Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-02-05 / 6. szám
1922 BVHJ4GÓUIKUSOK LiAPüfl 5 temes tanügyi előadói állás betöltését sürgeti. A jelentésben foglalt s a közgyűlés által elfogadott javaslatok közül megemlítjük a leányoktatási szakosztály megalakítását s a vidéki körök megszervezését. Az évkönyv az 1921. évi közgyűlés kivonatos ismertetésén kívül közli még Dr. Böhm Dezső tanulmányát: Uj irány a leánynevelésben, valamint Dr. Szelényi Ödönnek a német .Vándormadár“ mozgalomról szóló közleményét, melyekről lapunkban már említést tettünk. muNiimniiiiiiiiHiimiiiiiuiiimiiiimiiiiimmimiiiHiiiiuimuimiiiiiiiiMiiiiiiiimii KÜLFÖLD. Amerika. Az amerikai lutheránus egyetemes egyház központi irodája .World Service“ cimü németnyelvű füzetet küldött Európába az európai lutheránus testvéreknek karácsonyi és újévi üdvözletül. A csinos kiállítású füzet előszavában rövid ismertetést ad az amerikai egyházról. Dr. Morehead tanár képét hozza azután és egy cikket ,Dr. Morehead visszatérése Európába" címmel. Még két érdekes képet látunk benne. Az egyik 8—13 éves fiúcskákat ábrázol sajátságos uniformisban hatalmas trombitákkal és dobokkal. Nagyobb a hangszer, mint a mestere. Megtudjuk az alatta álló szövegből, hogy a Wartburg árvaház zenekara. Gyakran lép fel New-York- ban, Philadelphiában és Amerika többi nagyvárosaiban. Az árvaház egyszersmind földmivesiskola is. Tizenöt pompás épületből áll farmmal és kertekkel. 300 árva lakja. A másik képen feketeruhás ifjakat és leányokat látunk fehér karingben. .Ólai lutheránus énekkar" a neve e különös öltözetű társaságnak. Koncert-körutat tesz a nagyobb városokba, a New-Yorki operában is koncertezett. Karnagya, Christiansen tanár, egész életét az egyházi zenének szenteli. Tizenöt éve áll fenn a kar s egyike Amerika legjobb énekkarainak. A World Service tanulságosabb közleményeiről még megemlékezünk. Németország. Hogy Németországban is mennyire dominál a zsidóság, arra nézve ijesztő statisztikát közöl egy Amerikában megjelenő német lap „A zsidó befolyás Németországban" cimü cikk keretében, megjegyezve, hogy ezen adatok ma még helyesbítésre szorulnának — a zsidóság javára! — miután azóta a zsidók százezrei vándoroltak be Németországba. íme néhány sokatmondó szám. Már jóval a háború előtt egy német orvosra nyolc zsidó orvos esett, mig az ügyvédek 43 százaléka zsidó volt. A háború alatt a hadifém r-t.-ban 87, a hadibőr r.-t-ban 98 százalék zsidó ült. utóbbi a részvényeseknek 100 után 2640 osztalékot fizetett. A forradalmi végrehajtótanácsban 17 százalék némettel szemben 83 százalék zsidót találunk. A többségi szocialisták vezetőinek 18, a független szociális- ták vezéreinek 65, a kommunisták főkolomposainak 87 százaléka zsidó. A német sajtó 5 százaléka német, 35 százaléka zsidó vezetés, 60 százaléka pedig zsidó befolyás alatt áll. A berlini egyetem 202 docense közül 150 zsidó. A mai Németországban különöskép zsidókézben vannak: a részvénytársaságok, régiségkereskedés, bankok, börzék, fémkereskedés, költészet, nagykereskedés, gabonakereskedés, takarmánykereskedés, mükereskedés, kritika, mozi, festészet, divat, pornografikus irodalom, zene, lisztkereskedés, orvostudomány, sajtó, jogtudomány, kormányzás, iskolák, szeszkereskedés, távirati irodák, színház, egyetemek, állatkereskedés, áruházak, biztosítás, cigarettaipar. Az uzsora miatt megbüntetett egyének kilenctizedé zsidó volt. — Mintha nem is külföldi rovatot olvasnánk! Baltikum. Rigában emlékoszlopot emeltek azon evang. lelkészek emlékére, akik a balti tartományokban 1918—1919-bffn a bolseviki rémuralom idején vértanúhalált haltak. Az emlékoszlop a vértanuk neveit viseli és bibliai mondásokat. — Példájuk tanítson minket is Istennek tetsző életre, bátor hitvallásra, mindhalálig való hűségre. Adakozzunk az „Evangélikusok Lapja“ fenntartására. Lapunk tavira újabban a