Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)
1921-07-31 / 31. szám
2 HVflflGÉLiII^ÜSO^ IxRPŰR 1921 ségnek vagyunk követői. Mindent eltanulhatunk tehát a katholicizmustól, csak egyet nem: azt a harcos ösztönt, azt' a harcmodort nem, melyet Zs. oly nagyra becsül. Ez nem kell nekünk. Mert az a szellem szabadságának tagadásából fakad. A katholicizmus csak a saját egyházának, az „Egyházinak létjogosultságát ismeri el. Szerinte ez az egyetlen krisztusi alkotás. Ez a meggyőződés váltja ki azután belőle a keresztyén egyéniségek ponderabilis értékelését háttérbe szorító, numerikus többségre vágyó, türelmetlenséget s ellenszenvet fakasztó hódítási lázat, belső erejének ama, ellen- véleményt nem tűrő, akaratlanul is szeretet!enséget gerjesztő abszolutisztikus kitöréseit, melyek megbénítják a Krisztus nevében dolgozó egyéb cor- poratiók erejét, kockáztatják a keresztyénség összmunkájának sikerét és szaporítják a Krisztus ellenségeinek táborát. A protestantizmus alapgondolata nem az egység, hanem az a felismerés, hogy az Isten, aki az emberiséget különböző nyelveket beszélő más és más életviszonyok között, egymástól eltérő szokások szerint élő nemzetekre és csoportokra tagolta, nem akarhatja azt, hogy a föld gyermekei életük eszményi céljának elérésében, a krisztusi tökéletesedés utján való előrehaladásukban, tehát éppen földi hivatásuk legeszményibb térségein nemzeti sajátosságaikat, egyéniségüket megtagadják. Az a tiszta, bár sajnos nem mindenütt fellelhető protestáns meggyőződés tehát, mely szerint a mezítlábas kolduló barát, a rózsafüzéres apáca, a zsoltáros ajkú paraszt s az élettel küzködő, bibliás lelkű közember, hacsak szivében a Krisztus él, egyaránt Isten fia, nem törekedhetik arra, hogy egyházát uralkodóvá, egyedülivé, kizárólagossá tegye, hanem csupán azt a célt tűzheti ki, hogy a saját táborát kiépítse és bevehetetlenné tegye. Miért is a protestantizmus, melynél a hódítás nem öncél, hanem csak a belső erő bizonyság- tétele, lényegileg nem militarista. Fegyvert tehát csak egyetlen egy esetben, vagyis akkor ragad, ha azt az önvédelem kényszerűsége adja kezébe. Ezért lesz minálunk mindig előbbre való az építés feladata. Ezért nem szabad nekünk kifelé való harcot hirdetni addig, mig fegyvereinket a mi saját belső harcaink, az anyagiassággal, a közönyösséggel, a rendetlenséggel, fegyelmetlenséggel s a protestáns princípiumok félreismerésével való küzdelmek kötik le. A keresztyénség külső ellenségei ellen tehát a katholicizmus van hivatva harcot kezdeni. Erre predesztinálja őt konzervatív erőiből fakadó harci készsége, fegyverkezésének állandó támadó lendülete, melyből kifolyólag éppen ő az, aki ellen az ellenséges támadás éle irányul. Minekünk háttérben kell maradnunk s mint tartalékseregnek csak a szövetségi hűségből folyó kötelezettségek teljesítésére kell szorítkoznunk. Ezek a kötelességek pedig viszont a legszorgosabb várépítési teendőket hárítják vállainkra. Erős várrá kell kiépítenünk a magyar protestantizmust. Nemcsak azért, mert harcos szövetségeseink harcmodora tapasztalásunk szerint olyan, hogy csapásai minket is sújtanak; hanem főleg azért, mert a katholicizmus most is, mint mindig, ha nagy harcba kezd, előbb-utóbb ki fog merülni. Akkor azután reánk kerül a sor. Reánk protestánsokra, akik a „tanító“ egyház hívei vagyunk. Mi, akik a tudatlanság révén örvénybe került keresztyénséget már egyszer megmentettük a tudás fegyverével, — arra vagyunk hivatva, hogy a társadalmi kérdés elhanyagolása miatt ismét erősen támadott keresztyénség nimbuszát, az evangéliumban rejlő szociális igazságok teljes érvényrejuttatásával visszaszerezzük. De nem harci támadással, hanem az evangéliumi egyházak belső erőkészletének minden támadást eleve leszerelő, az ellenséget lenyűgöző, behódolásra késztető jézusi feltárásával. Az isteni gondviselés által kiosztott szerepeket tehát ne cserélgessük. A katholicizmus harcoljon — mi pedig építsünk, „mig nappal vagyon“. Sch. luiimiiHinniHiimumimiiiiiiiniiiiHiimiiiimiiiiiiiimmiHiiimiinimimimmiiiu Finnországban. Irta: Dr. Szeberényi Lajos. I. Megbízásom szerint junius 6-án a többi kiküldöttel, útra keltem. Junius 11-én szálltunk* hajóra Lübeckben. A Helsingforsba induló hajók annyira túl voltak zsúfolva, hogy kénytelenek voltunk egy Aboba menő hajóra szállni. Ez az irány rám nézve még értékesebb volt, mert úgy terveztem, hogy Helsingforsból okvetlenül elmegyek Aboba, amely a finn országos egyház érsekének székhelye és egyháztörténelmileg is nevezetes hely, amennyiben a reformáció ebből a városból indult ki. Junius 14-én kötött ki hajónk Aboban, Finnország második nagy városában. A régi, faházakból épült város 1827-ben majdnem teljesen leégett. Uj, modern, széles utcákkal és palotaszerü házakkal emelkedő város keletkezett a régi helyén. Az 1300-ban befejezett dóm-templom nem esett a
