Evangélikusok lapja, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1922-04-16 / 16. szám
8 BVAplGÉmitUSOit üAPüA 1922 mények, mint a saját betegein észlelt meglepő gyógyulások arra birták, hogy Erzsébetfalván ingyenes rendelőintézetet állítson fel az erzsébetfalvai tüdő- és egyéb tuberkulótikus betegségben szenvedők részére azzal a célzattal, hogy két évi munkával Erzsébetfalván a tüdővészben és egyéb tuberkulótikus betegségekben való elhalálozást legalább 50°/o-kal leszállítsa. A betegek, akik ott jelentkeznek, Fried- mann-féle szerrel lesznek beoltva egyszer s azután semmiféle egyéb kezelésben nem részesülnek, semmiféle orvosságot nem kapnak, úgy élnek, mint az oltás előtt éltek s ettől az egy oltástól olyan szépen gyógyulnak, .mint ahogy azt semmiféle eddigi kezelési módtól sem lehetett látni. Nagy ritkán néhány hó múlva második oltásra is van szükség, rendszerint azonban elegendő egyetlen egy oltás a teljes gyógyuláshoz. A tüdöbajok kezelési stádiumában, ahol még csak tüdőcsucshurutról van szó s a láz nem haladja meg a 38 fokot, a Friedmann-szer biztos hatást igér s tekintve, hogy minden előrehaladott tüdőbaj valamikor kezdeti tüdőcsucshurut volt, nyilvánvaló, hogyha minden tüdőbeteg idejében be lesz oltva a Friedmann- féle szerrel, a tüdövész majdnem olyan mértékben kiirtható, mint a himlőoltással. A Friedmann-féle oltás semmiféle kellemetlen reakcióval nem jár s a betegek az oltás után akadálytalanul folytathatják a foglalkozásukat. 1921. november hő 7-e óta működik az ingyenes kezelőintézet Erzsébetfalván s dacára, hogy csak erzsébet- falvi lakosok lesznek kezelésre elfogadva, annyi a beoltásra jelentkező beteg, hogy az ott dolgozó három orvos képtelen a jelentkező uj betegeket mind rögtön ellátni s a ma jelentkező betegre csak 1—2 hét múlva kerül rá a sor. Dr. Szalai a magángyakorlatában és az ingyenes rendelő- intézetben együttvéve eddig több mint 2 000 beteget oltott be s az eredmények oly szépek és biztatók, hogy minden reménye meg van arra, miszerint kezdeményezésével még nagyobb mértékben leszoríthatja 1923. év végére a tuberkulózis halálozást, mint ahogy eleinte gondolta. S ha ez sikerül neki, kézenfekvő, hogy ezen az utón haladva, az egész országot ki lehet a tuberkulózisnak, ennek a fojtogató rémnek a karjaiból ragadni. „A tuberkulóziskérdés: pénzkérdés* ez volt eddig a jelszó, mert hiszen egészséges lakásviszonyokkal, jó táplálkozással és sok-sok népszanatóriummal lehetett csak ellene küzdeni. Pénze pedig az országnak ma nincs, tehát tehetetlenek vagyunk a tüdővész ellen, pedig pl. Erzsébetfalván is minden negyedik haláleset tüdővész. A Friedmann-szerrel pedig sokkal olcsóbban ^gyógyítható a beteg, mint bármely eddigi kezelési móddal. Hiszen egy beteg megmentése kevesebbe kerül, mint 4—5 betegpénztári recept ára, pedig hány recepten felirt orvosságot bevett 1—1 tüdőbeteg addig, mig végre hozzájárul a halálozási statisztika gyarapításához! • Azon nagy és nemes akcióban, mely Erzsébetfalván megindult a tüdővész leküzdésére, az egész községi társadalom részt vesz. Egyházunk is nagy hálára van kötelezve dr. Szalai Jenő orvos iránt, aki mint egyházfelügyelő az erzsébetfalvai egyház összes szegényeit teljesen ingyen gyógykezeli, aminek eredménye a gyülekezeti élet intenzivitása. ímiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimimiimiiiiiiiiiiiiiiiimmii Rovás. Bangha fegyvertárs. A „Magyar Kultúra“ márciusi számában Bangha Jezsuita páter felel az „Evangélikusok Lapjáénak a pápaság kérdésében s panaszt emel a keresztény egység nevében az ő személyét ért támadásért s többek közt azt mondja: „Tegyem szóvá a gyermekes és gyűlölködő inszinuációkat, amelyekkel ezek a krisztusi szellemet hirdető prédikátorok beszédemet és személyemet meggyanúsítani settenkednek? Gusztusom tiltja“. Meggyanúsítani settenkednek? Nem ugyanazt fejezik ki ezek a szavak, mint amit visszautasít, hogy „ravasz jezsuita?“ De akkor miért teszi hozzá: „Gusztusom tiltja“? Nem vagyok barátja a kölcsönös sértegetéseknek, mert ezek jóra nem visznek s nem méltók az elvi ellenfelekhez, akiknek nem szabad ellenségeknek lenniök. Nem is akarok erre az összetűzésre több szót vesztegetni, de a „Magyar Kultúra“ márciusi száma alapján fel akarom vetni a kérdést, hogy tekinthetjük-e magunkat Bangha fegyvertársainak „a közös ellenség elleni harcban“? Mindenekelőtt tekinthetjük-e. fegyvertársunknak azt, aki a harcban a maga zászlaja alá akarja katonáinkat csábítani? Csak két mondatot idézek Bangha hoszabb fejtegetéseiből: „Nyugaton ezrek és tízezrek keblében kél már a honvágy a katolikus egység felé, nálunk azonban még „középkori“, mi több: újkori sötétségben pattognak a szektárius pszihozisnak gyülöletszóró és homály terjesztő lövegei.“ „ . . . komoly s igazán krisztusi alapon álló külföldi protestáns körökben egyre jobban ébred annak belátása, hogy a XVI-ik századbeli egyházszakadás ballépés volt“. Az a fegyveríárs, aki igy beszél, ellenségnek is beillik. A „Magyar Kultúra“ azonban vallásos egyházi téren nem áll meg, a protestáns egyházak politikai érvényesülése ellen is van szava. Dr. V. J. A. jelzéssel egy cikket közöl „Főpapok és főprédikátorok az országbírói tanácsban“ cim alatt, amely igazán felülmúl minden huszadik századbeli képzeletet. Valóban, rég letűnt századok embereivel járunk együtt a jelenben. De miért nem világosítja fel ezeket Bangha ? Ahelyett megszólaltatja őket lapjában. Vagy talán ezek a sötétség emberei az ő igazi fégyvertársai ? A hárombetűs doktor mindenekelőtt megállapítja, hogy Szent István a törvényhozásban nagy befolyást juttatott a főpapságnak, de még álmában sem gondolt a protestantizmusra. Ez kétség kívül bajos lett volna. Elégtétellel állapítja meg, hogy a 48-as törvényeket a király után az esztergomi érsek irta alá s csak azután a nádor „ezzel is jelezve, hogy a lélek előbbre való, mint a test.“ Ez az ur hierarchikus Magyarországot akarna. De halljuk tovább, „Az uj és legújabb Magyarország is helyet engedett a főpapoknak a törvényhozásban. De 1885-ben már protestáns egyháznagyokat is befogadott a felsőházba. Pedig ezeknek a haza megalapításában igazán semmi részük sem volt“ Ez a doktor a honalapítók köréből Árpádot is kizárja. S ne gondoljuk, hogy a protestánsokról nincs még mondani valója. Mig a katolikus főpapok hatalmukat fölülről kapják, „a politikai hatalomtól és a nagytömeg szeszélyeitől egyaránt függetlenek“, mig „a protestáns egyházi személyek Angliában és az 1918 előtti Poroszországban, mint ilyenek, más alakban, de mégis csak a kormány szócsövei, vagy pedig a nép választottjai, mint Svájcban, vagy akár a mi reformátusainknál is, akkor ismét csak a közhangulatnak, a szeszélyes, ingatag közvéleménynek kifejezői. Egyik esetben sem exponensei az .... isteni világrendnek. ..." Szent Isten! Melyik