következő adományok folytak be kiadóhivatalunkba: Saxlehner Andor Bpest 100, Markovits Mariska Bpest 40. tiariss Árpád Bpest 40, Zsilák Mihály Békéscsaba 40, özv. Hanna Károlyné Bpest 40, Szokolóczy József Bpest £5, Pirt Károly Széna 40, özv Kanitz Gézáné Budapest 40, Nádosy Imréné Bpest 40. báró Radvánszky Albert Bpest 240, Csuka Lajos Bpest 40, Füredi Iván Orosháza 40, Kovaltsik Béla Gyömrő 20, Kr/voss Árpád Budapest 40 Blaskovich Andor Bpest 40, Fönt Henrik Soltvad- kert 40 K. Midőn az adakozóknak köszönetünket fejezzük ki, reméljük, hogy a jó példa másokat is arra fog késztetni, hogy bevételeinket önkéntes adományaikkal is gyarapítsák. HiuuiiiiHiiiiiMiuiiiiMiiiituiiumimmuiiuiiiiiiiiumiiimitiiuiimiiiumuiiiiimmi Könyvek és folyóiratok. Klntzlemé Scboltz Inez színdarabjai. Iskolai előadásra nagyon alkalmas, hatásos, paedagogiai szempontból igen ajánlatos szindarabokat irt Kintzlerré Scholtz Inez. Evang. hittcstvéreinknek különösen ajánljuk .Luther* cimü darabját, melyet vallásos alkalmakon nagy sikerrel előadtak több helyen. „Párizs rózsája" c darabja a Légrády testvérek kiadásában kapható, Vilmos császár-ut 78 Többi darabját a Deák-téri evang. polgári leányiskola igazgatója bocsájtja rendelkezésre. Megjegyezzük, hogy Kintzlerné megszállott területen lakik. A .Független Szemle" januári száma következő változatos és időszerű tartalommal jelent meg: I. A demokrácia Magyarországon, Méhety K. 2. A vallási fejlődés útja, Czakó A 3 A magyar szabadelvüség küzködésci, Esszetai Hémár 4. Társadalmi megújulás, György I. 5. Kármán Mór kiadatlan leveleiből. 6 A pénz lelke, Hava M. 7. Világvallás és világtestvériség felé, György I. Jegyzetek. Köny vekről. A folyóirat előfizetési ára félévre 150 K. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, Vili.. Baross-u. 3. A Debreceni < elkés/i Tár januári számában Dr. Szláv ik Mátyás Re in elhikai könyvét, Dr. Szelényi Ödön Schmidt Józsefnek Buddha élete, tana, egyháza cimü művét ismerteti. Utóbbi mű a buddhizmust eredeti források alapján szigorú tudományossággal tárgyalja. Elismerő kritika kiséri Dr. Révész Imrének a keresztyén egységről tartott s az Egyesült Kér. Nemzeti Liga által kiadott négy prédikációját. A füzet továbbá több egyházi beszédet és bibliamagyarázatot közöl, melyek közül Hegyaljai K/'ss Géza esketési beszéde és Szombathy Imre bibliamagyarázata kiválóan siket ültek. A Herba cimü ipari-, gyógy- és kertgazdasági növények termesztésével, gyűjtésével, feldolgozásával és értéke- sitésével,‘foglalkozó szaklap, amelyet Dr. Darvas Ferenc, a magyar kir. Földmivelésügyi Minisztérium Gyógy- és Ipari- Növény Forgalmi Iroda igazgatója szerkeszt, decemberi száma most jelent meg. rendkívül értékes tartalommal. A lap külön foglalkozik a nagyobb tudományos és szakirányú közleményekkel, külön rovatban a kertgazdaság és kereskedelemre vonatkozó cikkekkel. Az egész lap szakszerű összeállítása meggyőz mindenkit arról, hogy e lap előirt hivatásának megfelel. A lap most lép V. évfolyamába, amikor is figyelmébe ajánljuk a t. érdeklődő olvasóinknak. A lap decemberi számának főbb cikkei: Dr. Magyary Kossí/ Gyulától .A hazai növények orvosi használata", Dr. Darvas Ferenctől „Az ópiumtermesztés kérdéséről“, Dr. Győrffy Istvántól „A hazai festőnövények s a velük való népies festési módok \ Dános Bélától „A mezei katáng termesztése“, Szemere Lászlótól „Az ehető gombák gyűjtése, szárítása és értékesítése“. A kertgazdasági rovatban: Szász Nándortól .Magyarország gyümölcsészcte", Kadocsa Gyulától .A gyomirtás s a konyhakerti kártevők“ címmel stb. hosszabb cikkeket közöl. Érdeklődőknek mutatványszámot szivesen küld a „Herbau kiadóhivatala Budapest, VI., Izabella-utca 71. sz. A Cél januári számában Altenburger Gyula .Zsidók és angolok“ címen a zsidókérdést már Angliában is égetőnek mondja. Kiss Sándor a bolsevizmust megalapozó «