Evangélikus Népiskola, 1943
1943 / 11. szám - Az evangélikus tanítóság időszerű kérdései
245 bizonyos tekintetben az evangélikus szellem és munka incarnátioia. Ha XIV. Lajos francia királyról, korlátlanul abszolutisztikus uralkodása miatt elterjedt „Az állam én vagyok” jelmondat, akkor egyházi vonatkozásban, befelé és kifelé egyaránt nagy erővel ható munkásságuk jellemzéseképpen joggal el lehet mondani az Ür szőlőjének e két munkásáról; a lelkészről: „az egyházközség én vagyok”, s a tanítóról: ,,az evangélikus iskola — én vagyok ! . . . ” Ezt az evangélikus tanító soha sem mondta magáról, de kell, hegy bizonyságot tegyen erről az ő működése. Igen: az evangélikus iskolának tükröznie kell az ott munkálkodó tanító lelkét, szellemiségét. Az egyház a tanítót odaállította az iskolájába, hogy vigyázó ja, őrzője, alakítója legyen az egyház ifjúságának, jövőjének. Az evangélikus tanítói név tehát nemcsak megkülönböztetést, hanem elsősorban felelősséget jelent. A hitben, jellemben erős,, egyháztársadalmi életben áldozatkész, evangéliumi öntudatban rendíthetetlen evangélikus nemzedékek nevelésének a felelősségét. Az evangélikus tanító ezen felelőségteljes munkáját az Evangélikus Egyházegyetem törvényes határozatai hathatósan támogatják, de a munka eredményességének legfőbb biztosítéka magában a tanítóban van. Az Egyházegyetem 1942. évi közgyűlése megállapította azokat a módosításokat, melyeknek az állami népiskolai tantervben történő megjelölésével ezt a tantervet az evangélikus népiskolában használni kell. Az evangélikus egyház és a magyar állam történelmi útjának párhuzamosságát, törekvéseik azonosságát bizonyítja az a tény, hogy ezek a „módosítások” mindössze nyolc nyomtatott oldalra szorítkoznak. Egyházunk lényegbevágóan nem talált semmi olyat az állami tantervben, ami az egyház alapelveivel nem volna összeegyeztethető. Ami „változás” mégis történt, az nem a lényeg, a szellem, a gondolat, sőt még nem is a „mondatok”, hanem csüpán egyes szavak kérdése. Mintha egyháztársadalmi életünk legmagasabb fóruma ezzel is dokumentálni akarta volna, hogy az evangélikus iskola munkája nem a tanterv szavain, hanem a tanító leiküle- tén és ügybuzgóságán fordul meg. Nem a tanterv holt betűi, hanem a tanító élő szelleme és lelkiismerete alakítják ki az evangélikus népiskola lelki arcát. Az állami tantervnek a tananyag részletezését magában foglaló első két kötetében Egyházegyetemünk alig talált néhány szót, amelyet az ev. iskolában mellőzni kell. De az evangélikus tanító e szelíd figyelmeztetés nélkül is tudja, mi az, amit az evangéikus öntudat tisztasága érdekében — figyelmen kívül kell hagynia. Mint ahogy tudta az állami és egyházi tantervek megjelenése között eltelt másfél esztendő alatt. A pótlólag fölvenni elrendelt tanítási egységek száma ezeknél jóval több és természetes kiegészítése az evangéliumi szellemű iskolai munkának. Különösen a magyar nemzet története az a terület, ahol az evangélikus iskolahatóságoknak és az evangélikus tanítóknak résen kell lenniök. Egyes tankönyvíróink, sőt történetíróink is nehezen tudják levetkőzni azt az elfogultságot, melyet a magyar reformáció eseményeivel és a nemzeti szabadságot a vallás szabad
