Evangélikus Népiskola, 1942
1942 / 8. szám - Ludván Sándor: Néhány szó a szolnoki pedagógus evangélizációról
176 műhely tevékenysége, a tíz, tizennégy főből álló bibliakörök munkája. Itt kinyíltak a zárkózottabb férfiszívek is, mikor egészen közvetlenül személyekhez szólott az Ige. Bizony sokszor a váratlanul megszólított ember készületlen, áldott zavarában. Tükör lett az Ige, amelyben mindenki önmagát látta meg mezítelen bűnrútságban, az elveszett, elkárhozottság, de a Krisztusban megváltottság édes, közös egy testvériségében. Pedagógusok az élő vizek örök forrásainál. Áldott, titkos, mélyről imádságokat fakasztó lélekberkek! Az így előkészített lélek már éhessé, szomjassá lett a nap főanyagának, az evangélizáló előadásoknak a befogadására. Ezidén Isten tízparancsolata volt soron. Naponként három elődás. Az elméletből, tananyagból pergő eleven életfilm lett. Az eTnber életdrámája. Mindenkinek a halálosan eleven „Enyém”. Zsákutca, amelybe beszorított a Törvény bakója, a Sátán. Nincs menekvésem! A mélyből szinte apokaliptikus fénynyalábok törnek fel, amelyeknek világánál előttünk áll az elveszettség, elkárhozottság nyomorult életvalósága. De mégis csupa egyszerű valóság, parányi hétköznapi életjelenet családban, iskolában, közéletben. Csupa vád ellenem családapa, pedagógus ellen, aki a Törvényt tudva, tudatlanul lábbal tapodom. Talán teljes jóhiszeműséggel lényegtelen, mutatós dolgokat helyezek a középpontba a valóságos emberi, egyéni, családi, társadalmi, nemzeti, faji lét örökérvényű kérdései helyett. S ha megvizsgálom, a laodiceai levélben ajánlott látással, megtalálom a nagy lényegsikkasztót, főtanácsadómot, a Sátánt. Kitör a hívő lélekből a Pál apostoli kiáltás: ,,Öh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?” (Rom. 7 : 24.) Bizony, az evangé- lizáció végén a „Morzsaszedés” áldott, lélekalázattal elcsendesedett perceiben a pedagógus lélek vallotta Isten szent színe előtt: „Vétkeztem az ég ellen és Te ellened, nem vagyok méltó . . De megcsillan a fény, a Golgota keresztje üzen: „Nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” (Rom. 8:1.) Végül a pedagógusoknak, mindkétnemű tanároknak, tanítóknak mintegy kilencven főnyi serege boldog örvendezéssel borult le Isten oltára elé az Űrvacsora szentségének vételére. „Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak)). (Jel. 19 : 9/b.) Végezetül vegyük elő az állami tanterv III. kötetét. A nevelésről szóló fejezetben megtaláljuk ezt a mondatot. . . „.Nevelni csak lelki típusú pedagógus tud . . .” „A lelki típusú pedagógus tudat alatt is nevel”. Mit is jelent ez? Nem kevesebbet, mint azt, hogy a nevelés nem más, mint tudatos vagy tudat alatti lelki kihatás. Erőkisugárzás. Drága Szeretet. Nem emberi, szentimentális, hanem az Övé. Aki úgy szerette ezt a világot, hogy az Ö egyszülött Fiát adta . . . (Ján. 3:16.) Fogadjuk be, hogy úgy taníthassunk mi is, mint akiknek hatalmuk van. (Máté 7:29.) Vagyis, hogy nevelhessünk. Hol vegyem ezt az Erőt? Tán vannak kivételes lelkek, akik egyedül is eljutnak a forráshoz, legtöbbször azonban csak közösségben. Ilyen összehívott közössége Istennek az evangélizáció. Halljuk meg a hívást, ha szólít minket a nevelők Nevelője, hogy megajándékozhasson. Ludván Sándor.
