Evangélikus Népiskola, 1944
1944 / 9. szám - Olvasóinkhoz! - Népoktatás a régi Orosházán
193 lélekölő munka volt. Mert hosszú idő kellett ahhoz, némelyik gyermeknél egy-két esztendő is, amig a tanitó megtanította külön-külön mindegyik betűt egymagában elolvasni és kimondani így: a, á, bé, cé, stb. A keserves előkészületek után következett a betűk egybefoglalása, a sillabizálás, ilyen módon: A táblán vagy a könyvben ott volt ez a szó: gomb. A gyerek a tanító segtíségével betűzte: gé-o- em-bé. Aztán következett a sillabizálás, az egész szótag, ill. szó egybefoglalása: gomb. Ez a második lépés már nehezebb volt, s eleinte nagy nyögések közt történt. A „gomb” szónak a sillabizálá- .sáról p. o. Harsányi Sándorra hivatkozva Sass Ferenc kartársunktól a következő esetet hallottam. A templomi vizsga ünnepélyes perceiben, a figyelő nagy hallgatóság előtt az egyik vizsgázó gyerek nagy verejtékezéssel kinyögött annyit, hogy „gé-o-em-bé”. De az egybeolvasás már sehogyse ment. A dékán, a lelkész, a tanító és a komoly presbiterek jóságos pillantásokkal biztatják az egész szó kimondására. Mégegyszer nekidurálja magát: „gé-o-em-bé”, de itt megakad, mígnem társai megsúgják neki az orosházi nyelvszokás szerint, hogy miről van szó, s ő diadalmas arccal vágja ki a szót: „pityke”. Ilyen lélekölő módszer mellett bizony nagy szükség lehetett a fegyelmezés keményebb eszközeire is. Az egyik tanítótól a presbitérium „határozottan” követeli „kiváltképpen a gyermekek fejére mért botütések” elhagyását. Az iskola így, főleg a gyengébb tanulók számára nem lehetett valami kívánatos. De néha a szülők is jó- előre elijesztették tőle gyermekeiket, csínytevéseik miatt így fenyegetve: „Na, majd feladlak az iskolába Majd megver ott a tanító!” Ezt Győry Vilmos említi egy érdekes esettel együtt. Amikor egyszer az év elején az egyik tanító kezébe vette a pálcáját, hogy a táblára írt betűket mutogassa vele, egy újonnan behozott gyerek visítva ugrott fel, hogy kimeneküljön az iskolából, a félreismert mozdulat elől. Hogyha végül látogatásunk után a régi orosházi iskolában folyó tanítás eredményéről is jelentést kellene tennünk, az bizony nem elégítené ki a mai követelményeket. Még az akkoriakat sem igen elégítette ki. 1840-ben a község képviselőtestülete, egyszerű, orosházi emberek azért sürgetik a fennálló iskolai rendszer megreformálását, mert sok gyerek az iskola elvégzése után még a nevét sem tudja leírni. De az elbírálás előtt mérlegre kell tennünk az említett nehézségek mellett még azt is, hogy a gyerekek októberben kezdtek az iskolába szállingózni, de sokan csak decemberben jöttek fel, s amint a tavaszi munkák megindultak, már ki is maradtak. A rendszeres iskolábajárásra semmivel sem lehetett őket kényszeríteni. De a tanítót is gyakran elvonták a tanítástól a kántori teendők, főleg a gyakori temetések, amelyeken tanítványaival együtt működött közre. Sok mindenről kellene még beszámolnom. A tanítói fizetésről, ami Orosházán mindig elég nagy volt országos viszonylatban. Az 1840-ben alapított reáliskoláról, amelyből az anyagi szükség miatt végül elemi iskola lett. Az orosházi tanügynek az evangélikus egyház országos iskolai rendszeréhez való viszonyáról, nagy Összefüggé-
