Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-02-19 / 8. szám
HVflflGÉUIKUSOK; UAPt/A 3 1922 (tapsolj Kálvinista Szemle!) elbájol — és ezt hangosan sem átalljuk kikiáltani — a katholikus cerimóniázás, magunkra ölteni kívánjuk a kálvinista sujtásos dolmányt s a magunk kincseire mások néznek vágyó, megkívánó szem* mel. mi nem érezzük becsüket Baj volt, amikor a három teológiai akadémia versenyezett egymással a hallgatók számának növeléséért, mert ebben a mennyiségre-dolgo- zásban veszített a minőség, de most uj bajt rejteget a fakultás leendő professzorainak beburkolózása a tudomány felhőibe, honnan kevés vagy hibás kilátás nyílik aréletbe. Nem akar ez az ismerős mesebeli időelótti civakodás lenni a születendő gyermek ruhájáról, csak azért szólunk róla. hogy idejében megelőzzük az e téren kialakulható „kétéltüség“ veszedelmét. Az élő, eleven kölcsönhatás, az értékcseréló szervi összekapcsolódás legyen a születendő fakultás szellemi vezéreinek programja s minden jó lesz. Végül még e©' veszedelmes .kétéltüségről*, egy nemkívánatos differenciálódásról. Arról, ami a lelkészt és a világi u. n. elemek között fel-felütközik Kényes és nehéz kérdésünk, súlyos sebünk ez. Takargatjuk, de nem gyó- gyitgatjuk. Ezt is autonómiánk szerezte, mint mellékterményt. Itt is, ott is panasz hangzik. A letkészi körökből ki- kisír a vád, hogy a felügyelő nem simul védve-támo- gatva a lelkészhez, nem azonosítja vele magát az ö sokszor elbirhatlan anyagi gondjainak enyhítéséért a gyülekezettel vívott (!) küzdelmekben; a felügyelő pedig nem mindenütt találja meg a lelkészben azt a szerény, alázatos Istenszolgát, ki belefogja magát a felügyelő szekerébe s magával mitsem törődve hiven és odaádóan szolgálja a nem annyira paritásos jogú elnöktársat, mint patronusi hatalmú egyházi főt. Ne beszéljünk erről. Csak ennyit: fogjunk kezet, fogjunk munkához, hogy itt e téren építsük meg az. egybeivelt, összefogó boltozatot a két egyházfen- tartó oszlopfő telett s a kétéltüséget szüntesse meg az egymást az Egyház iránti versenyző szereteten keresztül értékelő és megértő testvérszeretet. Az sem kívánatos differenciálódás, ami a kerületek’ sőt itt-ott az egyházmegyék körül történik: az egy test szerveinek egymásért kál dolgozniok. De erről — máskor. Az uj esztendőben uj programmot tűzzünk ki: a kétéltüségnek minden vonalon — intra et extra pectora — leendő tervszerű és következetes megszüntetését. »Hiszem a szentek egységét* ... Ez az egyetlen kívánatos unió. Miskolc, 1922. január hó. D. L. káros természet-megnyilvánulásokért egyedül a földi körülmények szerencsétlen összetalálkozását teszi felelőssé. Azonban, annak dacára, hogy a középkor elején, a tudományok pangása idején az orvos-természet tudományok is a kolostorba szorultak vissza és kizárólag a régi hagyományokból táplálkoztak — sajnos elhibázott módon — mégis — bárha átmenetileg is — ismét teljes diadalt aratott a tömegek természetszemléletében a theisticus világnézet. Ismeretes, hogy a XIII. században, főleg a salernói egyetem kezdeményezésére felvetett uj irányt, az objectiv szemléleten felépülő, tapasztalatokra támaszkodó oktatást mily nagy mértékben nehezítette meg, sőt tette lehetetlenné az Égyház ellenállása, különösen az emberi test boncolása kérdésében tanúsított merev ellenszegülésével. (VIII. Bonifác pápa tilalma). Ennek ellenére azonban a XIV. században már tekintélyes elter- jedettségnek örvendettek az olasz egyetemeken virágzó uj természettudományi iskola elvei; a könyvnyomtatás feltalálása és a reformációs mozgalmak kezdete pedig egyenesen hihetetlen mértékben segítették a?t a küzdelmet, melyet egyesek a természettudományok terén a babona, az elfőEgységes keresztyén front? A Szentirás régen megállapitotla a nagy igazságot: »Szép és gyönyörűséges dolog az atyafiaknak egyességben való lakása“. Szükséges is, fökép ha egyformán szorongattalást szenvednek. De nem szép és nem gyönyörűséges látvány, ha a szorongattatás megszűnése után ismét hajbakapnak. A radikális, liberális, demokrata, intornacio- nális, destruktiv, hazafiatlan, defetista, kommunista és még sok más jelzővel és külső belső erkölcsi defektusokkal ékeskedő szabadkőművesség szorongató tobzódása idején egységbe tántorodott keresz- tyénség hamarosan megteremtette a „keresztény kurzust“. Mikor egy kissé megszokták az elnevezést, akkor a kurzus „keresztyén irányzattá“ komolyult. Mikor a kér. irányzat biztosítottnak látszott, akkor egyszerre csak jött a Regnum Mariánum és a katolikus Öntudat emlegetése, munkába léptek a szociális nővérek, frontot változtatott a jezsuita-sajtó, amit előbb »központi sajtóvállalatnak“ neveztek s mind határozottabb csapásokat kezdett mérni a veszedelem idején magához csalogatott protestántiz- inusra, miközben csábítgató kacsintásokkal biztat- gatja a politikai elvekben osztozni s politikai céljait támogatni kész zsidóságot, hogy reverzálisos hadjáratának célját, a Regnum Mariánumot, a rekatolizálható, mért ellenállásában megtört és zavart leikével világosan nem látó magyarsággal megvalósíthassa. És amivel megindult a nagy nemzeti konszolidálódás, aminek dicsőségével telckürtültük a világot, aminek érdeméért némely külföldi nép kezdte rokonérzéssel nézni keserves vergődéseinket: az egységes keresztyén front ma már kezd romokba guitság, az előítélet és az elavult világfelfogás ellen indítottak és folytattak. Hogyan magyarázható tehát az az ellentét, mely Luther reformátori működésében megnyilvánuló, teljesen szabad és előitéletmentes nézetei és a természet egyes megnyilvánulásairól alkotott felfogása között oly élesen előtűnik? Hiszen ha csak a bűnbocsájtó levelek árusítása elleni harcát tekintjük, szinte hihetetlennek kell tartanunk azt, hogy ez a férfiú nem tette fenntartás nélkül magáévá az akkor újból felébredt racionális-tudományos természetszemlélet elveit! Azt hiszem, hogy nem tévedünk, ha ennek okait viszont a filozófia fejlődésében keressük. A filozófia és a materiális természettudományok egymással nemcsak a középkorban, de az újabb korban sem haladtak párhuzamosan. Ez nyilvánul meg a felvetett kérdés okainak kutatásában is. A neoplatonizmusban kicsúcsosodó irány (Kr. u. II., III. század) összes kinövéseivel együtt, ellenállhatatlanul hatalmába kerítette a fiatal keresztyén Egyházat. így magyarázható aztán, hogy - volta - képen pogány elemek (daemonok tana) szentesítve az egyház által (exorcizmus), ismét közkincsévé
