Evangélikusok lapja, 1921 (7. évfolyam, 18-52. szám)
1921-10-09 / 41. szám
2 HVflflöÉLilKUSOí^ IiRPJÄ 1921 csak a sáncokban harcoltunk s merőben védekező egyházak voltunk. Az idők; megváltoztak. A közös védelemből folyó fegyverbarátságot, melynek ereje, melegsége a támadások szünetelésével legott ellanyhult, — erős, céltudatos és hódításra is képesítő, örökerejü szövetséggel kell felcserélni. Olyan szövetséggel, mely egyházaink jogállását, erőink s Istenadta tehetségeink szabad kifejtését komoly, tudományos munkával alapozza meg. Mert nem hallgathatjuk el azt az észrevételt, hogy még azok az intézkedések, felterjesztések stb. is, melyeket a múltban jogaink puszta megvédése érdekében tettünk, gyakran csak azért voltak eredménytelenek, mert az illető kérdéseknek részünkről való megvilágítása, tudományos szakszerűség és alaposság szempontjából fogyatékos volt. Már pedig az kétségtelen, hogy azok a magasabbrendü feladatok, melyek a jövőben a hitépités szempontjából ránk nehezednek, tudományos szakképzettség tekintetében még magasabb követelményekkel lépnek fel, mint a minőre a védekezés terén szükségünk volt. A magyar protestantizmus most Dr. Ravasz László személyében olyan újabb vezért nyert, aki nem csak kálvinista, hanem a szó magasabb értelmében vett tág látkörü protestáns egyéniség; aki nemcsak teológus, hanem egyszersmind mélyen gondolkozó filozófus s mint ilyen a mi egyházunk egyik nagy fiának, néhai Böhm Károlynak szellemi örököse. Reméljük, hogy Ravasz püspök személyében a protestáns testvériség gondolata — mely nem múló hangulat, hanem örökérvényű filozófiai szükségesség, — erős támogatót nyer. Midőn tehát Őt lelkészi és püspöki beiktatása alkalmából újból is melegen üdvözöljük, megismételjük a mi bánya- kerüieti püspökünk abbeli kérését, hogy egyházunk baráti kezét ragadja, meg készséggel, szeretettel s azzal a tudattal, hogy „külön-külön, magunkra hagyva a megtiport magyar protestantizmust felemelni nem tudjuk. Pedig annak talpon kell állania!“ Sch »11IIIIIIIS1II1I1IIII3I1I1IIIIIII1IIIIIIIIIIIIIIIIIIUII1IIII1II1IIIIIIIIIIIIIII11IIIIIIIIIIIIIIIIIIIII1IU A cseh állam egyházpolitikája. Az árulások egész sorozatából kpvácsolódott össze az a fundamentum, melyre a modern történet legnagyobb szégyenét, a cseh-szlovák államot felépítették. Ha igaz, hogy erkölcs és igazság az államok fundamentuma, akkor a cseh-szlovák államnak nincs fundamentuma. Bennünket azonban ennek a csoda-államnak nem az általános, hanem csak az egyházpolitikája érdekel. A csehszlovák állam az egyházakkal szemben kezdettől fogva a radikális álláspontot látszott elfoglalni. Nem a kommunizmus teljes és badar szélsőségével, hanem úgy, amint azt az állam és az egyház szétválasztásának az eszméje követeli: az állam közönyös, talán jóakaratu ráhagyással nézi az egyházak vergődését. A cseh nemzeti eszmék harcos gárdája azonban, mely az uj államnak létrehozója volt és vezetője maradt, az egyházat is a nemzeti eszmék szolgálatába igyekezett hajtani. A felújított huszitizmus vezérgondolata az, hogy a nemzet felépítésének munkájába az egyházakat is be kell kapcsolni, esetleg bele kell kényszeríteni. Ennek a tervnek az autonómiával biró protestáns egyházak sokkalta könnyebben válhattak eszközeivé, mint a merevebb és fegyelmezettebb s emellett internatio- nális jellemű katholicizrnus. Ezért a protestáns egyházak autonómiáját két évre felfüggesztették s e két év alatt az állam készséges szolgáivá csatlósodon renegátokkal előkészítették a politikai célokat szolgáló uj szervezetet, melynek keretében a magyar és német egyházközségeknek még a külön szervezkedés jogát sem adták meg. A római katholikus egyházban azonban váratlan ellenállásra találtak. Eleinte azt hitték, hogy a pánszlávizmus eszméje ott is hatalmasabb, mint az egyháziasság. Erős ostromot intéztek hát Róma és a pápai politika ellen. A huszitizmus rohamos terjedésének azonban csakhamar gátat vetett az egyházi fegyelem és a néppárt szervezettsége. Hogy a pápa mennyire megijedt a csehek politikájától, mi sem mutatja jobban, minthogy a magyar felvidék. három püspökségét dobta áldozatul a csehek szebbítésére. Ez végzetesen elhibázott lépés volt nemcsak azért, mert rést ütött a kánonjogon, hanem mert nem is ért el semmi eredményt. Csak azt az egyet, hogy a magyar katholicizmust, legalább a hazafiasabb részét, Rómába helyezett bizalmában megingatta. A magyar katholicizrnus és a pápai politika e három püspökség átengedésével történelmi vereséget szenvedett, melynek egész jelentőségét és szégyenét majd csak a jövő mutatja meg. A csehek a huszita mozgalmat tervszerüleg tovább folytatták. A Deutsch-Böhmen evangélikus egyházait Wehrenfennig gablonci esperes vezetése alatt összegyűjtötték és ki akarták velük mondatni, hogy úgy az Augustana mint a Helvetica Confessiot félretéve egy uj nemzeti hitvallást fognak készíteni. Ez a terv azonban néhány öntudatos és bátor evangélikus lelkész ellenállásán már az első gyűlés alkalmával megtört. Ha sikerült volna, akkor a magyar felvidéken lévő protestáns egyházakkal is elfogadtatták volna a cseh nemzeti hitvallást és szervezetet. így azonban megelégedtek azzal, hogy a megbízható, mert alkalmazkodásra hajlandó Deutsch- Böhmeneknek megengedték a külön kerületbe való tömörülést, amit a magyar felvidék evangélikus magyarjainak és németjeinek nem adtak meg. A reformátusokat nem bántottak, mert azok inkább tömör magyar egységet képeznék. Megelégedtek hát a huszita mozgalomnak a katholikus egyházban való elterjesztésével. S ma már egy milliónyi az uj irányzat híveinek a száma. A cseh nemzeti katholikus egyház tehát megalakuljak tekinthető. A katholikus egyházzal szemben azonban a cseh állam mégis kénytelen volt bizonyos mértékig
