Evangélikus Népiskola, 1941

1941 / 2. szám - Sátory Vilmos: Öntudatos nevelés

34

oltják fáradhatatlan munkával és lelkesedéssel az ifjúságba és — at politikusok, írók, költők és sajtó nevelő szerepére gondolok — a nemzet felnőtt, érett társadalmába. Akármelyik formájában érvényesül is azonban, egy bizonyos: a XX. század első felében a legfőbb erőgyüjtő tényező, a legnagyobb szervező és rendező erő ez a

— talán a liberálizmus reakciójaként, elemi erővel feltörő és érvényesülő nacionalizmus.

Hazánk tízévszázados vérzivataros történelmében leljük a magyarázatát annak a nagy türelemnek, amellyel minden idegennek

— akár faji és nyelvi, akár vallási, vagy műveltségi téren különbözött a nemzet törzsétől — békés otthont és életlehetőséget nyújtott a nemzet. A sokat üldözött nemzet sohasem üldözte a tőle különböző, de vendégszeretetét kérő idegeneket. 1542-ben már kimondja

— Európát 100 évvel megelőzve — a vallásszabadságot és azonos jogokat biztosít az idővel koszorúként ráfonódó nemzetiségeknek és saját fiainak.

Mintahogy a magyarság kardja a Nyugat védője volt Kelet ellen, úgy volt a nemzet szelleme az európai műveltségnek, a civilizációnak Kelet és a Balkán felé utolsó bástyája. Szerepünk harcban és kultúrában egyaránt Európa lovagja néven volna összefoglalható.

De bármily szépek is eszmeileg ezek a megállapítások, ma meg kell vallanunk, hogy nem korszerű és főleg önmagunkra nézve nem hasznos erények! Nagy lojalitásunk eredménye egyrészt az lett, hogy gazdasági véredényrendszerünk a kapzsi és fürge zsidóság kezébe került oly nagy mértékben, hogy sorozatos védelmi törvényekre és évtizedekre lesz szükség a megtisztulásra. A gazdasági hatalom megszervezése után az irodalomra is meglehetősen rányomták fentebb vázolt nemzetietlen bélyegüket. A föld pedig, az ősi véráztatta, föld, idegenek kezébe került. Ugyanakkor a beszivárgott nemzetiségek nem a magasabbrendű európai gondolatot, hanem a szélsőséges, uralomravágyó faji és nemzeti gondolatot érlelték magukban. Minél nagyobb türelemmel és kultúr-gesztusokkal nyilatkozott meg irányukban a magyarság, annál szélsőségesebb és vadabb gyűlölettel szervezkedtek és törtek ellenünk, mikor erre alkalom nyílt. Az eredményt nem kell bővebben vázolnom!

De vájjon tanultunk-e ebből? Ha későn is, de mindenesetre a II. évezred érdekében felismerjük-e a kor új, életet jelentő vezér- gondolatait? Nincs más eszmény, csak a nemzet; nincs más kultúra, csak a nemzeti, nincs más élet, csak a nemzeti élet, nincs más ember, csak a faj embere, a nemzet e?yede, nincs más testvér, csak a faj testvér! Kíméletlen az új küzdelem s a vége előreláthatólag az lesz, hogy amekkora erőt tud egy-egy nép kifejteni, annyi életteret fog magának kiszorítani. Az általános emberi gondolatokba és törekvésekbe merülő álmodozókat azonban bizonyosan félre fogják tolni a nemzeti öntudattól és nemzeti törekvésektől áthatott népek!

Mint már előbb mondtam, a nemzeti öntudatra ébredés történhetik úgy is, hogy egy hatalmas szug'gesztív erővel rendelkező vezéregyéniség felrázza és világos célkitűzéseket ad a népének. Ez -— mint napjainkban megfigyelhető — szinte elemi erőket hoz létre és mozgat meg. A hátránya azonban az, hogy a nép erejében való hite;-