Evangélikus Népiskola, 1943

1943 / 5. szám - Tállyai István: A madarak és fák napja

105 A madarak és fák napja Irta : Tállyai István. Kedves Gyermekek! Minden évben május havában megüljük a madarak és fák nap­ját, megemlékezünk a kedves énekükkel és csicsergésükkel nekünk örömöt okozó madarak hasznáról, az állatok és a fák védelméről. Most is azt akarom tenni. Rövid leszek, hisz nem az a fontos, hogy terjedelmes előadás kapcsán véssem lelketekbe a megértést minden élő lény szenvedése és fájdalma iránt, azt a gondolatot, hogy annál boldogabb valaki, mmél több örömöt és jóságot terjeszt maga körül — ^vonatkoztatva ezt az egész természetre; a fontos az, hogy az a néhány szó, amit mondunk, termékeny talajra hulljon, elhatá­rozó cselekedetre serkentsen. Kevés olyan város van hazánkban, amelynek oly szép a kör­nyéke, mint a mi otthonunknak, Sopron városának. Ti is bizonyára gyönyörködtetek már nem egyszer a zöld pompában díszelő erde- inkben, hegyeinkben — egyesek talán tovább is voltak már s talán legnagyobb élményeik közé sorozzák, ha mint valóságos műalko­tást, ünnepélyes csendben és áhítattal nézték az óriási hegycsúcso­kat avagy szemeiket körüllegeltették egy magaslaton kínálkozó ki­látáson. Hányán sóhajtanak fel ilyenkor: Mily szép a természet! És tényleg nincs szebb és megnyugtatóbb a lélekre, mint a nagy ter­mészet szemlélete és hatása. Sehol se érezzük magunkat oly szabadon és felfrissülve, mint künn a nagy természetben, sohasem vagyunk boldogabbak, mmt mikor átérezzük az egész természet fenséges szépségét és ráébre­dünk a gondolatra, hogy minden egy: ember, állat, növény. A jó Isten alkotása, Isten teremtményei vagyunk azután mindnyájan. Ember, állat, növény az ő gyermekei és minden egy. Mily felemelő gondolat. Ezért kell szeretettel közeledni minden élő lényhez: kí­mélni a növényeket, fákat és szeretni az állatot. Csak el kell kép­zelni, mily sivár volna az ember élete nélkülök. Ez a nagy szeretet késztette Assziszi szent Ferencet, hogy minden élő lényben testvé­rét ismerje fel. Szeretnünk kell az állatot. Nemtelen lélekre, durvalelkűségre vall, ha rosszul bánunk az állatokkal. Az állat éppenúgy érzi a fáj­dalmakat, mint az ember. Ök néma testvéreink, kik nem panasz­kodhatnak és gyakran csak szemük szomorú tekintete vádolja állat­kínzó gazdájukat. Védtelen állatot kínozni a legembertelenebb cse­lekedet, akár emlősállat, akár madár, cserebogár, más bogár vagy féreg, és örömmel lehet feljegyezni, hogy ma már mindenütt van­nak állatvédő egyesületek, amelyek ezt a nemes gondolatot ápolják és az állatkínzást megtoroltatják. Ha mi szeretettel bánunk az álla­tokkal, ők ragaszkodással hálálják meg jóságunkat. Házi állataink legjobb barátainkká válnak. A ló, a kutya, a madarak egyaránt ész­revehetően is tanúsítják ezt. A macska is. A szarvasmarha pedig a gazdának megbízható segéde munkájában. Hány önfeláldozó nemes tettet olvastunk a kutyákról! Ott van a gazdája életét megmentő

Next

/
Thumbnails
Contents