Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-11-26 / 48. szám
2 HVAl4GálkIECUSOl{ liAPtfA 1922 egyetem kezdte meg pályafutását. A soproni evangélikus egyetem is bátran kibonthatná tehát a Lutheránia zászlaját, mert a teológia mellett leg alább is a jogi fakultás már most megszervezhető. Keretei a jelenleg Miskolcon vegetáló, de igen értékes tanerőkkel biró eperjesi jogakadémiánkban adva vannak. A tiszai egyházkerület pedig nyilván integritásának helyreállta esetén sem helyezné annyira előtérbe saját kerületi érdekeit, hogy az evangélikus egyetem kiépítéséhez szükséges jogi alapkövet Sopronnak ne adná oda szívesen Jogakadémiánk, mely egyházunknak eddig meglehetős mostoha gyermeke volt, mint fakultássá kiépített erősség nemcsak az evangélikus jelzőnek szerezne becsületet, de meggyőzné vezetőembereinket arról is, hogy az igazi keresztyén szellem jogászaink és politikusaink kiképzésénél megbecsülhetetlen értékeket képvisel. Végül, ha számításba vesszük még azt, hány olyan kiváló filozófust termelnek tanintézeteink még ma is, kiknek méltó helyük az egyetemeken volna s azt, hogy a mi népünk kulturális színvonalának s áldozatkészségének egyháztársadalmi utón is eszközölhető emelése révén a bölcsészeti fakultás megszervezése sem tartozik a lehetetlenségek közé; ha meggondoljuk azt, hogy a különben is erős kulturérzékkel megáldott Dunántúl északi és nyugati megyéi, kivált Sopron és Vas, hatalmasan fejlődő városai s elsősorban maga Sopron bizonyára hóznának annyi áldozatot, amennyi a legköltségesebb fakultásnak, az orvosinak megteremtéséhez szükséges és ennek keretében evangélikus diakonisszaképzésünk is eszményi megoldást nyerhetne: — úgy minden reményünk meg lehet arra, hogy a soproni evangélikus csonkaegyetem kiépítése területi integritásunk visszaszerzésével lépést fog tarthatni. Mert amily bizonyos az, hogy ősi határainkat csak kulturális fölényünk szerezheti vissza, épp oly kétségtelen az is, hogy kultúránk belső értékeit csak az evangélium ereje hozhatja napfényre. Sch. IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIKIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIHIIIIM Adakozások. Lapunk javára újabban a köszönettel vett kővetkező adományok folytak be kiadóhivatalunkba: özv. Kanitz Gézáné Budapest 500, Zeley Jánosné Alberti-lrsa 120, Kemény Hugó Budapest 60, Szilárd János Domony 10, dr. Szórády István, Gyula 160, Belicza András Szirák 100, Bakay Péter Apostag 80, dr. Raffay Géza Cegléd 40, Tinnschmidt Sándor Majos 100, Füredi Iván Orosháza 300, dr. Németh Ödön Budapest 60, Hajts Mathild Budapest 100, dr. Krivoss Árpád Budapest 1000, Sztolár Miklós Sámsonháza 40, Gécs János Szeged 600, Hollós Ida Budapest 300, Albrecht Józsefné Budapest 60, ifj. Zsilinszky Mihály Mezőtúr 200, Csépi Lajos Kecskemét 60, özv. Kray Emi Iné Székesfehérvár 300, dr Kulcsár Barna Nyírbátor 100, Schermann Sándor Budapest 120, Varga Béla Győr 100, Szokolóczy József Budapest 100, Szalai Gábor Pestújhely 200, Skrovina János Budapest 150, Linder László Békéscsaba 60, Szlávik Janka Budapest 60, Wenk Károly Hegyeshalom 100, Ev. egyház Alberti 160, N. N. Kőszeg 40, dr. Mayer Andor Debrecen 80, dr. Baloghy Elek Sátoraljaújhely 30, dr. Ferentzy József Budapest 40, Feiler Jenő Kemeneshőgyész 40, özv. Mirt Andrásné Budapest 40, Zoltán Emil Nagyszénás 70 korona. Df. Heinrich