Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1922-08-27 / 34-35. szám

1922

BVAFlGÉhlltUSOlt LkAPtfA

5

tervek valamiképen dugába dőlnének, gondoljunk arra, hogy még mindig volna egy ut vágyaink elérésére.

A teológia jövő elhelyezésének kérdése az őszi egyetemes gyűlésen újra szőnyegre kerül s alighanem élénk eszmecserére ad majd alkalmat. Bár úgy ihletné meg az Ur lelke a sziveket, hogy e z a fontos kérdés a szeretet jegyében s közegyházunk érdekeinek legjobban megfelelő módon nyerne megoldást. janos

nyíregyházi ev.

HmtlHinttniHtflltttlllllltltHIIIHIIIIIIIHIHItinilllllllMIIMIHIIIIIIMIIIIIIIIimimititMM

Levél — olvasóink köréből.

Megkérem szerkesztő urat, hadd feleljek én is az Önhöz irt (a 30—31. számban közölt) levélre — és megkérem a tisztelt levélírót, engedje meg, hogy a levélben mondottakhoz én is hozzáfűzhessem reflexióimat.

Hogy „egyházunk és egyházi életünk elégtelensége, pangása lelkészeink igazi vallásosságán és képzettségén fordul megJ oly axioma, melyhez alig lehet valamit toldani, vagy attól elszakítani. Az egyházi életünkben nyilvánuló lagymatagság, hideg közönyösség, erőtlenség részben az ifjúságnak hiányos vallásos nevelésére, részben a lelkészek igazi vallásosságának hiányára vezetendő vissza. Fájdalom, sok köztük az önző béres, a lélek nélkül kötelességet teljesítő szolga — sok meg a szónoklásában elbizakodott, vagy a napi politikában elmerült önző, hiú, üres lélek — akikben mindenből van — csak a pásztori hivatásérzetböl alig valami. Nem Krisztushivők, ezért nem tudnak a hétköznapiasságból kiemelkedni, ezért nem tudnak életre kelteni. Egyetlen mesterünk azt mondja: én vagyok a feltámadás és az élet. Egyedül építő, ható ereje a katedrán, a szószéken az evangéliom szellemének van, annak az evangéliomi szellemnek, mely őszinte, alázatos hitbe kapcsolódik és nem is álszenteskedő farizeuskodás, de áthatja a hitoktatónak, papnak egész lényét. Ennek az evangéliumból sarjadt, abban gyökerezett, abból táplálkozó hitnek kell kisugároznia a pásztornak nyílt tekintetéből, ennek kell kiáradnia teljes melegséggel minden szavának hangjából, ennek kell megnyilatkoznia a mindennapi életben mint hamisitatlan önzetlenségnek, áldozathozásra is kész szeretetnek.

Az igazság az, hogy nem a madárdalos, virágillatos pathos vonzza a lelki szoinját, éhségét csillapítani kívánó lelkeket az Urnák házába — a szép beszéd legfeljebb a kíváncsiskodókat, a szokásból templomba menőket elégíti ki (de nem „eléghetnek meg“), — hanem az evangéliom igazsága szerinti igehirdetés. '

Ott, ahol a hitoktató, akár férfi, akár nő, nyájának igazi pásztora, aki elvezérli zsenge hiveinek seregét az élet vizének tiszta friss forrásához, aki maga is kívánással merit abból és úgy ad abból az öt követőknek — az a nyáj ragaszkodik az anyaszentegyházhoz és nem fogja sem szégyenleni Krisztus evangéliomát, sem cserbenhagyni vagy elárulni azt. Csak vigyázzunk arra, hogy az evangéliom tiszta vizét ne zavarjuk nagyhangú frázisainkkal, üres okoskodásainkkal, az utszéiről felkapott poros napi partikuláris érdekkérdésekkel. Ahol igazi pásztorok őrködnek a nyáj felett, ahol a pásztorok kies legelőkre vezetik az éhezőket, ahol a pásztorok nem egyéni önző érdekeiket helyezik előtérbe, hanem munkát, időt, sem egyéb áldozatot nem kiméinek: ott az Ur házának pitvarai megtelnek és — a methodisták, nazarénusok, baptisták imaházai kiürülnek. A jó pásztor mellett nincs szükség külön Bethaniára, sem élökeresztyének szövetkezetére, mert a tiszta evangéliom, ha azt Luther tanítása, irányítása szerint terjesztjük, erőt, életet ad és üdvösségre vezérel. Ott van igazi keresztyén vallásosság, egyházi öntudat, áldozatkészségben megnyilatkozó szeretet. k

Az igen tisztelt levélírónak még azt: aminek hangot adott — lutheri evang. egyházunkat és vallásosságát féltő aggodalmát, megértettem — és reményiem panaszunk elsirásában még egymásra találunk. u r

A dunánínnení egyházkerület közgyűlése.

