Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)
1921-05-08 / 19. szám
VH. évfolyam. Budapest, 1921 május 8. 19. szám EWUHMUSOK utu ■to Szerkesztőség : Badapeat, Vili kér . Ollől-öt 24. szám, hová a kéziratok; Kiadóhivatal: Vili., Sientklrályl-a. 51. az., bori az előfizetési dijak kflldendők. Lapreklamációk |fj. Kellner Erna könyvnyomdájába Buda pert, V., Cráky-utoa 10 kBIdenéék. Alapította ElóVizetési ér évi 100 korona. Egyes szám ára 3 korona. Dr. Raffay Sándor. Kiadja Hirdetési árak megegyezés szerint. Megjelenik minden vasárnap. AZ ORSZÁGOS EVANGÉLIKUS SZÖVETSÉG. Felelős szerkesztői Társszerkesztő is felelős kiadó: Kirchner Rezső püspöki titkár Dr. Scholtz Oszkár az O. E. Sz. igazgatója. Egy hágónk társadalmi kötelességei. Dengelegi-nek lapunk előző számában hozott vezércikkében egy hivatása magaslatán álló lelkésznek a lelkiismerete szólalt meg. Mert azt, hogy az evangélikus szegények, árvák és özvegyek gyámolitása merőben idegen, a hitélettől merőben különállóan dolgozó s csupán általános emberszereteti szempontoktól vezérelt tényezők kezében maradjon, azt az egyház, ha élő szervezet akar maradni, Összetett kezekkel nem nézheti. Azok a társadalmi bajok azonban, melyek egyedül a krisztusi szeretet egyetemes gyógyere- jével orvosolhatók, nem szorítkoznak csupán a szegények, árvák és özvegyek körére, hanem elénk tárják a betegeknek, az elzüllött, vagy züllésnek kitett egyéneknek, a büntetett embereknek, az iszá kosoknak s egyéb emberi gyengeségben szenvedő embertársainknak felkarolását követelő keresztyén kötelességeket is. Az a puszta tény tehát, hogy az egyháznak hitben gazdag, de társadalmi erömegosztások tekintetében primitívebb apostoli korában, a szociális munka teljes egészében az egyházra hárult, vezér- gondolatul azért nem szolgálhat, mert egyrészt az egyháznak ingerenciáját csupán a társadalom gyámolítottjainak egy szükebb körére szorítani nem szabad s mert másrészt az egyház, mint elsősorban igehirdetésre hivatott s ezen a téren kizárólagos szerepet betöltő szervezet még a hitélet legeszményibb fokú fellendülése mellett sem fejthet ki olyan erőt, mely a mai emberiség fejlettebb társadalmának összes bajaival sikeresen megkezdhetne. Korántsem akarom ezzel azt mondani, hogy az egyház s jelesül épen a mi egyházunk a hitélet mélyítése kapcsán nem tehetne szert olyan erőgyarapodásra, mely az evangélikus vallásban nevelt s azt teljesen megértő egyéniségek összességének a társadalmi bajok orvoslása terén való fokozottabb érvényesülését biztosíthatná; mert hiszen a hitnek élő hit gyanánt való megnyilatkoztatása s a cselekedetekben való kivirágoztatása a „sola fide“ lutheri gondolatának természetszerű folyománya. Ámde épen a keresztyén egyház hivatásának lutheri felfogása mondatja velem azt, hogy az egyház társadalmi gyámolitás mezején ne arro- gáijon magának kizárólagos munkateret, hanem elégedjen meg azzal a jogkörrel, mely a társadalmi kérdések állami és egyesületi megoldásának ellenőrzésében és irányításában elvitázhatatlanul megilleti. Ellenőrzést gyakorolni, irányítást adni azonban csak úgy lehet, ha az egyház maga is részt kér s gyakorlatilag részt is vesz a társadalmi gyámolitás munkájában, és pedig oly keretek között, oly módozatok szerint, aminők a viszonyokhoz mérten legalkalmasabbnak mutatkoznak. A felvetett részletkérdésben tehát, nevezetesen az evangélikus árvák és szegények gyámolitása tekintetében is, ez az arany középút látszik a leg* egyenesebbnek, legbiztosabbnak és jellegzetesen evangélikus megoldásnak. Vagyis ne azért sürgessük s követeljük az evangélikus egyháznak a szociális munka jegyében való haladását, hogy saját híveink árva- és szegényügyelt kizárólag magunk intézzük s az államot, valamint a filantropikus eszméknek hódoló egyesi! leteket tétlenségre kárhoztassuk, hanem azért, hogy egyrészt híveinket a társadalmi gyámolitásnak sokfelé ágazó munkájában való részvételre begyakoroljuk, másrészt a többi felekezettel, valamint a fele- kezetnélküli szervezetekkel való nemes verseny utján hitünk erejét kidomborítsuk s a hitnek a szociális munkamezőn is diadalt arató fölénye előtt a hitetlen vagy kicsinyhitű társadalmat meghajlásra késztessük.
