Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-05-20 / 20. szám
4 HVAfiGálilftUSOK liAPtJM 1923 Vegyetek Szentleiket — ti hatalomra és uralomra törekedő emberek ! Szentlelket, amely egymás megbecsülésére és szeretetére képesít inkább, mintsem hogy olyan versengésre késztetne, amely másoknál fájdalmat okoz és keserűséget s a békességgel eltöltöttet is arra készteti, hogy védekezzék. Ne provokáljátok tehát a harcot — emberek, — hanem vegyetek inkább Szentleiket, amely megszólaltasson mindnyájatokat a szeretet nyelvén! Szusz Lajos. Lelkéssegyesölet. Nyugdíjintézetünk kiépítése. Most, hogy Egyházegyetemünk arra szánta rá magát, hogy Egyházalkotmányunkat revízió alá veszi, időszerűnek találnám, hogy alapos revízió alá vegyük lelkészi nyugdíjintézetünket is, mint amely intézményünk messze alatta marad a kor színvonalának. Nem akarok én most jeremiádokat zengedezni arról, hogy micsoda méltánytalan dolog az, ami egy evangélikus lelkésszel annak élete alkonyán történik, amikor nyomorúságos nyugdijkilátásai miatt roskadozó vállakkal is kénytelen az élet igáját tovább cipelni, miközben a türelmetlenség, a meguntság nem egyszer sárba gyűri azt a szerény babérkoszorút is, amely sok évtizedes munkájáért talán mégis kijárna neki; vagy ha talán elvonul a pályájától, akkor meg — kevés kivétellel — a legnagyobb nyomorúságnak megy neki. Nem akarom, mondom, mindezeket újból elemlegetni, csak azt mondom, lehetetlen, hogy Egyházunk ezt az állapotot még tovább tűrje s ne nyúljon még alaposabban az eddiginél a kerekek közzé, hogy a döcögő szekéren javitson. Annál is inkább szükséges ezt megtennie, mert ez a hiányosság magának az egyháznak is az elevenébe vág. Már is észrevehető bizonyos idegenkedés a papi a közös munkában, szivükbe oltotta. Azért küzdeni kell, hogy megértsék az életet és a rendeltetésüket a világban. Belátták, hogy nem attól függ boldogságuk, hogy milyen körülmények között élnek, milyen események fordulnak elő életükben, hanem attól, hogy hogyan alakítják azt maguk. Ha az életben folytonos fejlődést, építést látnak egy ideálisabb cél felé és lelkűk tettvágyát kielégítve, maguk is igyekeznek a fejlődést előmozdítani, az építésben résztvenni, ezáltal célt, tartalmat kap életük. Ha a természetben és az emberek alkotásaiban a szépet nézik és örülni tudnak mindannak, ami szép, boldogok lesznek. Látták, hogy nem a sorstól függ boldogságuk, hogy teljesen szabadok és önállóan határozhatnak életük felett. Célt és értelmet maguk adnak neki, van elég szép a világban, aminek örülhetnek, csak meg kell látni és élvezni kell tudni. Ha lelkűkben megvan a béke és összhang, a világban is meg fogják azt találni. Amint megértették mindezt, teljes erejükkel, lelkesedéssel, odaadással fogtak a munkához, kezük alatt gyorsan és gyönyörűen bontakozott ki a durva anyagból az építőművész eszméje és ők lettek a nagy mű legboldogabb és legjobb munkásai. Jankovich Edith. pálya iránt, amely alighanem még növekedni fog, ha ezt a pályát nem veszik körül mindama mentőövekkel, mentő- csolnakokkal, amelyek a hajótörést szenvedett papicsaládokat elmerülni nem engedik. Szükséges, hogy egyházunk végrevalahára változtasson azon az egyoldalú politikáján, mely bevételeinek oly aránytalanul nagy hányadát az adminisztráció molochjának a torkába dobálja, mi mellett aztán az egyházi életnek egyéb fontos, szinte a mindennapi kenyér jellegével biró szükségleteire legfeljebb ha morzsák jutnak. Hinni akarjuk, hogy