Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1922-01-15 / 3. szám

6 HVAflGÉIill^USOH bAPtJA * 1922----------- — - - --- -- * ----------------- - -..................­a választásokat megejteni s a f. évi költségvetés megállapítása kapcsán a szőnyegre kerülő egyéb kérdésekben határozni. A gyűlések a Deák-téri (sütő-utcai) iskola- épület termeiben tartatnak és szükség esetén más­nap, 26-án, folytattatnak. iimiiiíiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimiiifimimiiiiiiiiiiimiiimiiiiiiiimiiiiii Rovás. Kultúrharc ? Ha egy protestáns vezetőember megmozdul és a katolikus lapok minősíthetetlen hangja és a katolikus vezetők téritő és türelmet­len eljárása ellen felszólal, azonnal kész a kato­likus táborban a nyüzsgés, a vád, a panasz. Hogy mi kultúrharcot akarunk, mert szóvá merjük tenni, ami fáj. Legutóbb is Raffay püspöknek a békét féltő, nyugodt fejtegetéseit támadta meg az „Uj Nemzedék“ és a „Nemzeti Újság“. Szerencse, hogy a püspök nem valami ijedős ember, de más sem hiszi el, hogy „átlépte volna a demarkációs vonalat“. Hanem a Zadravecz püspök szervita-téri fejtegetéseit a „Nemzeti Újság“ egészen helyénvaló­nak tartja. Pedig ilyenformán készítik a „kultúr­harcot“. Sőt Zadravecz beszéde már egyenesen a kultúrharc nyilt proklamálása. Mert igy beszélt: „Minden katolikus dolgozzék a katolikus szellem ébresztésén, mert csak a katolikus egység hoz­hatja meg a Regnum Mariánumot és ezzel a bol­dog egységes erős Magyarországot. A fájdalmas Nagyasszony szivébe a nyolcadik tőrt a magyar korona sárbahullása és a Regnum Mariánum szét­hulló pusztulása ütötte. Esküszünk, hogy ezt a tőrt még ez esztendőben kihúzzuk szivéből!“ A Regnum Mariánum jelenti a katolikus vallás egyeduralmát, a protestantizmus másod- rendüségét, a közhivatalokban a kát. vallásúak elsőbbségét stb. Szóval a kultúrharcot. Hát ha kell, ennek is állunk elibe, de azért arra kérjük katolikus testvéreinket, hogy ne játszanak a tűzzel! Az „Egyházi Lapok“ f. évi 1. száma részletesen ismerteti Dr. Raffay Sándor püspökünknek lapunkban hozott két cikkét. Az angol egyház liturgikus istentiszte­letéről szólott s lapunk 46—47. számában közölt cikket a következő megjegyzéssel vezeti be: „Feltűnő, hogy ezt a protestáns szertartást, amely külsőségeiben olyannyira hason­lít a szentmiséhez, nem minősitik „hokusz-pokusz“-nak a protestánsok. Nos, Raffay cikkéből aligha lehet arra követ­keztetni, hogy ő a másvallásuaknak különben sajátságos szertartásait hokusz-pokusznak nevezné. Egyébként az anglikán egyház szertartása csak külsőségeiben hasonlít a miséhez. A csehek egyházpolitikájáról irt cikkről pedig azt írja a nevezett lap, hogy az „szokatlanul tárgyilagos“, továbbá „igen értékes“, mert „a katolikusok magyarhű magatartásának leszögezése mellett megállapítja a lutherá­nus hibákat is". Ha az „Egyházi Lapok" legalább ebben a kérdésben követné azt a tárgyilagosságot, mely íróinál sokkal szokatlanabb, mint mi nálunk, akkor talán inkább azt‘hangsúlyozhatta volna, hogy a felvidéki magyarság — akár katolikus, akár lutheránus — a cseh egyházpolitika támadásaival szemben derekasan megállotta a helyét. Ellenben Róma magatartása épp oly gyászos volt, mint Jánoskáé. A pánszlávizmus és pankatolicizmus egy húron pendülnek. Demarkáció. Raffay püspöknek a „Hétfői Lapok“ múlt heti számában közzétett igen tárgyi­lagos nyilatkozatát is szóvátették a Központi Sajtó­vállalat lapjai. Az „Uj Nemzedékiben Wolff Károlyt állították szembe a püspökkel, a „Nemzeti Ujság“- ban pedig valaki arra oktatja ki, hogy ne emle­gesse mindig a béke szükségét, mert ezzel gyanússá teszi háborús szándékait. Azt is szemére vetik, hogy átlépte a demarkációs vonalat. Hát bizony ez a demarkációs vonal nagyon szomorú emlékezetű a magyar nemzet történetében és a katolikus lapok úgy látszik eltanulták az úgyneve­zett utódállamok politikáját, amelyek a magyar földet azon a címen foglalták mind tovább és tovább, hogy a magyarság védelmezi ősi birtokát. Azt hisszük, hogy a mostani demarkációs vonalat is nem protestáns részről lépegetik át, hanem a katolikus atyafiak akarják azt túlságosan szűkre szorítani. iimiiiiiiimiiiimiiiiiiiiimiiiiimimiiiiiimiiiiiiiimimiiiiiiiimiiiiiiiiiiiimmiiimiii A LutherTársaság kiadványai. Egyházi irodalmunk — remélhetőleg már a közel jövőben — a Luther Társaság részéről ki­bocsátandó újabb értékes kiadványokkal fog gaz­dagodni. Addig is, mig ezekről beszámolhatunk, felhívjuk lapunk olvasóit a Társaságnak néhány régebbi kiadványára, melyekből még bőven van készlet s melyek lapunk- azon olvasói előtt, kik eddig nem járattak egyházi lapokat, ismeretlenek. Egyik ilyen értékes kiadványa Kapi Béla püspöknek „A mi vallásunk a Krisztus vallása" cimü kis könyve, mely tömör és élvezetes elő­adásban ismerteti a katolikus és az evangélikus vallás közötti különbségeket. Sokan vannak híveink közül olyanok, kik­nek emlékezetében már természetszerűleg elhomá- lyosódtak azok az ismeretek, melyeket vallási kérdésekben még az iskolákban szereztek s akik­nek hithüségére s egyházunkhoz való ragaszkodá­sára felette erősitőleg hathat ennek a kis könyvnek figyelmes átolvasása. Különösen értéke­sek azok a fejtegetések, melyekben az illusztris iró a bibliának örökbecsű értékeit s a rendszeres biblia- olvasásnak egész életünkre, jellemünkre, kedélyünkre kiható előnyeit tárja fel oly meggyőző érveléssel, hogy annak alapján mindenki, aki egy csepp ragaszkodást érez is egyházunkhoz, örömmel fogja magát és hozzátartozóit a szentirás rendszeres olvasásához hozzászoktatni. Igen becsesek továbbá a könyvnek azon részei, melyek a házasság s kivált a vegyes házasságok kérdésében tárják fel az evangélikus egyház álláspontját s a könnyel­műen, szeretet nélkül megkötött, valamint a val­lási megalkuvással létrejött házasságoknak szomorú következményeit tárják szemünk elé. Szülők, kik gyermekeiknek hithű nevelteté­sére súlyt helyeznek, serdült gyermekek, kik kellő ítélőképesség hiányában múló fellobbanásaikat a szív mélyéből fakadó tartós vonzalmakkal össze­tévesztik s egész életük boldogságát könnyelműen

Next

/
Thumbnails
Contents