Gusztáv felett. Dr. Raffay Sándor püspök temetési beszéde. Egy hervadásra teremtett levél ime ismét lehullott az élet fájáról. És mi könybeboruló szemekkel tekintünk utána, mert tudjuk, hogy súlyos veszteség ért bennünket. A tudományok e tekintélyes csarnokában csak olyan lehulló leveleket állítanak meg tovagördülésükben, melyeken örökkévaló értékek, nagy gondolatok és nemes törekvések ereződtek be. Nem az én hivatásom Heinrich Gusztáv ravatalánál ez örök értékeket mégegyszer megcsillogtatni avagy elbírálni, nem az én hivatásom a távozó tudóst és az elpihent vezérlő elmét e helyen méltatni. Engem, mint az Urnák szolgáját, elsősorban az ember érdekel. Az ember, aki küldetésben jár e sártekén. Az ember, aki Istentől megszabott szent hivatás élő hordozója. Az ember, aki egy arasznyi létben örök értékekkel megrakodva tévelyeg. Az ember, aki isteni kegyadományok birtokában isteni célokat van hivatva megvalósítani e földön. És ha koporsó mellé állít szent hivatásom, az első gondolatom sohasem az, hogy mit mondanak és hogyan itélnejc a távozóról az itt maradók, hanem hogy miként szólítja majd meg a hazaérkezőt az, aki őt ide leküldötte, az Életnek örök szent Istene ? S ha most, e hazatért tudós ravatalánál ezt a kérdést teszi fel a lelkem, szinte hallom, amint megcsendül felé a köszöntő szózat Isten ajakán: „Jól vagyon, jó és hő szolgám, kévésen hű voltál, sokra bizlak ezután: menj be a te Uradnak örömébe!" Mert Heinrich Gusztávról lehettek eltérőek a vélemények, abban az egyben minden vélemény megegyezett róla, hogy egész élete nem volt egyéb, mint becsületes, hűséges szolgálat. Egész életét a kitartó, önzetlen munka töltötte be. A kötelességteljesités embere volt egész életében. Sokszor volt kemény és. rideg, de elsősorban önmagával szemben volt könyörtelen és elsősorban a kötelességekkel nem tűrt megalkuvást. Élete szolgálat volt. Szolgálta a bensőséges családi körben a szeretet oltárát, melyen szive legnemesebb érzelmeit hozta napi áldozatul Szolgálta a magyar kultúra oltárát, melynek egyik legbuzgóbb és legönzetlenebb áldozó papja volt. Szolgálta a magyar lélek lendületével és a német lélek alaposságával a tudomány fejlesztésének nagy érdekeit. Szolgálta a meggyőződéssel választott életpálya követelményeit, melyeknek minden terhét örömmel hordozta. Szolgálta a szépet, a nemeset, az ideálist osztatlan lélekkel. Munkába temetkező lelke a szolgálatban mindenkor erős volt. S mikor életének utolsó fájó csalódása végigviharzott rajta, ez a lélek akkor is a munkában talált megnyugvást és vigasztalódást. S most, midőn e hűséges szolgálattevő elfáradt és pihenni tért, én hallom, amint feléje csendül az élet Urának és elbírálójának itéletes fogadó szava: „Jól vagyon,jó és hű szolgám, kévésén hű voltál, sokra bizlak ezután: menj be a te Uradnak örömébe 1" Már ott áll a halhatatlanságra hivatott lélek az örökkévalóság kapujában. Testvéreim, gyászoló felek, bocsássunk utána egy áldó imát, hadd kisérje el őt az ő üdvösséget adó Istenéhez. Jertek, imádkozzunk 1 Tisza István temetése. Szokás volt az hajdanában, Pálmák napsütött honában : Holt királyt máglyára tették, S mit szeretett s kik szerették Vele együtt elégették. Nagy Tiszánk el nem égettük, Geszti sírjába temettük, De gonosz kéz máglyát rakott, Tüze vörösen lobogott Benne Hazánk elhamvadott. Szigethy Lajos.
