Evangélikus Népiskola, 1944

1944 / 10. szám - A jelenkori német lélektan főirányai

Tovább lehetne keresni a mai lélektan történelmi előzményeit, e helyett azonban a ma uralkodó sokféle irányzat között célszerű valamilyen módon rendet teremteni. Erre célszerűnek látszik Klimpfinger által felállított rendszerezése az irányoknak, amelyet azonban ki kell egészítenünk, mert felfogásunk szerint rendszere nem teljes. Klimpfinger négy ellentétpárba foglalta össze a ma lélektanának irányait vagy mint mondja, négy dimenzióba.1 Maga a kifejezés kevésbbé szerencsés ugyan, mert a dimenzió maga mást jelent, mint amiről itt éppen szó van. Sokkal helyesebb négy ellentétpárról, vagy négy csoportról beszélni. Mi így nevezzük ezeket a dimenziókat.

1. Az első csoport az elemek lélektana és az egészlélektan.

Az első visszavezethető Herbart-ig, akinek felfogása szerint lelki életünk legelemibb jelenségei a képzetek és ezek mechanikus kapcsolataival magyarázhatók meg legbonyolultabb lelki jelenségeink is, azaz az elemek asszociációjáról van itten szó. Herbart, amikor tanait felállította, a természettudományok, elsősorban a fizika és a kémia analógiájára gondolt. E felfogás, hogy nem adhatta meg a lelki jelenségek magyarázatát, azt elég hamar többen belátták. Erősebb kifogást ellene Dilthey emelt. Vannak azonban olyan felfelfogások is, mely szerint még ő előtte a bécsi Christian von Ehren- fels már kifogást emelt a herbarti felfogás ellen, amikor azt mondta, hogy az egész megvan a lelki jelenségekben, amelynek egységkvalitása nem magyarázható meg az elemek sajátságaiból és amely másrészt változatlan marad, ha az elemek megváltoznak. Például ilyen jelenségeket szoktak említeni, hogy egy melódia számunkra mindig azonos marad, ha más hangnemben halljuk is.

Ezen említett két ellenpárral függ össze, mindenekelőtt pedig az egészlélektannal a személyiségkutatás, mely különböző nevek alatt jelentkezett, mint pl. a strukturális lélektan és amely két irányban ágazott el: a szellemtudományi és a természettudományi személyiségkutatásba. Mindegyik az objiektiv szellemben keresi alapjait, miközben azonban az embernek az objektiv kultúrjavak- hoz való viszonya sem kerülheti el figyelmét. Spranger ismeretes tipológiája is idetartozik, melyben az embereket érdeklődésüknek megfelelően osztja be. Hat ideális alaptvpust különböztet meg: 1. az elméleti ember, 2. a gazdasági ember, 3. az esztétikus ember, 4. a szociális ember, 5. a hatalmi ember, 6. a vallásos ember. Mindezek azonban Spranger megállapításai szerint is tvpusok, nem osztályok, azaz tiszta formájukban igen ritkák és nem zárják ki az egyikből a másikba való átmeneteit sem.

Olyanok is vannak, akik megkísérlik a személyiséget vitális alapon megragadni, mint pl. Pfahler.2 Mindezen szemléletmód kiindulóalapi a azonban Kretschmer alapvető munkája.3

1 Moderne deutsche Psychologie c. előadássorozatban a Wiener Kulturvereinigung rendezésében. Az előadás elhangzott 1944 febr. 7-én, kivonata, amiből az előbb említett négy dimenzió jól kitűnik, megjelent a Völkischer Beobachter 1944 febr. 9-i számában.

2 Pfahler G.: System der Typenlehre. Grundlegung einer Pädagogischen Typenlehre. 2. Aufl. 1936. Zeitschrift für Psychologie Ergänzungsband 15. Leipzig. J. A. Barth Verlag.

3 Körperban und Charakter. 1936.