Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)

1921-10-23 / 43. szám

2

HVA]4GÉIintUS0It üAPtJA

1921

Németországban az egyetemeken társaságok alakulnak a tudományos élet korifeusai körül, mely társaságok az ev. papi testület tudományos munkásságát irányítani s a gazdasági leromlás hullámait a szellemi élet területéről visszaterelni akarják.

Nekünk is ki kell mentenünk a mi siralmas gazdasági nyomorunkból papságunk tudományos tájékozottságra törekvő lelki igényeit s keresnünk kell az anyagi alapot a lelkészi továbbképző kurzusok rendszeresítésére. Bajunk, hogy kiváló készültségü lelkészeink magukra hagyottan, izoláltan élnek, holott ezek kiválogatása s theológiai főiskolánk — már csak egy van — vagy fakultásunk atmoszférájához közelebb vive egyfelől egészséges kölcsönhatást fejthetnek ki az élet és iskola között, másfelől a tanári státus utánpótlását is biztosíthatják, arról nem is szólok, hogy a tanári kvalifikáció sokkal emeltebb s a tanáraink tudományos elmélyedése folytonosabb lesz, ha a professzori tógára érdemessé vált lelkészek egész légiója figyeli, várja egy-egy búvárkodó tanárunk munkaeredményeit.

Nekünk mérhetetlenül fontos érdekünk az eleven kölcsönhatás, az állandó és élénk összeköttetés megteremtése lelkészképző főiskolánkkal, sőt a külföldi ev. tudományos világgal: értékek cserélődnek, indítások adatnak és vétetnek át, uj látások, uj megismerések közös kincsesé lesznek. Az csak elismerést fog kiváltani intra et extra, ha ilyen kurzusok költségei állandó budget-tételt alkotnak egyházegyetemünk háztartásában.

Lelkes, imádkozó kedélyű, de széles látókörű és tudományos szellemű papság, melyben kevesebb a jogi dr. de annál több a theol. bacca laureatus: a mi egyházunk hátalmas lendítőereje volna s legott más, szebb és nemes izgalmaktól mozgatott élet virradna reánk. Csináljuk meg azt, amiről itt szó van. d. L.

iiittiiiiiiiiimimiiiiiiiieiiiüiiimiiuiiiiiiiimiiiimtiminiimiiiiuiiuuiiuauHHUitewi

Keresztyén renaissance.

Irta s a bányakerületi gyámintézet templomi ünnepén felolvasta Zsilinszky Endre.

Folytatás és vége.

Vessünk egy futópillantást a keresztyén művelődés újabb történetére. A XVIII. században kezdődött meg az első céltudatos ostrom a keresztyén vallás ellen a keresztyén civilizáción belül. Legerősebb ez a harc Franciaországban volt a nagy forradalom előtt és alatt. Az emberi szellem felszabadításáról beszéltek akkor a kor vezérszellemei a keresztyén vallás dogmáinak igájából s a

hitetlenség hívői azt képzelték, bennük és általuk tetőződik be az emberi alkotó erő. S ma mit látunk ? E kornak irói, művészei, filozófusai nem a szabad lendület, a duzzadó életerő, az újat termelő képzelet, hanem aszottság, a sekélység, az unalom, a sablonok, a vérszegény kimértség irói, művészei és filozófusai. Voltaire drámáit ha előveszi az ember, a második lapon ellenállhatatlanul száll szivére és szemére az unalom, a türelmetlen és leírhatatlan unalom. Goethe, Schiller, Kant már ebből az aszályos racionálizmusból való kiemelkedés oszlopai, mikor a vallás formáiba uj élet költözik. A XIX. század második fele ismét a vallási apály korszaka s ime csodálatos módon az emberi alkotás elernyedésének korszaka is. A történelmi materializmus közvetlenül vagy közvetve varázslatba ejti a lelkeket és testeket s az eredmény: erkölcsi és szellemi apály. Hangszereljük át e témát Budapestre. Arany, Petőfi, Vörösmarty dús, előkelő és élő művészete helyébe jön kíméletlen törtetéssel a kis ügyeskedők, az iró-technikusok, Írókká rekla- mirozott zsurnaliszták szappra és hangos hada; Katona József nyeri, de életteljes gazdagsága helyébe a drámai exportörök vásári munkái: a Lánchíd ivei mellé a Ferenc József-hid szörnyű köznapisága; Kemény Zsigmondék helyébe a bou- levardlapok körülrajongott fürge riporterei, Széchenyi litván helyébe Jászi Oszkár: búza helyett ocsu.

A vallás az Isten örök teremtő munkájába való szerves belekapcsolódást jelent, leborulási, áhítatot, gyermeki alázatot a teremtés mérhetetlen gazdagságával, szépségével, jóságával szemben. A vallástalanság a természettel szemben való ide- genség, elzárkózás, betokozódás. A vallásosság egy társadalomban fiatalságot üdeséget, fejlődésképességet, egészséget, alkotó lendületet, optimizmust jelent; a vallástalanság elaggást, kiszikkadást, pesszimizmust. Jaj annak a keresztyén népnek, mely engedi betömni életének örök forrását, krisztusi hitét és vallásosságát s elfordul egyházától, melyet az ősök verejtékük és vérük bőséges hullásával építettek örök időkre szánt terméskövekből. A forradalom előtt ezen a ponton álltunk mi szegény, botor magyarok. A pogány materializmus nálunk és Oroszországban a bolsevizmusban érte el gyászos virágzását. Nálunk halálra tombolta magát. Oroszországban is bele fog fulladni keresztyén testvéreink vérének vörös tengerébe. És a materializmus csúfos bukása után nem jöhet más az egész művelt világ területén, mint a keresztyénség gyógyító, megnyugtató, termékenyítő hulláma. A keresztyénellenes forradalomra a keresztyén ellenforradalom.' S vele a vallási és egyházi élet renaissance-a.

Mi magyarok már benna vagyunk ebben az uj szellemi világhullámban, mély elhivatott arra, hogy mindazt a nehéz és gyötrelmes problémáját életnek és társadalomnak, amit a csodákat Ígérő materializmus nemcsak megoldani nem tudott, de végzetesen elmérgesitett, az emberiség véres sebeinek begyógyitásával megoldja s egy jobb és tisztább és igazságosabb társadalmi és állami élet alapját rakja le. Nem uj intézményekben, hanem a megujhodott