Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 2. szám - Rozsondai Károly: A tanítóság és a tanítóképző gyakorlóiskolája
30 megalapozottabb eljárást, eredetiséget, szint, továbbá nagyobb irodalmi, elméleti tájékozottságot tételezünk fel a gyakorló-iskolai tanítónál. Az elmondottakból nem az következik, hogy mindenki lehet jó gyakorló-iskolai tanító. Egész egyéniség, egész ember kell idei És vessük fel a kérdést: hány éves korában lesz az ember valameny- nyire egész? Általánosságban bizonyos életkorban, tapasztalatok megszerzése és feldolgozása, az életből való látás után, életének úgy a delelőjén. De ezt a megállapítást sem lehet gépiesen mindenkire akalmazni. Vannak, akik aránylag fiatalon érettek s vannak, akik sohasem lesznek eléggé érettek. Ez egyéni adottság dolga. Az egyéniségnek sok összetevő és rejtett tényezőjét pedig egy délelőtti gyakorló-iskolai vizsgálaton még oly kiváló búvárok sem tudják megállapítani. Ezért kell irányítóul elfogadni azt az ítéletet is, amelyet a közvélemény mindenkiről megalkot s amelyet a kartársak és felettes hatóságok nyilvánítanak. Ilyen meggondolások után azt hisszük, mindenki előtt világos, hogy az evangélikus tanítóság egyik kimagasló értéke elfogadta a feléje irányuló bizalmat és vállalkozott a jövő tanítónemzedék nevelésében annyira fontos munkakör betöltésére. Hogyan állunk azzal, a sokakban bizonyára felvetődő kérdéssel az evangélikus tanítóegyesület 8 év óta elnöke gyakorlóiskolai tanítóvá lett. Mit jelent ez a változás a tanítóság szellemi, egyesületi és társadalmi vezetésében? Aki 30 évig vidéki népiskolában működött, iskolalátogató munkakört töltött be s részt vett minden népiskolai vonatkozású evan gélikus egyházi és országos munkában, aki tankönyvek írásával, tanterv szerkesztésével, egyházi szabályrendeletek alkotásával járult hozzá népoktatásunk fejlesztéséhez, az már annyira hozzánőtt a valóságokhoz, hogy az álláscsere nem jelenti sem elszakadását, sem légüres térbe való jutását. A Hóman-érmes Somogyi Béla az evangélikus tanítóságtól még ha akarna, sem tudna többé elszakadni. De még eltávolodni sem! Az evangélikus tanítóképzők gyakorló-iskolai tanítói különben is a szó teljes értelmében evangélikus tanítók. Az országos elnöki székben ülő tanítóra és a közös ügyre csak nyereség az, ha a gyakorló-iskolai tanítói állásban kevésbbé lesz szétforgácsolva, mint eddigi munkakörében. Elmarad ezentúl %iun- kajából a kötelező kántori szolgálat, az iskolánkívüli népművelés és a gyülekezeti élettel járó teendők jelentékeny része. A gyakorló- iskolában könyebb a tanító helyettesítésének megoldása, mint a vidéki osztatlan iskolában. Az elnöknek több ideje maradhat egyesületi ügyek intézésére; könyebben kaphat szabadságot az oktatására bízott gyermekek nagyobb hátránya nélkül. Ezáltal fokozódik a mozgékonysága, nyugodtahban dolgozhatik. Vitathatatlan tény az is, hogy a gyakorló-iskolai tanító munkaterülete szűkebb, érdeklődését és erejét jobban képes koncentrálni, mint a falun, a gyülekezetben lévő egyetlen és így sok tekintetben „mindenes“ evangélikus tanító. Zavartalanok az iskolai szünidői, marad ideje elmélyedésre. Több erőt fordíthat a közügyekkel való foglalkozásra, anélkül, hogy
