Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)
1921-05-22 / 21. szám
1921 HVAMGáliIKUSOK UAPJA 3 a láthatatlan morális erők fel nem ismerése, s az anyagi javak értékének túlbecsülése alkotják ma is, s talán ma fokozottabban, mint azelőtt — a tisztult evangéliumi szellem urrátételének legfőbb akadályát. Javítani az embert; tisztítani a közszellemet, terjeszteni a hitet, ez az evangélium feladata. Kivinni az evangélium szellemét a társadalmi harcok elvadult színterére, hogy ott még a küzdelmek is Krisztus tanítása szellemében vivassanak meg: ez a hívők feladata. Ámde ha a cél világos is, ha a gondolat fénnen lobog is — mit ér, ha az eszközök elégtelenek? A puszta szó, a tanitás, a palánta egyoldalú ápolása nem vezet célhoz. A gyenge növény fejlődését gátló, körülötte felburjánzó gazt ki kell pusztítani, különben a palánta elcsenevészül, elsorvad végre, s az evangéliumot az ördögi burján oda nyomja vissza, ahonnan kiindulva, megfutottá eddigi fényes,-sokszor tövisekkel kirakott pályáját: egyes nagy szellemek égő agyvelejének kohójába, akik mint szegény, meg nem értett rajongók, az Isten boldog országáról csak titkon mernek ábrándozni. így volt, nem is olyan régen, s vájjon megtörténik e minden, hogy ez meg ne ismétlődjék? III. Nem hirdetjük a gyűlöletet, a háborút öncél gyanánt, de az Eszme védelmében hadrakelnl, az egyedüli, keresztyén gondolat ellenségeit gyűlölni: jogosult. . Tudjuk, látjuk, érezzük, hogy az ellenség nem nyugszik. Ahasvér nem halt meg, csak el szédült, visszahőkölt. Kezében van a földi élet majdnem minden hatalmi tényezője : pénz, vagy szervezettség, akarat, erős egyéniségek fanatizmusa. Látszólag mellékes, lényegtelen eszményekből kovácsol tőkét magának, csak eredményeiben kivilágló célzatossággal dolgozik nyughatatlan szelleme folyton tovább . . . tovább . . . A gyengébb hívőt, a kevésbbé kritikus szellemet elszéditi, még az öntudatosan gondolkozó keresztyén lelket is tévedésbe tudja sokszor ejteni, ártatlannak látszó lépéseivel. S rombol, ahol tud, amilyen eszközökkel csak lehet. A .kurzus* elsőrendű legfontosabb feladata kétségkívül az, hogy az egyént az erős keresztyén hitre nevelje, abban erősítse. Célunk szempontjából azonban még ennek a nagy feladatnak megoldása is önmagában véve elégtelen. A keresztyén ember elé folyton oda kell tárnunk az ellenség megmozdulásait, az apró s külsőségeknek látszó fogások valódi célját, állandóan meg kell világítanunk azok hátterét, a kisértést pedig nemcsak úgy kell távoltartanunk, hogy az ingadozó lelkileg erősödjék, hanem kötelességünk az is, hogy a kisértőt elűzzük és ártalmatlanná tegyük. Mindazon eszközöket, intézményeket, gondolatokat, melyeket a romboló szellem céljai elérésében felhasznál, gyökerükben megtámadni, elpusztítani ; a hatalmi eszközöket, ha kell erőszakkal is, kezéből kiragadni: ez volna hivatása a társadalmi egyesüléseknek s egyéb szervezeteknek. Építeni nehezebb, mint rombolni, jól tudom. De mig a keresztyén emberek nagy tömegének minden egyénét olyanná teszi a „kurzus“, hogy minden kisértést távol tud önmaga erejéből tartani, addig a veszedelem közelségének tudata rég elmúlik. Most, midőn még a gondolat is fáj, ami emlékezetünkbe idézi az elmúlt évek szomorú mar- tiriumát, fontosabbnak látszik előttem az offenzív, a támadó taktika. S ennek lankadását nem tagadhatjuk. Belső bajaink felhánytorgatásával túlsók energiánk pusztul, a .kurzus“ formai erősítését igen nagy erőpazarlás kiséri s az erőteljes, alapvető pre- ventióra nem marad időnk. Ha irtjuk a gazt, ha távoltartjuk kertünkből a kártékony hernyókat, hamarabb célt érünk, bárha szerényebb külső formák között is, mintha cscnevész, elfojtott virágaink szépen kicirkalmozott idomokat ábrázoló ágyakban senyvednek s őrlő férgek rágják gyökereiket. Erő, energia, kitartás és testvéri együttműködés kell csak; ha pedig ez elfogy, újat meríthetünk mindig az Evangéliumból, mely kifogyhatatlan, mint a bibliai asszony olajos korsója és örök, mint a természet titkos, magasztos körforgása. At erdélyi evangélikusok jövője. Az Evangélikus Szózatból, a budapesti fasori ev. szövetség hetilapjából vesszük át az alábbi közleményt: .Egyetemes egyházunk Erdély elszakitásával közel Százezer evangélikust vesztett el (nem számítva természetesen az erdélyi szász egyházat) s ezeknek sorsa a legnagyobb bizonytalanság. Ahogy mi lehetetlennek tartjuk a Szász egyházkerülethez való visszacsatlakozást, az otthon- levők meggyőződhettek arról is, hogy ez teljes lehetetlenség A. szász egyház magához csatoltatta Besszarábia, Románia, sőt Krassószörény és Temcsmegyék sok német egy házközségét, de a magyar gyülekezetekről nem akarnak egyelőre tudni. Ilyen körülményekből meg lehet érteni azokat a váratlan s szokatlan kifakadásokat, amelyeknek tartalma az. hogy akkor az erdélyi evang. magyar egyházközségek csatlakoznak a reformátusokhoz. Ebben a tekintetben viszont e sorok Írójának volt alkalma a legkompetensebb tényező véleményét megtudni, amely itt is a visszautasítást jelenti. Megokolásul azt hallottam: az a helyes, ha minél többfajta magyar küzd stb. Viszont sokak előtt ismert tény, hogy a román imperium francia minta szerint fog berendezkedni. A felekezeti iskolákat megszünteti, állami iskolákat fog fenntartani s elismer Erdélyben négy felekezetet a görög keletin kívül: róm. kath , református, unitárius s szász evangélikust, akik közé egyáltalán nem számithatók a magyar evangélikusok. E felekezetek papjai existenciáját az állam fedezi, illetőleg fizeti őket egyáltalán. A hangsúly az ilyen beállításban nem a pénzkérdésen van, hanem azon,, hogy ezzel erdélyi egyházközségeinket lesülycsztették a szekták nívójára. Olyanokként kezelik őket, mint akik csak ezt a sorsot érdemlik. Befejezésül megállapítom azt, hogy az erdélyi magyar evangélikusság a legrégibb; mély vallásosságuk száza
