Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)
1921-10-16 / 42. szám
1921 HVAriGáliII{USOf{ LiflPJA 3 ait, hogy majdan felkészülhessünk az egészségre. A roppant vihar elzugott felettünk, úgy gon- jolunk most reá, mintha lázálmot álmodtunk volna öldünk összeütközéséről más csillagokkal, minden Met összeroppanásáról, minden tfiz kiégéséről, minién forrás elapadásáról. Mintha a sivár, levegőt- en, tüztelen és viztelen Hold halott szikláira vetett /olna bennünket az Isten büntető keze egy időre, Je szeretete aztán visszahozott volna a száműzetésből a mi dús csillagunkra, mondván: „Ezután becsül- étek meg magatokat és mindazt, amit adtam nék- ek: mit pedig eltékozoltatok, verejtéktek hullásával szerezzétek vissza“. Mert valljuk be, sokat eltékozoltunk. Valójában hazánkat is magunk tékozoituk el. Országunk ’eldarabolását egy belső lelki, erkölcsi, szellemi összezsugorodás előzte meg: külső katasztrófánkhoz ez adta az első lökést és végül ez a belső összeomlás tette azt teljessé. Feltehetjük szemünkre akár a történelem, akár a társadalombölcselet, akár bármi társadalmi tudomány szemüvegét, a tények vizsgálata és belső elmélyedése egyaránt visszavezet minden bajunk, szerencsétlenségünk ősforrására: a magunk gyöngeségére és bűneire. Ez a vizsgálat és elmélyedés egyben az életnek s a gyógyulásnak ősforrásait is elénk tárja: ne másokban, magunkban keresgéljük elő és erősitsük meg a jobb jövő elemeit. Ez az igazi szabadság és egészség útja: csak i magunk belső ereje törheti meg mások jogosu- atlan és erkölcstelen hatalmát felettünk. Minden :gyéb kuruzslás. Ha visszatekintünk ama boldognak mondott korszakra, melyet a háború előtt éltünk, engem ez időknek visszasóvárgása helyett valóságos borza- őm fog el: mert ott látom a közelmúltban mindenben a szörnyű jelet az élet falán: megméretni és könnyűnek találtattál. Ott látom a külső jólét szörnyű belső rothadását, ott látom őseink hitének megtagadását, erényeik eltékozlását; ott átom az élet minden pontján a szörnyű idegen Szvengáli-arcát, amint belénk sugalmazza a maga alsórendü materialista erkölcsét; ott látom az ördög pokolbeli malmán mérget lehelő, csillogó arany- porrá őrlődni legnemesebb értékeinket. És látok felépülni magunk körül egy borzadályos Babylont, mely a mi nyelvünket beszéli és mégis idegen. Látom e dicsőségesnek mondott közelmúltban az egyre üresedő templomokat, az egyre jobban szaporodó és egyre teltebb züllött színházakat, mulatókat, kávéházakat: látom Gutenberg betűit az emberi szellem csillogó rothadásának szolgálatában, látom a jók és derekak és dolgosak lemaradását az élet versenyén, legjobbjaink nyomorát, a henyélök és csalók tobzódását. Látom az emberi szellem mélységes vizeinek kiszikkadását, ellápo- sodását. Ellenben nem látom és seholsem látom ebben a visszasóvárgott közelmúltban az Istent. Nem látom a Jézus Krisztus születésekor elhangzott angyali szózat teljesedését: Dicsőségét Istennek s a jószándéku emberek békességét. Azt mondhatná valaki, a vallástalanságot, a materializmust nem Magyarországon találták ki, ez a materialista hullám elöntötte volt a háború előtt egész Európát, az egész művelt világot. Ez igaz. De itt eszembe jutnak németországi és dániai utazásaim s Kopenhága öreg evangélikus lelkészének szavai: „Budapesten nem látszik, hogy magyar város, de még sokkal kevésbé látszik rajta, hogy keresztyén város.“ Igen, a materialista világhullám végig- öntötte piszkos habjaival az egész keresztyén civilizációt, de másutt legalább gondoskodtak lecsa- polásáról; mi ellenben hagytuk, hogy megrekedjen és mocsárrá változtassa egész társadalmi életünket. Dániában és Németországban megmaradtak a keresztyén vallás és keresztyén egyházak az élet, az állam és társadalom irányitó tényezői, minek nyoma ott van irók, költők, filozófusok, államférfiak müveiben, tetteiben, ott van városaik építkezésében, házaik stílusában és belső berendezésében, embereik viselkedésében, a vasárnap megünneplésében, derék szokások és az ősök tradícióinak szívós őrzésében. Mi elvesztettük volt szivünkből az Istent. Mi elvesztettük a mértéket civilizáció és kultúra között. Hajszoltuk a civilizáció külsőségeit és elhanyagoltuk a kultúrát; csak a civilizáció szélesbitésével törődtünk, a kultúra mélyítésével nem. Idegen sugallatra racionalistákká és öntudatlanul is marxistákká lettünk: csak az anyaggal törődtünk magunk körül, a lélekkel nem magunkban, mindent ésszel akartunk felfogni, érzelmi világunkat szégyeltük, megtagadtuk és visszafejlesztettük. El kellett következnie a belső összeomlásnak a természet örök törvényei szerint. A beteg ember ólmos álmából ébredtünk mai valónkra, de felébredtünk. Szemünket, mely a közelmúltban csak a külvilágra irányozódott, befelé fordítottuk enlelkünk felé s ott megkerestük a gyomok verte elhagyott utat, mely visszavezet az Istenhez és szent Fiához, Jézus Krisztushoz. A mi nemes püspökünk, vezetőnk az Isten országa felé, kinek 30 éves lelkészi jubileumát ünnepeljük holnap, a múlt évben böjti emlékezései során azt fejtegette, hogy az élet legnagyobb és legnyugtalanítóbb kérdéseire csak a vallás tud megnyugtató feleletet adni; minden világnézet között csak a vallási világnézet ad világos képet a nagy mindenségről és^ az ember viszonyáról Istenhez és természethez. És minden vallásos világnézet között a keresztyénség a legtökéletesebb. A keresztyénség tökéletességben örökre felülmúlhatatlan világnézet, az ember belső békéjének, tisztaságának, erejének kiapadhatatlan forrása. Hozzátehetjük: kiapadhatatlan forrása egy nép belső békéjének, tisztaságának és erejének is. (Folytatása következik.) DiniiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiuiiimiiiiiiiimMiiiiiiimiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiMiiii „Csonka-Magyarország — nőm ország, Egész Magyarország — mennyország !'*
