Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1922-08-13 / 32-33. szám

6

HVflNGéuiKUSOF; IkAPJA

1922

A földműves meg a fia,

(Julius Sturmtól).

Vetését nézi gazduram,

Sötét ránc ül a homlokára.

„Földem munkáltam gondosan,

Magomnak néztem legjavára S most lássa ember, mennyi gaz!

Az ördög hozta, szent igaz!“

S im jön fia nagy boldogan,

Fedi virágok tarkasága;

A földjük adta gazdagon:

Pipacs, konkoly, búzavirága.

„Atyám — szólt — nézd e szincsodát,

Ilyet csak Isten keze ád!“

Fordította : Hoffmann József.

Reggeli imádság.

Irta: Szuchovszky Gyula.

Édes Atyánk, jó Istenünk,

Kinyíltak a mi szemeink.

Te védtél a sötétségben,

Oltalmazz most a napfényben.

Napi munkánkat megkezdjük,

Atyám, segítséged’ kérjük.

Te légy most és mindig velünk,

Akkor nem lesz sohsem bűnünk.

Jézus Krisztus példaadónk,

Dicsőséges szent tanitónk,

Szentlélek igaz vezérünk,

Maradjatok ti is vélünk. Ámen.

iiiiiiimiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiii:iiii!iimim!iiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiii

Könyvek és folyóiratok*

Szimonidesz Lajos: Jézus élete. Budapest, (Kultúra-nyomda) 1922. 205 lap. Jézus élettörténete tanulmányozásának és megértésének útja minden „rejtélye“ mellett is kettős: a források gondos nyelvi és történetkritikai tanulmányozásán alapuló tudományos és az emberiség legnagyobb szellemi föllendüléseinek (p. o. a reformáció) kiinduló pontjául szolgáló közvetlen személyes vallásos lélektani. Szerzőnk előbbit választotta és itt „15 évi tanulmányának eredményeként“ nagy tudományos tájékozottsággal és az irodalomtörténet alapos ismeretével feltárja előttünk a mai német liberális teológia eddigi kutatásainak inkább negativ, mint pozitív eredményeit. Wernle két külön műben is tárgyalta a két módszer szerint Jézus életét, de szerzőnk csak a kritikait ismeri, a másikat, valamint Loofs művét, a német irodalom háborualatti két legkiválóbb alkotását nem említi. Mindkét módszer követésével meg lehet közelíteni Jézus életénél is „a valósághoz és az igazsághoz vezető utat“.

A magyar irodalmat (Masznyík, Szabó, Erdős) erősen leszóló és Símén György, de főleg Bousset—Makai művét túlbecsülő művéről szóló előszava után egy nagy fejezetben ismerteti és birálatilag értékeli a „forrásokat“ és pedig az evangéliumok és apostoli iratok történeti tudósításaitól le egészen a gyalázkodó Celsus-ig és a Talmudig — utóbbit túlságosan is kiszínezve. A német liberális teológiától átvett „forráskritikája“ szerint „az evangéliumok apostoloktól nem származhatnak“; „János evangéliuma teológiai konstrukció“; „Ösmárk tudós fantáziának eredménye“;

„az első Jézus-életrajzot Pál apostol mindentudó teol. fantáziája szülte" ; „az igazmondás Strauss művével kezdődik“ stb. stb. Szóval „sehol egy biztos adat“ vagy „konkrét tény", — pedig tudtunkkal az evangéliumok történeti tudósításainak hitelességét és megbízhatóságát illetőleg p. o. Harnack egészen más, teljesen pozitív eredményre jutott.

A „források“ kérdésénél egészen helyesen „a profán adatokat“ s „a modern misztifikációkat“ sem mellőzi.

