Evangélikus Népiskola, 1941

1941 / 2. szám - B-k V-e.: Összeomlás, az alkotó munkához való előkészület idején

27

volna utána és ekkor előlépett az a hatalmas despota s azt mondta harsányan: Eddig és ne tovább . . .

Halál! Én láttalak már száz alakban, örvény felett egy futó habban, egy kis virágnak illatában, felajzott kedv mámorában — és nem féltem hatalmadat. De most, amikor lelki szemeimmel látom a fiatal tetemet ravatalon feküdni, amikor tudom, hogy a beszédes szemek nem néznek többé senkire, hogy az arc mosolyogni nem fog, hogy elmúlt visszajöhetetlenül a tavasz.. . most rettegem hatalmadat!

Korhadt mellű, spléénes öregeknek, kik két kézzel esdik a halált, hogy jönne már, — a szemébe sem néz; eh, gondolja magában, húzzátok csak még az igát, nem kelletek nekem. Az én útam másfelé vezet, azon járok. — Láttam egy nyomorult beteget, akinek mártíromság volt minden napja, napjának minden órája. Láztól verve, hevert nyöszörögve a kíntól, á fájdalomtól. Véresre harapta az ajkát, megtépte a vánkosa csücskét s mint egy fuldokló panasz, tört ki belőle a vágy: meg akarok halni, végy magaddal édes mentőm, te jótékony halál! És a halál a mellett is ridegen ment el. Mit neki a nyavalyás, beteg ember? — Hát, nem jobb-e hatalmába keríteni az üdeséget, a virulást, a 20 esztendős tavaszt? Micsoda pokoli élvezet lehet neki homállyal borítani a fényes, ragyogó szemeket, goromba, érdes kézzel letörölni az arcról a mosolyt, a rózsákat, — hogy mikor ott fekszik a ravatalon leeresztett karokkal, becsukódott szemekkel, kárörvendő vigyorgással odamondhassa: Ezt én cselekedtem, ez az én müvem! — Ügy, úgy kegyetlen halál, csak arasd, csak kaszáld az ifjúságot, tobzódj e gyönyörűségedben. Szörnyű vagy, félelmetes vagy.

Álomnak is iszonyú, hát még valóságnak, mikor az alkotó élet kezdetén elröppen egy reményteljes élet.

Bánatba merült jó szülők, méltó a ti fájdalmatok. De fel a .magasba, fel! Ha minden kötél szakad is, mely még az élethez kapcsol, van egy: mely a magasba irányítja a megszomorodott szívek tekintetét, mely a mennyekhez köt és ez a vallás! Csalódj az egész világban, kiktől szeretetet vártál, sújtsanak kiktől segélyt reméltél; hagyjon el mindenki; tévelyegj a sötétben, hol fél élet volna egy sugár; kábulj el metsző fájdalmadban: látsz egy fényes tündöklő csillagot: ez a vallás! Ez megnyugtat s biztatóan mondja:

,,Ha úgy tetszik, hogy minden elveszett,

S a reménnyel is már felhagyánk,

Van még ki hozzánk nyájasan beszél:

A vallás — a mi jó anyánk!“

Ti jó szülők, édes testvérek! Ha volna vígasztalás, úgy ide önteném megnyugtató balzsamnak szívetekre. Ám az Istennek és az időnek gyógyító erejével ember nem rendelkezhetik. Legfeljebb rájuk utalhatunk, hogy ime: sírjatok és várjatok, mi veletek sírunk és veletek várjuk az enyhülés lassú, de enyhítő orvosságát.

Legsúlyosabb napjaitokban együtt éreznek veletek közelebbi és távolabbi jóbarátaitokon kívül, az Evangélikus Népiskola valameny- nyi olvasója és a Lapcsaládnak összes tagjai! „

__, y__