Evangélikus Népiskola, 1941

1941 / 6. szám - Somogyi Béla: Grieszhaber Endre Henrik

127

nemes szív, az életerő áramlása. A nagy viaskodás az életért: végétért, Grieszhaber E. Henriket megölte a szíve.

Lapunk olvasói számára nem kell hosszú méltatást írnom arról: ki volt Grieszhaber Endre Henrik. Egyesületi életünkben sem kell ismertetni munkálkodását. Sajtónkban véleménye mindig a határozott, szilárd meggyőződést, a józan ítélőképességet, a hivatásunk sokágú szövevényében mindenütt otthonos, tiszta meglátást képviselte. Egyesületi életünkben neve fogalom volt. Szónoki tehetsége oly szárnyalást adott a közgyűlések vezetésének, hogy minden hallgatóra felemelő hatással volt. Megnyilatkozása minden egyes közgyűlést ünnepi színnel vont be s tekintélyt és tiszteletet biztosított a tanítói névnek s az egyesületi megmozdulásoknak. Az ifjú tanítónemzedék nem egyszer egy ilyen általa vezetett egyházkerületi vagy egyházmegyei tanítóegyesületi közgyűlés után lett az egyesületi eszme hive, mert felébredt lelkében a közösség tudata s ha addig * lekicsinyelte az egyesületi élet jelentőségét, most megértette az egyesülésben rejlő erőkifejtés fontosságát és hive lett a tanítói közösségi mozgalmak gondolatának.

Ha mindennapi munkája mellett csak az egyesületi életben és sajtóban teljesített hivatását vehetnénk számításba, akkor is messze az átlagon felülemelkedett volna az ő tanítói egyénisége. Iskolája mintául szolgált. A németnyelvű tanulók részére tankönyveket írt. Gyakorlati és elméleti pedagógiai tudása megnyilatkozott szeminárium és különféle konferenciai előadásokban, gyakorlati bemutatókon, amelyekre sűrűn igénybe vette egyházi és világi hatósága, a magasabb körök bizalma. Ott volt a község életében, mint részese a szellemi vezetők hivatásából reáháruló munkaközösségnek. Ott volt, ahol dolgozni, szervezni és alkotni kellett. Nagy gyakorlati érzékével a kényes kérdésekben is mindig meg tudta találni a kivezető útat. Gondolok itt a kétnyelvű: magyar és német iskolai munkára s az újabban kiéleződött nemzetiségi kérdésre. Józan, egészséges megítéléssel hirdette, hogy az ilyen helyeken működő tanító felsőbb hatóságai rendelkezése szellemében járjon el, de azért hangsúlyozta, hogy népét rá kell vezetnie an.nak megismerésére, miszerint a magyar hazában való boldogulásához szüksége van a magyar nyelvre. A magyar hazafiság kialakításának helyes eszközeit sokszor hirdette. Még sem volt községében összeütközése, mert a lakosság megértette, megbecsülte és szerette.

Példamutatás volt az ő élete a takarékos, józan életre, a helyes evangéliumi lelkületű népnevelő vallásos buzgóságára, a magyar nemzeti érzésű népnevelő magatartására. De egyben nem tudjuk követni: a munka önmagát emésztő, túlfeszített és erejét felülmúló, erőket bomlasztó halmozásában. Vádol bennünket a lelkiismeret: miért nem kiáltottunk „megálljt“ ez önmagát áldozati oltáron elégető férfiúnak akkor, amikor még idejében lett volna? Tragikus tanítósors az ő sorsa! Annyi nemes eszmény, annyi tettvágy hevítette mindig szolgálni és alkotni vágyó, érző szívét, hogy ez a szív idő előtt kifáradt és elcsendesült.

Nehéz nékem e sorokat egymáshoz rónom, hiszen a jobbkezem volt; felejthetetlen elnöktársam, hűséges munkatársam, örömben,