Evangélikus Népiskola, 1944
1944 / 2. szám - Koczor Ferenc: Az evangélikus többlet
57 sára, nevelői természet alapvonásainak megállapítására mind több kísérletek és intézeti próbálkozások történtek s ezek különböző kategóriákat és típusokat állítottak tel. Az Egyháznak itt is van mondani és megszívlelni valója. Amikor az Egyház a legtörékenyebb ékszerét, a gyermeket bízza a nevelőre, nem tudja eleggé inteni megbecsülésre, nem tudja a velejáró íelelösséget eléggé a nevelő leikébe kiáltania. Az Egyház a kőtörő munkáját százszorta könnyebbnek tekinti és jajt mond mindazokra, akik nem a Krisztus szellemében nevelik növendékeiket. Az Egyház a gyermeken keresztül néz az ő nevelőjére. Mi ö neki? Mit jelent ő, mit tud ő adni? Ettől függ később a növendék viszonya Egyházához is. Ezt is azért teszi, mert jól tudja: 1. Az Egyház különben minden nevelőt Isten elhivatottjának tekint. Minden nevelő az Isten épületének kőfaragója, szántóvetője, munkatársa. Akit oda hívott el, ahová akart, akkor, amikor Ó akarta, úgy, ahogy O akarta. 2. Isten nekünk is feladatot, apostoli küzdelmet és apostoli sorsot jelölt ki számunkra. Missziót, ha oly bőségben is hordozzuk fogyatkozásainkat átsegít és formál céljainak megvalósítása végett. Csak engedjünk neki, hogy a nagy bálványt, az Egot megsemmisítse bennünk. Az evangélikus nevelőnek a hit transzparense kell lenni! Föld savának, világ világosságának, hegyen épített várnak kellene lennünk. Vájjon ezt jelentjük-e a gyermek szemében? Vájjon ilyennek tud-e az Egyház bennünket? Ezzel szemben a valóság az, hogy sokan vagyunk megízetlenült só. Sokan vagyunk elavultak és megfáradottak, mesterségbeliek és .sivárak, elkopott és megkeseredett pedagógusok. Még ma is sok bábu ül a katedrán, akinek egyedüli hangja: nyugdíj. Sok szélhámos jár a padok közt, mert egyidóre kifizetődik az ottlétele, de ha egyszerre jobb lovat talál, mindjárt átnyergel. , Sokan vagyunk sorsunkért, előmenetelünkért sírók. Sokan vagyunk üres, csak önigazságunkban tetszelgő pedagógusok. Sok homálybamerült iskolánk van, mert a katedra fénye már rég kialudt. Mi vagyunk az okai, hogy eltűnt hivatásunk szépsége, viránya többé nem csábít, kedv s öröm nem röpköd körülötte. Méltán panaszkodik tehát az Egyház Jeremiás szavaként ékessége romján sírva: Lásd meg óh Uram és tekintsd meg, hogy lettem utálatossá' (Jer. sir. I. 11.) Kedves Pedagógus Testvéreim! Sok-sok bűneink és torzvonásaink dacára mi még mindig Isten kegyelmében vagyunk, mert meghagyott gyertyatartóul: Ébredjünk pedagógiai felelősségünk tudatára, a maga egyetemességében érezzük át, milyen üdvösséges nagy kincset bízott Isten mireánk és magunkat megüresítve siessünk Jézus világot meggyőző Lelkének erőivel újból megtöltekezni. Akkor, mint tavasz idején a megújult kert virágba és illatfelhőbe borul, úgy árad belőlünk és iskolánkból az evangélikus értéktöbblet, csak úgy magától, mert annak is, ennek is egyformán, Isten kikeletje, felülről való kegyelemből vagy. Jobaháza. Koczor Ferenc.