az idők intőjeleit jobban megértő belátás ezen a téren megfelelő javításokat fog eszközölni s azért bizalommal nézünk a beígért s már is előkészítésbe vett zsinat elé. Ezzel párhuzamosan azonban komolyan munkába kell vennünk nyugdíjintézetünknek a kiépítését is, mint amely intézmény életképessé tétele van olyan fontos, mint akármelyik más fontos kérdése az egyházi életnek. Hogy nyugdíjintézetünk távolról sem áll a kor színvonalán, azt talán fölösleges bizonyítanom. Utóbbi időben ugyan Lelkészegyesületünk javaslatai alapján történtek bizonyos lépések a kiépítésére, de hát — belátom — az mind kevés. A közgazdasági viszonyok azóta is romlottak s pénzünknek valutáris játéka alighanem még hosszú ideig fog tartani. Tudjuk azt is, hogy nyugdíjintézetünknek a felemelt államsegélyből az Egyházegyetem is egy jókora összeget bocsátott rendelkezésére, mindannak dacára nyugdíjintézetünk ügyét elrendezettnek nem tekinthetjük. Tovább kell azt építenünk s alája olyan alapot rakni igyekeznünk, amelyen állva, jobban kibírja a vajúdó idők hullámveréseit. A kiépítés lehetőségeit én a következőkben látom: I. Egyházegyetemünknek állandóan napirenden kell tartania az 1848. XX. t.-c.-et s annak alapján időről-időre lépéseket kell tennie az iránt, hogy az állam a maga pénzügyi helyzetének javultával a nyugdíjintézetünknek kijáró összeget a szükséglet mérvéhez képest továbbmenőleg felemelje és a hivatkozott törvény fokozatos végrehajtásának folyományaként törvényhozásilag biztosítsa. Én tisztában vagyok azzal s tisztában van vele más is, hogy állami háztartásunknak mai állapotában vérmes reményeket nem szabad az állam iránt táplálnunk s kívánságainknak amott lesznek külső és belső akadályai, mindannak dacára az államot az obligóból ki nem bocsáthatjuk, aminthogy a már tapasztaltak után a reményt sem kell vele szemben teljesen feladnunk. Sokkal nagyobb dolog az azután, amit egyesek kívánnak s óhajként kifejezésre is juttattak már közgyűléseken s e lap hasábjain. Egyesek közülünk ugyanis azt óhajtanák, hogy a földbirtokreformmal kapcsolatosan egyházunknak igényt kellene támasztania az iránt, hogy az állam részünkre egy földbirtokot hasítson ki valahol, amely egyházi nyugdíjintézetünk céljait szolgálná. Görög Ernő barátunk egyik cikkében vonzó vonásokkal már meg is festi a képét az ilyen földbirtokon berendezett nyugdíjas otthonnak. Szóljunk erről a dologról is, jóllehet az egyelőre álomképnek látszik csupán. Ismeretes, hogy a református testvérek gondolat- világában is ott lebeg ez az álomkép, azzal a külömbség- gel azonban, hogy ők a nyugdíjas otthon céljait szolgáló földbirtokot saját összegyüjtendő pénzükön tervezik megszerezni. Minálunk, tudjuk, már lépések is történtek egy ilyen, az államtól kieszközlendő földbirtok iránt. A múlt évi egyetemes gyűlés jegyzőkönyvének 17-ik pontja említi ugyanis, hogy az előző év folyamán az elnökség felterjesztést intézett a kormányhoz az irányban, hogy „egyházaink a földbirtokreform kapcsán figyelembe vétessenek és hogy a négy egyházkerületnek az állam az 1848. XX. t.-c. részbeni végrehajtása keretében egy-egy földbirtokot juttasson.“ Azóta azt is megtudtuk a hirlapokból, hogy a kormány ez irányban biztató nyilatkozatot is tett. A rövid nyilatkozatokból és hírlapi közlésekből nem tudtam kivenni, hogy az állam a beígért földbirtokokat ingyen adja-e vagy megváltási árért s hogy vájjon a kérvény beadói belekombinálták-e azokba a birtokokba a nyug-
