Evangélikus Népiskola, 1940
1940 / 1. szám - Megjegyzések - Páter Jenő: Az özvegy, az árva
37 Vérkeringés: szív, vérerek. Kiválasztás: vese, tüdő, végbél, bőr. LÉGY MÉRTÉKLETES! Az elmondottakban mérföldes csizmákban száguldottam végig az egyes tárgyak tanításán. Gyakorlóiskolai naplóm és az elmúlt esztendő sok értékes, de elröppenni kész tanulsága volt segítőm ebben a munkámban. > Nem törekedhettem és nem is törekedtem teljességre. Meg vagyok róla győződve, hogy legtöbb mondatom sokak számára nem hozott semmi újat, rendkívülit. Mégis igen örülnék, ha ezeknek a gondolatoknak a megrögzítése — ha csak egy szikrányival is —- hozzájárulhatna munkánk eredményességéhez és inem utolsó sorban: megkönnyítéséhez. Hiszen a közös cél, a közös munka kölcsönös segítséget sürget! ... És milyen erőt jelentene a magyar tanítóság számára, ha .mindenki a maga — akár csak maroknyi — erőit is ennek a közösségnek a szolgálatába állítaná!... MEGJEGYZÉSEK Az özvegy, az árva. Az ember életének a földön örök ellensége a halál. Könyörtelenül lesújt, bajt, fájdalmat, szenvedést hagyva maga után. Istennek legparányibb teremtménye is ragaszkodik az élethez. A teremtés pillanatában teltek meg életszeretetteL A beteg szív gyógyulást keres, a kesergő vigasztalást vár, a bánat öröm után álmodozik, mert abban látja elrejtve az életet. Az életet sírja vissza az özvegy, az árva. Az özvegy, kinek terhén ott látod a kötelesség sokszorosát, kinek lelkén ott sír a temető gyászindulója. Az árva, ki lett puszta levél a szél birodalmában, sírása elveszett harangszó, melynek hangját nem verik vissza sziveknek megrezgetett falai. Megfogom kezed s vezetlek a nagy Király birodalmába, nézd, lásd, hogy a Te életed értéke olyan, amilyennek becsülni tudod mások életét. Le tudod-e venni egy-egy tehernek roskadozó vál- lakra nehezedő t súlyát. Sírásoknak örömpatakja lehetsz, engedd, hogy merítsenek belőled szomjazó lelkek. Légy a feledés fehér takarója, mely mögött eltűnik kicsiny seregek bánatfellege. Ne azt sirasd, aki már elment, annak fejfáján a múlt dalol. Nézd azt, akit itt hagyott, kinek szeme nemcsak a veszteséget írja, de a könnyén a jövő sorsa, a kétségbeesés is kesereg. Isten simogatja lelked, érzed-e, hogy küld, menj, segíts?! Segítsd az özvegyet, mert mostoha a sors, segítsd az árvát, mert napsütésre vágyik. Adj erőt a gyengének, hogy szerethesse az életet,
