelek ! . . . Isten veled ! Késmárszky Lajus. Csillagok nyomán. Dr. Raffay Sándor püspök beszéde Kaczián János budapesti esperes koporsójánál. Mikor két héttel ezelőtt elváltunk egymástól, abban állapodtunk meg, hogy visszatértem után folytatni fogjuk beszélgetésünket. Akkor még egyikünk sem gondolta, hogy az volt utolsó kézszoritásunk. Azóta azonban a te kezeid lehanyatlottak s én hiába nyújtom feléd az enyéimet, nem nyúlsz már utánuk. Azóta te már elnémultál. Pedig arra vágytál, hogy kiönthesd előttem a lelkedet. Valamit el akartál mondani nekem nagy bizalmasan. Titkodat sírba vitted. Most már csak én beszélhetek koporsód felett. Neked nincs már többé mondanivalód, de nekem még van. Csak az fáj, hogy itt kell elmondanom, koporsód felett. Itt, ebben a szomorú templomban, ahol érzem lelkcmre nehezedni e boltivek csodálkozó megdöbbenését, hogy örökre elhallgattak azok az ajkak, melyek oly erős hittel és bensőséges meggyőződéssel hirdették itt az Istennek örök igazságait. Érzem, milyen álmélkodó megütközéssel merednek rám ez oltár kövei és e szószék faragványai, melyekről oly sok bensőséges bizonyságtétele hangzott el a te szived mélységeiből az Istenben való hitnek és a mindeneket felölelő emberszeretetnek. Érzem magamra irányulni a téged hallgató hívek ezreinek kérdő tekintetét: hát csakugyan nem épülhetnek többé itt e szent hajlékban a te hited által! Magam is csodálkozva állok meg az Isten intézkedése láttán és végiggondolom életed folyását. Úgy tűnik az fel énelőttem, mintha földi vándorlásod a napkeleti bölcsek egyikének vándorlása lett volna. Azok a Megváltót keresték egy csillag nyomán és az a csillag vezette őket vándorújukon. (Máté 2, 9.) Te is igy indultál el egykor egy csillag nyomán. Választott pályádon az egyházszeretet csillaga irányította lábaid járását. Ennek a csillagnak az égi fénye szórta vándorlásodra fényes sugarait. Mint vallástanár az ifjak ezreinek leikébe gyújtottad meg ennek az egyházszeretetnek lángoló tüzét. Mint e templom első lelkésze, ennek a csillagnak a ragyogásával jártál a hívek serege előtt. Mint a budapesti egyházmegye esperese, ennek az égi fénynek ápolgatásával és erősítésével álltái őrt kortársaid között. Mert te tudtad, hogy az egyház- szeretetben a megváltás ereje él a Krisztus egyháza számára. A világ megváltásának csillagát követted akkor is, mikor a közélet különböző munkamezein készséggel igyekeztél embertársaidnak jólétét előmozdítani. Ahol csak közérdekű célt szolgálhattál, mindenütt önzetlen készséggel állottál a fáradozók soraiba. És a tisztelők egész tábora tekintett rád elismerő becsüléssel, mint aki megértetted, hogy a közjó önzetlen szolgálatában elemésztődő élet a legszebb áldozat, mit ember hozhat embertársaiért. Te tudtad, hogy társadalom és az emberiség megváltásához az a csillag vezet, mely a közjó munkásainak lelkén át szórja sugarait e szomorú világra. S mikor a közérdekű célok szolgálatában megfáradtál, akkor is egy csillag fénye vezetett a lelki megpihenés, a szivbeli örömök kedves otthonába, családi fészkedbe. Itt egyedül csak a szeretetnek isteni csillaga sugározta be egész énedet. Itt látszott meg igazán, hogy a te szived szeretetre volt teremtve. Szerető hitvesed és hálás gyermekeid körében, akiknek boldogságáért minden munkára, minden áldozatra, minden önmegtagadásra kész voltál, mindenki láthatta, és megismerhette a te határtalanul szerető szivedből a világmegváltás örök csillagát. Azt a jézusi szere- tetet, mely életét is odaadja azokért, akiket szeret. Most már a futás véget ért. Elfáradtál, pihenni tértél. Lelked kimerült az akarásokban, szived fölemésztődött a szeretetben. Nem futsz tovább! De mit beszélek én ? Hiszen éppen most indulsz el a legszentebb csillag: az üdvösség csil
