Evangélikusok lapja, 1923 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1923-05-20 / 20. szám
HVflJSLGÉLiIKUSOK liAPJÄ 1923 i kiigazításokkal és panaszokkal járó pénzbeli államsegély fejében adjon az állam ezekből a birtokokból az egyháznak, hogy azokból fedezhesse szükségleteit. Mi sérelme lehetne ebben a pápás egyháznak, józan ésszel megérteni nem lehet. Csak a mohó telhetetlenség és a kicsinyes irigység indíthatja egyesek lelkét a gyűlölködés szitására és „kíméletlen harc indítására“, ami Morosensis urnák, úgy látszik, egyetlen célja. Hanem hát állunk ez elé is. Bízunk a katholikus egyház híveinek józan többségében, akiket az ilyen sekélyes gondolkozásu cikkek nem fognak felizgatni a kultúrharc veszedelméig. Csak azt kérdezzük most a Lélek kitöltetésének ünnepén: miért nem tárnak keblet a Morosensis- féle urak is az Isten Lelkének, amely a megértésnek, a méltányosságnak, a testvérszeretetnek és az egymás megsegítésének a Lelke? Nekünk most is csak egy fohászunk van a megtámadtatás szomorúságához: Szálljon le az Istennek világositó szent Lelke mindazokra, akiknek szive és elméje sötétségben tévelyeg! lllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllMllllllllllllllllllllllllllillllllllllll Vegyetek Szentleiket — emberek! Isten kegyelméből megértük a legpoétikusabb ünnep reggelét is. A természet legszebb pompájában kínálja ingyen való gyönyörűségeit gazdagnak, szegénynek egyaránt. Keblünk megtelik áhítattal és hálával az Űr iránt, aki minden tavasszal felékesíti a mezőket és térségeket. És mindazért az adományért, amit emberi véges elme csak felmérni sem tud, nem kíván tőlünk egyebet, minthogy az ő parancsai szerint éljünk. Hogy mint Jézus felszállott a földről a mennybe, mi is emelkedjünk fel lelkűnkben arra a magaslatra, ahol akaratunkat és cselekedeteinket nem gyarló emberi célok, hanem tisztultabb erkölcsi felfogás, örökéletü és örökbecsű ideálok és eszmények irányítják. De ha körülnézünk, azt látjuk, hogy még mindig sokan vannak, akik nem értik meg az isteni parancsot. Nem hallják meg a fehér galamb szárnyának csattogását, nem veszik magukhoz azt a Szentlelket, amely képessé tesz mindnyájunkat arra, hogy a szeretet nyelvén szóljunk egymáshoz. Mintha nem egy Atyának volnánk gyermekei! Némelyek közülünk elsőbbségért versenyeznek. Hatalomra törekednek, mert uralkodni akarnak minden áron, A napokban kezembe akadt a katholikus tanítóság hivatalos lapja a „Nemzetnevelés.“ „Katholikus tanügyi élet“ cimü vezércikkét végigolvasva, nem kis lelki gyötrődéssel tettem le a lapot kezemből. A tanügyi lapok vezércikkei még mindig sérelmekről Írnak. Ez azt bizonyítja, hogy a kultúrát csak ünnepi szónoklatokban helyezik az első helyre. Még mindig csak panasz és újra panasz hangzik azoknak ajkairól, akik a legszebb hivatást töltik be. De a „Nemzetnevelés“ vezércikke más szem- ’ pontból is elszomorított. Amikor ennek a szerencsétlen, elárvult nemzetnek az egész világon nincs egy barátja sem, amikor farkasként ólálkodnak szükreszabott karámunk körül ellenségeink, a cikkiró azon kesereg, hogy „a többségben levő katholikus tanítóság között nem lüktet pezsgő, mozgalmas katholikus tanügyi élet.“ Felsorakoztatja a számokat, megállapítja, hogy a katholikus tanítóság a többség, tehát őket Pünkösdi Rózsa. Kert a világ, virággal telve, Csak sok gyom is ne volna benne! Irtsuk a gyomot gyökerestül, Egész egy életen keresztül! Mire való a gaz a kertben ? Szemét, gyönggyel összekeverten ? Arra való a föld szemetje, Hogy szép lélek azt ne szeresse. Kertészkedjünk, lékünk virága, A hit, legyen előttünk drága; Hit gyökere szivünk földjében, Koronája fent van az égben. Szivei szívhez, kart karba fonva Kertészkedjünk éj- és naponta Az ezeréves szép hazáért, Ős jogáért, igazságért! Mig hulldogál szemünk harmatja, Imánkat Isten meghallgatja, Imánk szent Jóslat. Jóslatunk ez: „Magyarország nem volt, de lesz!u Lesz, ha mind egymunkába állunk, Lesz, ha búbajjal szembeszállunk, Lesz, ha hevít pünkösdi Lélek, S virulni fog uj, boldog élet. Ez lesz a várva-várt nagy ünnep, Feslő rózsája örömünknek. — Pünkösdi rózsa, nyílj ki szépen, Istennek gyönyörű kertjében! Sántha Károly. A piramis. Egy kiváló építőművész tervezett egyszer egy nagyszerű piramist. Felépítéséhez sok munkásnak hosszú, éveken át tartó nehéz munkájára volt szükség. Az egész falu lakosságának már második nemzedéke dolgozott rajta, de munkájuknak látszólag alig volt eredménye. A befejezetlen épület, amely barátságtalan, piszkos kőtömbökből állott, nem sok örömet szerzett annak, aki egész életén át az építésén dolgozott. A munkások nagyrésze gondolkodás nélkül hordta a követ. Küzdött öröm nélkül a megélhetésért. Nem töprengett azon, érdemes-e élni, mikor élete csak a létfenntartásért való küzdelem? \ ■■i