Majd „a problémák“ ismertetésére tér át. Ezeknek elseje „Élt-e Jézus“, a mi szerzőnkre nézve sem kérdés. „Jézus származásánál“ túlságos részletességgel ismételten is tárgyalja Jézusnak családjához való „meghasonlott“ (Wernle szerint is „harmóniaellenes“) viszonyát, amelynek „okai“ szerzőnk szerint „örökre homályban maradnak“. Dehogy homályban! Családjának keserűen tapasztalt hitetlensége volt a meghasonlás oka. „Mit akart Jézus“ és „Jézus a Messiás“ c. fejtegetéseiben azt vitatja, hogy „Jézus sohasem mondta (helyesebben vallotta) magát Messiásnak“ s e cim „a tanítványok Messiás-dogmatikájának eredménye". Továbbá a csodák — Jézus szerint benne és általa az isteni erőnek és hatalomnak messiási bizonyságai — „hihetetlen és lehetetlen elbeszélések“, sőt „ugyanabba a kategóriákba tartoznak, mint az ótestámentomiak vagy... a Ta^nud vagy Mohamed és az Iszlám szentjeinek a csodái...“, mi több: „az evangélium jézusi és igaz keresztyén légköre meghamisításai.“ Sajnálom, hogy a szép tehetségű szorgalmas szerző idáig jutott el!

A problémák sorában legszebb szakasza a könyvnek „Jézus tanításáról“ szól, amelyet az induktiv logikai teol. módszert követve, igy foglal össze: hogy „Jézus próféta, költő, emberbarát, igazi férfi és vallásalapitó volt" egy személyben. Hát a Megváltó hol maradt ?! De épitő jellegű fejtegetéseit már nagyon is rontja az, amidőn Jézus igehirdetésében „az erkölcsi ideálok megközelíthetetlenségéről és paradox követelések teljesithetetlenségéről“, sőt „csupa lehetetlen dolgot követelő istenhitéről és a jó erkölcs hirdetőjéről“ beszél. Szerintünk Jézus valláserkölcsi szeretettörvényei nem megközelithetetlenek, teljesíthetetlenek vagy pláne lehetetlenek, hanem igenis kimerit- hetetlenek, ami nagy különbség. A szeretetnek legkisebb szolgálatát is Jézus nagyra értékelte. Jézus halála és feltámadása az utolsó probléma. Utóbbinak hitét „a tanítványok víziójának“ minősiti. Talán arra célzott a Magyarság egyik múlt vasárnapi rövid, de kissé reklámos ismertetése, hogy Szimonidesz műve nem fogja kielégíteni sem a liberális, sem az ortodox teológusokat.

Végül „összefoglalásában“ azt állítja, hogy a modern teol. tudomány szerint a Jézus élete körüli eljárás „nagyon hasonlit a kelleténél több ismeretlennel való számoláshoz“, mely Jézust nem is „mint Messiást és mint Isten fiát, hanem mint embert, mint férfit, mint bölcset, mint tudóst (?) és mint költőt értékeli“, ami bizony igen-igen sovány eredmény — pláne a magyar prot. teol. tudomány mezején, „amelyen élet nincs, csak ásatag csontok fehérlenek“.

És még egy néhány megjegyzés. Hogyan illik egy Jézus életéhez a volt pozsonyi teológiai tanárról szóló nyers és tiszteletlen nyilatkozata vagy az ilyen kifejezés, mint „svihák“, „hivalkodó basáskodás“, „az egész teológia mérges darázsfészek“ sőt „ravaszkodás“, „Márk az evang. hamupipőkéje“, „a Jézus által nagyrabecsült Dávid királynak Delitzsch Frigyes után való leszólása“, „a tanítványok hereélete“, „Márk evang. sarokba került“ stb. stb. Azt is kifogásolom a műben, hogy csak úgy hemzseg a sok műszavaktól, amelyek nagy részét ma már megfelelő magyar kifejezéssel is pótolhatjuk.

Szerzőnk műve tudományos igényeket akár kielégíteni s igy lelkészeknek, tanároknak és teológusoknak szól, akik azonban e kritikai dolgokat eléggé ismerik. A műveltebb laikusok igényeit is kielégítő építőbb jellegű művet vártunk volna, mint amilyet legújabban a németeknél Weiss B., Loofs és Wernk vagy a katolikus irodalomban régebben a francia Didón és Doupanlup nyújtott Ezzel nagyobb tudományos irodalmi és vallásos egyházi szolgálatot tett volna a magyar protestantizmusnak. Ezzel még nem esett volna „a népiró és kegyeskedő“ modorba, amely- lyel a magyar bizony csekély irodalmat vádolja.

Dr. Szlávik Mátyás.