Evangélikus Népiskola, 1944
1944 / 1. szám - Egyesületi élet - hivatalos rész
32 Emlékezzünk. Dr. Ludván Sándomé Tóth Sarolta A tanítóság egyre ritkuló erdejéből ismét kidőlt egy derék szálfa. Az Űr magához szólított ismét egy hűséges sáfárt szőlőskertjének munkásai közül, hogy hűséges sáfárkodásának jutalmául az örökélet koronáját, a mennyek boldogságát adja néki. 1943 november 27-én mély gyász borult a téti evangélikus egyházközségre. Mert e napon lépett le az élet színpadáról dr. Ludván Gándorné szül. Tóth Sarolta, az egyházközség nagyra- becsült, közszeretetben és tiszteletben álló, művészlelkű és ihletett szívű tanítónője, áldástfakasztó életének 43., eredményekben gazdag tanítói működésének pedig 13. évében. Csak most, hogy itthagyott bennünket, amikor már nincsen közöttünk, mikor már hiába várják maguk közé szerető munkatársai, amikor hiába várja öt a templom, az iskola, a rajongásig szeretett tanítványok serege, most, hogy nem szoríthatunk naponként vele kezet, hogy nem sugározza többé szét közöttünk, kartársai közt az iskolában s a többi munka mezején szerető szívének melegét, amikor már eltűnt közülünk kellemesen csengő hangja, a csügged és közepette is bátorító, vigasztaló s hitet ébresztő szava — döbbennünk csak. rá igazán a fájdalmas, szinte pótolhatatlan veszteségre, mely bennünket kartársait, az iskolát s a gyülekezetét érte. Elvesztettük benne azt, akinek csak jóságát, szeretetét érezhettük. Óh, mennyi türelem, mennyi megértés és mily nagy, szinte kiapadhatatlan tudás hordozója volt életében. Tanítói rátermettsége párosult lelkének sokoldalú gazdagságával. Istentől reáruházott hivatását szinte művészi tökéletességgel végezte, amelybe belevitte szivének minden nemes érzését, megmérhetetlen nagy jóságát, kiapadhatatlan, végtelen nagy szeretetét s a kötelesség hű elvégzésébe pedig az ő apostoli lelkületét. Tanítói s közéleti működése éppen ezért követendő példa számunkra. Sokoldalú elfoglaltsága mellett is mennyi jóság, megértés és szeretet jutott számunkra, az őt szerető kartársainak is. Mi benne nemcsak az avatott kezű, született pedagógust gyászoljuk, de a hűséges kartársat is, aki kivette részét egyaránt kartársai öröméből s bánatából. Az élet szúró töviseit nagylelkűen tudta hordozni, elviselni. A gyülekezet gyászolja benne a megértő, fáradhatatlan lelkű, jóságos szívű tanítót, aki nagy szaktudással, hozzáértéssel, türelem-
