Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-01-01 / 1. szám
6 EVAflGÉUIF^USO»; LiAPdfl 1922 Royás. Protestáns testvériség. A Kálvinista Szemle 48-ik számában „Belsősomogyi“ aláírással egy kis közlemény jelent meg, mely meglehetős élességgel azt a vádat emeli ellenünk, hogy a mi egyházunk anyagilag kecsegtető ajánlattal téritette át a somogyjádi református egyházból kitért híveket. A tényállás megvilágositására felkértük Takáts Béla kaposvári evang. lelkészünket, ki válaszában a következőket írja: „Még a nyár folyamán a belsősomogyi egyházmegye törvényszéke a somogyjádi hívek egy részét elitélte, megfosztotta őket minden jogaiktól, sőt már előbb közülök egyet Izsák Aladár ref. lelkész elnöklete alatt megtartott presbyteri gyűlésből megalakult egyházközségi törvényszék a gyülekezetből exkommunikált. Az egyházmegyei törvényszék ítélete után másnap reggel 7 órakor már nálam volt 5—6 somogyjádi ref. hivő, kérve, hogy vegyem fel őket evang. egyházunkba. Én minden bészélőtehetségemet •összeszedtem, hogy rábírjam őket a maradásra, az érvek egész halmazát sorakoztatva fel. Ők kijelentették, hogy nagyon szép tőlem, hogy hitükhöz való ragaszkodásra intem őket, azonban hiába kérlelem őket, ők hajthatatlanok s végül is sarokba szorítottak azzal a kijelentésükkel, hogy tartozom-e őket felvenni evang. egyházunkba, ha ők át akarnak térni? Határozott választ még erre sem adtam nekik s elbocsátottam őket azzal, hogy gondolkodjanak előbb felette s ha megmaradnak elhatározásuk mellett, akkor majd tárgyalhatunk róla. Ezzel időt akartam nyerni, hogy előbb a réformátus vezetőkkel tárgyaljak. Bizonyítja ezt az is, hogy 8 órakor már a református kollégánál voltam, aki az egyházmegyei törvényszéki tárgyalást vezette s kértem, hogy csináljanak valamit, mert ezek az emberek kitérnek az egyházból s ha fel kell őket vennem, a reformátusok engem fognak támadni. Majd rögtön utána tárgyalásba bocsátkoztam dr. Matolcsy Sándor ref. egyházm. ügyésszel. Mindketten arra kértek, hogy ne támasszak semmi nehézséget a felvétel körül, hanem vegyem fel őket, mert tudják, hogy innét előbb-utóbb visszatérnek a ref. vallásra. Én még ezekután is húztam a dolgot, ameddig csak lehetett. Ekkor azonban olyan esemény játszott közbe, amely cselekvésre birt. Egy kisbajomi ref. presbyter jött hozzám, arra kérve, hogy vejének, aki evang. vallásu, egy itteni hívem fia, adjam ki az elbocsátót, mert reformátusnak kell lennie, mert ott csak ref. lelkész van s nem engedi meg neki, hogy templomba járjon s az Úrvacsorát sem szolgáltatja ki neki, mert evangélikus. Sőt azt a kijelentést tette, hogy nincs is gyülekezetünk Somogybán. Természetesen ez engem sem hagyott hidegen s bizony elég élesen visszavagdaltam a presbyter urnák, kinek ilyen furcsa fogalmai vannak a testvéregyházról. Különben őszintén megvallva nem is szeretem használni a testvéregyház kifejezést, mert bizony nekem szomorú tapasztalataim vannak e téren. Csak a helybeli református lelkészhez fűzött szoros, baráti kötelékeink tartják fenn helyben a jó viszonyt a két egyház között. Visszatérve a felvett fonálhoz, evang. hívemnek ilyen sajnálatos módon történt kitéritése — mert szabályszerű jelentkezéssel fentemlitett hívem kitért — jelentettem ki a presbyter urnák, hogy ezekután nem gondolkodom tovább, minden további tárgyalás nélkül, mihelyt jelentkeznek a jádi hívek fel fogom őket venni. S igy is cselekedtem. Már a jelentkezésről szóló 19 igazolvány hónapok óta itt fekszik nálam, ezideig a jádi lelkészi hivatalhoz csak egy személynek az áttérését jelentettem be. Amit a „Belsősomogyi“ ur a megegyezésről ir, az teljesen téves állítás, mert eddig anyagiak tárgyalásáról szó sem volt, hisz erre nem én vagyok hivatva — milyen naivak is — de tárgytalan is, mert addig, mig a filia megalakítva nincs, erről nem is lehet tárgyalni.