Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1922-01-22 / 4. szám

2

EVflflGÉIilKÜSOK lifiPJÄ

4922

I Di*. Liedemann Frigyes.

Evangélikus egyházunkat súlyos veszteség érte. Dr. Liedemann Frigyes, a bányai egyház- kerület és a budapesti Deák-téri testvéregyházak főjegyzője, elhunyt.

A jegyzői toll váratlanul hullott ki kezéből s mind a két elárvult egyházi testületre hirtelen nehezedett rá nemcsak a gyász, a szomorúság, hanem a gond is. Mert Liedemann Frigyest hozzá méltó egyénnel pótolni nehéz feladat. Egyházunk alapos képzettségű, jó itélőképességü, gyors felfogású jogászemberekben szegénynek nem mondható. Egyházi alkotmányunknak és intézményeinknek megbecsülése, kitartó védelme szintén tradicionális kötelessége, apai öröksége minden evangélikus jogásznak. De az egyházszeretetnek az a hatványozott, nem mindennapi mértéke, mely Liedemann Frigyes „lelkét betöltötte, oly kivételes jelenség volt, hogy ő, mint az egyház munkása, valóban párját ritkította.

Egyházszeretete mély vallásosságában gyökerezett. A szeretet vallása egész lényét áthatotta s ez természetszerűleg csak szeretetet fakasztott ki leikéből minden ügy iránt, melynél evangéliumi feladatok merültek fel, minden egyénnel szemben, ki egyházunk érdekeit híven ápolta. Egyházunk szolgálatát egyéni, családi kötelességeinél, kenyér- kereseti teendőinél is előbbre helyezte. Jegyzői munkáit végtelen gonddal, nagy körültekintéssel s imádságos alázatossággal végezte el. Jegyzőkönyveiben sűrűn szerepel az „örvendetes“ tudomásvétel és a „hálás köszönet“. Mert ő valóban, szive mélyéből örült minden legkisebb eseménynek, mely egyházi életfejlődésünk szempontjából kedvező volt; jóságos szemeiből az őszinte hálának és köszönetnek ragyogása sugárzott ki mindazokra, akik egy-egy ügyes, lendületes felszólalással vagy egy alapos, szépen kidolgozott referádával leikéből az ő teljes megelégedésének boldogító örömérzetét váltották ki.

Püspökét, ki egyik leghívebb barátját siratja benne, a rajongásig tisztelte, szerette s az iránta való mélységes ragaszkodást munkatársaiban is meggyökereztette.

Szivjóságával, nyájas modorával mindenkit lekötelezett, aki csak ügyes-bajos dolgaival hozzá fordult. Minden teendőjét egész lélekkel látta el s a vele dolgozó egyházi tisztviselők munkáját odaadó támogatással könnyitette meg.

Egyházunk sokat vesztett vele. Emlékét híven fogja ápolni minden evangélikus ember, ki vele csak egyszer is érintkezett.

*

Dr. Liedemann Frigyes áldásos munkás életének 54-ik, Gömöry Klárával egy dobsinai ősi evangélikus család leányával kötött boldog házasságának 14-ik évében január 13-án öt gyermek hátrahagyásával halt el. Életét influenzából származott tüdőgyulladás stb. oltotta ki. Özv. Scholtz Lajosné a Deák-téri ev. polgári iskola igazgatójának özvegye fivérét, — Zsigmondy fenő, bányai egyházkerületi felügyelő

pedig unokaöccsét vesztette el benne. Temetése a pesti kerepesi-uti temető halottas házában a budapesti evangélikus társadalomnak, a székesfővárosi törvényhatósági bizottsági tagoknak, az ügyvédi kar kiválóságainak, a testnevelési tanácsnak s a temetést rendező budapesti Korcsolyázó Egylet tagjainak rendkívül népes részvételével folyt le. Az Operaház énekeseinek a „Krisztus az én életem“ kezdetű gyászdala után, Dr. Raffay Sándor püspök lépett a ravatalhoz és szive mélyéből fakadt, saját fájdalmát is megkapóan kifejező beszéddel búcsúztatta el a halottat. Majd Kaczián János bpesti esperes tartott a bpesti egyházak nevében meleg beszédet; Györy Lóránt v. miniszter pedig az Evang. Szövetség gyászát tolmácsolta. Végül, a fővárosnak, a testnevelési tanácsnak s a Korcsolyázó Egyletnek képviselői szólaltak meg s a befejező karének elhangzása után kivitték a holttestet a hófehér sirmezőre, hol a főváros által felajánlott díszsírhely előtt ismét a püspök imádkozott. A sirhalmot a koszorúk egész tömege borítja.

iiiiiiiimiimiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiuiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiimimiimiiiiimiiiiii

A protestáns ifjúság és a nemzeti egység.

Irta és az Országos Protestáns Diáknagygyülésen felolvasta: Zsilinszky Endre.

(Folytatás és vége.)

A jövő nemzedék előtt egyenesen nevetségessé kell tennünk : mi mindenen voltunk képesek marakodni magyar a magyarral a múltban, mialatt fejünk felett a háztetőt is elhordták — idegenek. Még pedig micsoda idegenek! Mig magyar a magyart ádáz fenekedéssel tépte és marcangolta, majdnem minden idegené lett ebben az országban, sem nem katholikusé, sem nem protestánsé. Azért viseltünk ugyebár testvérharcot egymás ellen, hogy egyházunk, nemzetünk és a magunk emberi jogait védelmezzük? Mércsikéltük, mi szabad a protestánsnak és mi a katholikusnak, mércsikéltük, meddig vagyunk általában keresztények és honnan csak protestánsok és csak katholikusok. Mércsikéltük, sőt mércsikéljük, megfelel-e a miniszterek, államtitkárok, képviselők és magas méltóságok viselői között a protestánsok száma a protestánsok országos percentjének vagy megfordítva, de azzal már nem törődtünk, hogy Budapest sem nem katholikus, sem nem protestáns, hogy a legutóbbi évtizedek sajtójában épp oly kevés szava volt a katholikus szellemnek és akaratnak, mint a protestánsnak, hogy irodalmunkon és művészetünkön egyre inkább csúf és keresztényelíenes szellem vált ur/á, hogy a nagybankokban nem katholikusok és nem protestánsok diktálták a magyar gazdasági élet feltételeit, nem katolikus és protestáns magyarok érdekei szerint rendezték be az új ipart és kereskedelmet s hogy a börze roppant gazdasági hatalmából csupán egyetlen sovány percenten osztozkodtak a katholikusok a protestánsokkal. Es elfelejtettük, hogy végre is katholikusok és protestánsok együtt: a magyar nemzet. Katholikusoknak és protestánsoknak együtt kell kézbentartaniok az államot és a társadalmat. Egymáson kerestük a percenteket, ahelyett, hogy egyesült erővel biztosítottuk volna ebben az országban ä magyar faj és keresztény világnézet uralmát; s mig egymással csatáztunk, eltűrtük, hogy ebben az országban