Evangélikus Népiskola, 1943
1943 / 4. szám - Megjegyzések: - Légi veszély. Németh Ferenc.
86 kötelességünk. Mikor tudunk csak békességben, boldogan élni együtt? 2. Alkalmazás. Mik a ti kötelességeitek Isten iránt, hazátok, embertársaitok, szüléitek iránt? Mi a jogotok? (Ebbe az iskolába járni, templomba menni, a város utcáján közlekedni s mindaz, amit a község és állam polgárainál?; megenged). Mihez nmcs jogunk? Joga annak van, aki kötelességeit teljesíti. Jólét, boldogság ott van, ahol békesség, rend és igazság uralkodik. Miért kell megismernünk állampolgári kötelességeinket és jogainkat? Azt mondta Berzsenyi Dániel: Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs, Mely ha megvész, Róma ledől s rabigába görbéd. Somogyi Béla. MEGJEGYZÉSEK Légiveszély. Irta: Németh Ferenc ev. levita-tanító, öcs. Ott voltam fővárosunkban, talán félórával előbb érkeztem meg családommal együtt és már Isten nevében a lefekvéshez készülődtünk, amikor hirtelen a szirénák bugása véget vetett az áhított pihenésünknek. Azonnal a légoltalmi óvóhelyre kellett sietnünk, nehogy valami komolyabb veszélynek tegyük ki magunkat. Az óvóhelyen megindultak a találgatások: ,,Ez csak gyakorlatozás! Nem egyéb!“ És a gyakorlatozásból kifolyólag majdnem két órát kellett az óvóhelyen pihennünk. Reggel 7 órakor a rádió bejelentette a szovjet orvtámadását: Budapest egyes részeinek és környékének bombázását. — Miután leánygyermekeimet elhelyeztem az aszódi leánynevelő intézetben, az agyamban megszületett a gondolat, hogyan neveljük rá iskolásgyermekeinket a teendőkre légiveszély idején? Ez a gondolat már ugyan előbb is foglalkoztatott, de most úgy gondoltam, hogy jelenleg a legidőszerűbb papírra vetni. Tartunk a gyermekeknek 3A órás előadást a háború komolyságáról, a harci eszközökről: bombáról, repülőgépről, stb. Különösen hangsúlyozzuk a repülőgép és bomba együttműködését. Miután a gyermekek megértették a háború komolyságát, megszervezhetjük a ,,Légó“-bizottságot (lehet 3—4 gyermek). Ennek teendője az őrködés mindenféle téren. Hogy jobban megértsék a Légó működését, a következőket mondjuk el: , „Figyeljük meg a baromfiudvart. A kakas az őr; egyúttal a sziréna is. Tyúkanyó boldogan kaparász a kis csemetéinek. A kis csirkék széjjel csipegetnek. A nagyobb, szárnyára hagyottak már maguk keresik meg a táplálékukat. Szépen, rendben folyik a kapir- gálás. De ím, egyszerre héjjá kering a magasban. Egy tyúk sem vette észre, azonban a kakas már is hallatja a vész jelet (aki még nem figyelte meg, figyelje meg), szirénához hasonló hangot hallat.