Evangélikus Népiskola, 1941
1941 / 5. szám - Műhelyünkből
11Ö akaratának. Az ember testére és lelkére pusztulás vár, ha szembehelyezkedik az isteni törvénnyel. A beszéd- és értelemgyakorlatok anyagával kapcsolatban gyakran mód van arra is, hogy a keresztyén embernek az Istennel, embertársakkal s a teremtményekkel szemben tartozó kötelességeire eszméltessük növendékeinket. Már a tanmenetben meg kell jelöl* nünk azokat a tanítási egységeket, melyek az egyes keresztyén erények és kötelességek kidomborítására, ill. az azokra való nevelésre lehetőséget nyújtanak. Ehelyütt nincs mód arra, hogy mindezekre részletesen kitérjünk, csupán a lehetőségek hangsúlyozását tartjuk szükségesnek, hogy addig is, míg az új evangélikus tantervi utasítást kézhez kapjuk — mely remélhetőleg minden eddig még homályos területet meg fog előttünk világítani — megtegyünk minden tőlünk telhetőt az evangélium szellemének a beszéd- és értelemgyakorlatok tanítása közben való érvényrejuttatására. Végül még néhány mondatban rá kell mutatnunk arra, hogy a beszéd- és értelemgyakorlatok tanításánál alkalmazott módszeres eljárás is különösen alkalmassá teszi ezt a tanulmányt a fentebb körvonalazott célok szolgálatára. Tanításunk közben a természetes beszélgetés alakját alkalmazzuk, melyben a párbeszéd a közléssel váltakozik. De nemcsak a tanító közöl és a párbeszédben nemcsak ő kérdez, hanem a gyermeknek is van alkalma arra, hogy tapasztalatairól összefüggő közlés alakjában adjon számot s hogy belső szükségből tanítójától és társaitól kérdezzen. Igen sok tanítónak (s főleg vallástanítónak) a munkája azért válik meddővé, mert vagy nem képes, vagy a tanítás helytelenül értelmezett „komolyságának" biztosítása végett nem akarja átvenni az oktatásnak ezeket a legtermészetesebb formáit, amelyeket pedig a legnagyobb Tanító, az Ür Jézus is leggyakrabban alkalmazott. (Sajnálatos, még a jelenleg érvényben levő evangélikus népiskolai utasításba is belekerült egy mondat, melynek értelme szerint a valiástanítónak arra kell előkészülni, hogy „meggátolhasson minden oly kísérletet, amely a növendékek részéről kérdezősködés alakjában felmerülhet s a tanítást veszélyezteti.” (?!) L. 15. o.) A természetes beszélgetés egyébiránt a legjobb melegágya annak a bizalomnak is, mellyel a gyermek minden visszahatás nélkül elfogadja nevelőjének azokat a tanitásait, melyek igazságát és helyességét hiába igyekezne számára kézzelfoghatóvá tenni. Nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy erre a bizalomra éppen a valláserkölcsi igazságoknak a gyermek részéről való elfogadtatása érdekében van szükség. A beszéd- és értelemgyakorlatok anyagának feldolgozása közvetlen szemléletek nyújtása nélkül szinte elképzelhetetlen. És ez is nagy előny a vallásos szellemben való nevelés szempontjából. Az Isten megismerésének útja ugyanis nem elméleti, hanem gyakorlati út. Meggyőzően mondja Rousseau: „Mennél többet gondolkodom róla, annál jobban összezavarodom. Észreveszem Istent minden művében, érzem magamban, látom magam körül mindenfelé, de amint önmagában akarom szemlélni, amint keresni akarom, hogy hol van, hogy milyen a substanciája, eltűnik előlem és zavarba