“ Hogy mi indította meg a kitérési mozgalmat, nem tudjuk, nem is kutatjuk; ez a református egyház belügye. Hogy az evang. lelkész eljárása korrekt volt-e, azt sem dönthetjük el mi; mert erre az ő egyházi felsőbbsége van hivatva. De hogy az a bizonyos „baráti kéz“ igazi barátságnak, őszinte testvériségnek a keze legyen, ez mindnyájunknak a közös érdeke. Ez az érdek pedig feltétlenül sérelmet szenved akkor, ha egyesek a tényállásnak alapos és az illetékes hatóságok által eszközlendő tisztázása előtt Ítélkeznek és vádaskodásaikkal a testvéri békét veszélyeztetik. imiiiMiiiiiiiiiiimiiiiiiimimmiiimiimiiiiiiiiiiiumimiiimiimiiiiimiiiimiiiiiiim Könyvek és folyóiratok. Vándorút. A délvidéki evangélikusoknak e címen kiadott kulturlapja 1921. évi október hó 15-én — hosszabb szünet után — újból megindult. A lapot Szántó Róbert szabadkai (Suboticai) lelkész szerkeszti. Előfizetési ára egy évre 15 dinár; megrendelhető a szabadkai evang.lelkészi hivatalban. A havonkint megjelenő lapot, mely a Jugoszláviához csatolt evangélikus füveknek egyetlen magyar nyelvű újságja, állandóan figyelemmel fogjuk kisérni. A most egyszerre kézhez vett múlt évi számokból néhány hirt vettünk át, melyeket az „Egyházi élet“ rovatban közlünk. Egyébként a lap kulturális szempontból magas nívón áll s mindenesetre nagy megnyugvásunkra szolgál az a tudat, hogy elszakitott testvéreinknek is van olyan szellemi táplálékuk, mely hithűségüket s egyházunkhoz való ragaszkodásukat ápolja és fejleszti. iiiBimiimmiimimiiimiiiifiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiimmiimíHiiiimiimiiiiiii Adakozzunk az „Evangélikusok Lapja" fenntartására. Lapunk javára — az 50. sz.-ban közölt felhívásunkra a következő adományok folytak be a kiadóhivatalba; Geduly Henrik Nyíregyháza 50 K, Dr. Szabó Lajos Budapest 50 K, Dr. Szelényi Aladár Budapest 100 K, Marton Géza Kaposvár 25 K, gróf Degenfeld Lajosné Szirák 50 K, Rónai Mihály Rákoskeresztúr 50 K, Saguly János, Fogyasztási és érték, szövetkezet Pitvaros 50—50 K, Dr. Balogh Jenőné Budapest 50 K, Kótsch Mihály Pusztavám 50 K, özv. Nicsovits Jenőné Ambrózfalva 25 K. Midőn az adakozóknak köszönetünket fejezzük ki, reméljük, hogy a jó példa másokat is arra fog késztetni> hogy bevételeinket önkéntes adományaikkal is gyarapítsák. Híveink áldozatkészségére annál is inkább reászorulunk, mert a lap előállítási költségeinél beállott drágulás legújabban I050l<j-ra növekedett; mig az előfizetési dijat csak 60°lo-kal emeltük. iiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiHiiii Nagy Károly ref. püspök jelenti Erdélyből, hogy az ottani ref. egyház terhe egyenesen a hivek vállára nehezül. 1918-ban a reformátusok 2,200.000 koronát fizettek egvházi terhet. 1920. évben, amikor az államsegély hiányos lett, a teher 8,800.000 koronára emelkedett. A teher azonban csak növelte az erdélyi reformátusok hitbuzgóságát, mert mig 1918-ban csak 175 ref. iskola volt 287 tanítóval, 1921-re 400 uj iskolát állítottak fel és 600 uj ref. tanítót állítottak munkába. — A középiskolák száma 8-ról 30-ra emelkedett, majdnem 200 uj tanárral s öt milió koronával terhelte meg a református híveket. Ha a természetbeni járandóságokat is felszámítjuk, az erdélyi* reformátusok 1920. évben 20,000.000 K terhet viseltek