Szomorú megemlékezéseknek, árvák sóhajainak fájdalmas s mégis felemelő hangulata töltötte el a balassagyarmati ev. gyülekezetét, mely a néhai Dr. Haitik Frigyes püspök emlékének megörökítésével kapcsolatban tartott égyházkerületi közgyűlés tagjait szept. hó 23—24. napjaiban páratlan vendégszeretettel látta vendégül. A szépen fejlődő egyházközség népe a kerületi közgyűlésnek nagy számban egybegyült tagjaival s a meghívott vendégekkel együtt kegyeletének adóját igazi lutheránus bensőséggel rótta le a nagynevű főpásztor emléke előtt, hogy azután a közgyűlésen hozott nagyjelentőségű határozatokkal s a diszebéden elhangzott felköszöntőkkel a vezérétől s virágzó gyülekezeteinek egész tömegétől megfosztott kerület fáradt tagjait a megújult hitnek, a bizakodó reményeknek s a minden ellentétet áthidaló forró egyházszeretetnek friss erőivel a nagy püspök szellemétől sugalt uj egyházépitő munkára serkentse.

A közgyűlést a szokásos gyámintézeti isteni tisztelet vezette be, melyen az oltári szolgálatot Kirchner Rezső püspöki titkár látta el. Buzgó imája nyomán, melyből az az agg főpásztor ifjú munkatársának s hűséges jobbjának mélységes tisztelete, fiúi hálája és szeretete csendült ki, a templomot zsúfolásig megtöltött hívek szivében mély gyökeret vert a kegyelet, melynek magasröptű megnyilatkozásai.— Balogh István bokodi esperes-lelkésznek Baltik püspök érdemeit közelebbről méltató szószeki beszédt után — már a temetőben hangzottak el.

A nagy püspöknek haraszti kőből készült s Reviczky Hugó szobrászművész által alkotott gyönyörű síremléke előtt elsőnek Kiss István nógrádi föesperes és püspök- helyettes lépett a dobogóra, kinek apostoli mélységű és izzó hazafisággal telitett imája a jelenvoltakra rendkívül mély hatást gyakorolt. Majd Dr. Kéler Zoltán egyházkerületi felügyelő tartott hosszabb s szép biblikus gondolatokkal gazdagított beszédet. Az egyetemes egyház és a bányai egyházkerület nevében Dr. Raffay Sándor püspök méltatta „az Isten emberének sírja* alatt alvó főpásztort, mint akinek fejét síremlékén is Krisztus keresztje övezi s akinyk lelke továbbra is itt él és munkálkodik árvaságra jutott hívei körében. Draskóczy Lajos teol. akad. igazgató, a teol. akadémiák nevében, Okolicsányi Gyula, a nógrádi egyházmegye felügyelője, egyházmegyéje nevében, Kardos Gyula lelkész pedig a balassagyarmati egyházközség nevében beszéltek. A szép síremlék talapzatát, mely előtt egy őszirózsákból kirakott kereszt fehérlett, a szónokok által, lerakott koszorúk és pálmaágak már teljesen beboritották, midőn Hamvas József volt pozsonyi líceumi tanár szólalt meg. .Én nem hoztam virágot“ — kezdte beszédét jeles költőnk — „mert ott, ahonnan én jövök, virág már nem nyilik“ Lelki szemeink előtt feltárult egy percre az ősi magyar koronázó város képe, mely egykor a dunáninneni egyházkerület szemefényének, a teológiai akadémiának is székhelye volt... Majd felhangzott a Himnusz s a balassagyarmati polgári dalkör, mely előzőleg a magyar Hiszekegyet és Beethoven örökszép „Isten dicsőségét“ adta elő, művészi karénekével még egyszer megdobogtatta azt a szivet, mely a síremléket is megteremtette. A magyar nemzet szivét, melynek értékeit a tótnak született s magyarrá lett Baltik Frigyes is felismerte, megértette és becsületes evangélikus őszinteséggel magáévá tette.

Az emlékünnep végeztével a hívek a városháza nagytermében gyűltek össze, ahol Kiss István imája után Dr. Kéler Zoltán egyházkerületi felügyelő a közgyűlést — melynek tárgyait az előző napon tartott bizottsági üléseken s a szokásos előértekezleten is megvitatták —