Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 10. szám - Egyesületi élet – hivatalos rész
263 Nagyon sokat lehetne még írni arról, hogy mint evangélikus tanító, mint magyar tanító ott a határszélen és mint ember, milyen nagy és áldásos munkát fejtett ki! Nem csoda, ha a gyülekezete aggodalommal gondolt arra az órára, amikor el kell válnia szeretett, jó tanítójától. S ez az óra eljött. Negyvenhét évi tanítói működés után — 36 évig az őribükkösdi gyülekezetei szolgálta — nyugdíjba ment. Vérző szívvel odaállt az egész község szeretett tanítója elé, hogy megköszönje sok-sok munkáját és szeretetét. S midőn Zier- mann Mihály mégegyszer megszólalt szeretett gyülekezete előtt: „Mit míveltek sírván és az én szívemet kesergetvén?” Apostolok csel. 21. 13. (Was macht ihr, dass ihr weinet und brechtet mir das Herz? .. .), hangos zokogásban tört ki a gyülekezet és tanítója. Aki látta ezt a jelenetet, megértett mindent. Utódjául a hálás község vejét választotta meg; a II. tanítói álláson ugyancsak egyik veje működött akkor már évek óta. Ziermann Mihály a szomszéd Pinkafőn élő gyermekei körében töltötte a nyugalom éveit friss szellemi és testi erőben. Itt sokszor felkeresték volt tanítványai s meleg szeretettel és hálával fogtak kezet az öregedő tanítóval. Ez év nyarán elszólította őt az Úr, életének 83. évében. Koporsója mellett ott zokogtak a jó gyermekek, unokák; szeretett „Lala” fia; a kővágóőrsi evangélikus tanító hiányzott, ő néhány évvel ezelőtt tragikus körülmények között húnyt el. Ott állt egyetlen testvére, Ziermann Lajos soproni esperes, kormányfőtanácsos, aki saját szavai szerint nemcsak a jó Miska bátyját, hanem népiskolai tanító- mesterét is vesztette el benne. Búcsút vettek a jó kartárstól a szeretett tanítótestvérek. Az őribükkösdiek igen nagy számban jelentek meg a temetésen s most már másodszor, ezúttal utoljára vettek búcsút a felejthetetlen jó tanítótól, a nyugalmazott igazgatótól, a kiváló nevelőtől, az énekvezértől s az egész község vezetőjétől. Ziermann Mihály nem látta már a hálás gyülekezete könnyeit, nem hallotta zokogását. S ha szólhatott volna, bizonyára így szólt volna ismét híveihez: „Mit míveltek sírván és az én szívemet kesergetvén? . . .” A nagy sokaság között, mely augusztus 14-én kísérte őt utolsó útjára, csak én nem lehettem ott, mert a mostani háborús idő ezt lehetetlenné tette. Pedig nagy adósa vagyok az én szeretett tanítómnak. Hat éven át oktatott és nevelt, azután az ő kívánságára kerültem középiskolába, hogy tanító legyek. Ezen idő alatt és fiatal tanítókoromban is irányítóm és tanácsadóm, mhjd atyai barátom volt. Úgy szerettem volna minden jóságát és szeretetét ott, a nyitott sírja előtt mégegyszer megköszönni. Mivel ez nem volt lehetséges, ezen megemlékezéssel akarok áldozni az ő emlékének. Kedves jó Tanítóm! Lélekben most ott állok a Te sírod előtt, megáldom poraidat s imádságos szívvel kérem az Ég Urát, hogy a Te nemes lelked találjon mennyei boldogságot ott az örökkévalóságban! Egész életedben a Te hited és reménységed Jézus Krisztus volt, aki azt mondotta: „Mert én élek, ti is élni fogtok.” (János ev. 14, 19.) Legyen néked a Te hited szerint! Weltler János Győr.
