Evangélikus Népiskola, 1941

1941 / 2. szám - Egyesületi élet – hivatalos rész

43-disznótorra jár, stb. De nem mindenik tette ezt, sőt ma már senki sem teszi, mert ha akarna is, nincs miből. Olvasgatnánk, ha volna mivel világítani. Hiszen szívesen menne az a falusi intellektuel is moziba, színházba, előadásokra, stb. a közeli városba, de neki a jegy árán kívül még nemcsak pár órai kocsikázás, hanem 9—10 P fuvarba is kerül egy-egy bemenetel. A fizetése pedig nemhogy nagyobb, de sok esetben kisebb, mint a városi kollégájáé.

Azért mondom, hogy sok esetben, mert most, amikor az államtól nyugdíjat húzó alkalmazottak tömegesen helyezkednek el, mint hadiüzemi titkárok, stb., senkinek sem jut eszébe, hogy ezelőtt sok évvel, amikor a nemzet határozottan sokkal nehezebb körülmények között vergődött, akkor a szegény falusi kántor-tanítónak egyszerűen elvették a kántori javadalmazását, amelyért külön és alaposan megdolgozott és amelyet nem az államkincstártól kapna, hanem az egyháztól, mert mint mondották akkor: senki sem húzhat két fizetést. (Bár érthetőbio lett volna, ha akkor az elvett javadalomra új tisztviselőt állítanak be munkanélküliség enyhítésére, de a két munka maradt és maradhat egy ember. Azután ez a mondás módosult, senki sem húzhat az államtól két fizetést. Bár a kántor-tanító egyet sem húz tőle, legfeljebb csak kiegészítő államsegély formájában kap valamit, mégsem kapta vissza az elvett javadalmat, t. í. az egyháztól kapott javadalmat. Sőt, amint a fentiekből kitűnik, imitt-amott most már a két fizetés nagyon is uzus lett, de áz elvett kántori javadalmakról még mindig nincs szó.

Gondolkodásra késztető dolgok ezek. Vannak olyan fontosak, mint sok letárgyalt és tárgyalásra kerülő javaslat. Mert ezek a mindennapi életünkbe vágnak bele. Mert, ám minden magyar embernek készen kell lennie minden áldozatra, amit a nemzet érdeke megkíván, de ne kelljen áldozatot hozni egyik osztálynak akkor, amikor egy másik, sőt több másik hasznot akar húzni. Értse meg minden jóra való magyar ember, minden dolgozó azt, hogy most nagy erőfeszítésekre, ennélfogva nagyobb összefogásokra van szükség és nem olyan időket élünk, amikor megengedhető volna a lázongás zúgolódás és elégedetlenkedés. De igenis értse meg azt is, akinek nagyobb jövedelmei vannak, aki dúskálkodik, hogy neki is áldozatokat kell hozni és a nagy jövedelemek- ből, vagyonokból egy kis részt le kell adni, hogy akinek alig van, annak több lehessen. Le kell mondani a luxusról, hogy sokaknak tisztességes emberi élete lehessen. Le kell mondani a nagy nyugdíjukról. Kegyelmesek által élvezett mozi, trafik és más kedvezményekről, mert egy-egy ilyen sok kis családnak képes megélhetést nyújtani.

Mi, kisemberek megmutattuk hosszú éveken keresztül, hogy zokszó nélkül tudunk lemondani és áldozatokat hozni, ha a Hazának szüksége van rá. Azonban most már egyszer lássák be az illetékesek és érdekeltek, hogy eljött talán az az idő, amikor a nagyoknak, gazdagoknak -és hatalmasoknak is kell tudni lemondani egy kevésről, hogy egy kicsit több igazság lehessen ebben a szép országban.

EGYESÜLETI ÉLET — HIVATALOS RÉSZ

Az Eötvös-alap ülései.

Az Eötvös-alap szokásos karácsonyheti választmányi ülése a tagok élénk részvételével folyt le. Az ülésen Berkényi Károly elnökölt. Megnyitó beszédében kegyeletes szavakkal emlékezett meg az elhunyt Rákos István elnökről. Az Ö önzetlen tanítóközéleti munkásságát követendő példaképül állította a jelen és jövő tanítónem- zedéke elé. Majd ünnepies szavakkal adott kifejezést Erdély egy részének visszatérése fölött érzett örömének s annak a reménynek, hogy a visszatért területeken munkálkodó tanítóság is áldozatkészen bekapcsolódik az Eötvös-alap kölcsönösen megsegítő törekvésébe. Végül köszöntötte vitéz Papp Gyulát, az elnökségnek régi érdemes