Evangélikus Népiskola, 1940
1940 / 11. szám - Benedek Vince: Ciprus-ág Rákos István frissen hantolt sírjára
271 reája gondolva, lelkűk megtelik azzal a meleg fényeséggel, amely Rákos István egyéniségéből mindig kisugárzott. Csak a közelmúltban kaptam szükebb környezetétől aggasztó hírt, hogy a nagy ember lelke hamvadóban van. S íme a katasztrófa rövid idő múltán, tisztelői seregének megdöbbenésére, váratlanul beállott. A fájdalom csak maga-magát nézi, csak a veszteséget érzi és éppen ezért nem lát egészen tisztán. Időnek kell jönnie és távoznia, mire igazán megértjük és mérlegelni tudjuk azt az óriási veszteséget, mely a magyar tanítói közösséget Rákos István néhai vezérének halálával érte. A megboldogult nemes lélek emlékét velem együtt, kegyelettel őrzik mindazok, akik vele összeköttetésben állottak. Kegyelettel őrzöm különösen én, aki oldalán úgy is mint a volt Országos Bizottság és később, mint az Országos Szövetség tisztikarának tagja, illetőleg alelnöke, évtizedeken át működtem. Aki Rákos Istvánt ismerte, mindenkinek lesz egy könnye, egy fájdalmas sóhaja utána. Mindenkinek, aki még szeretni és becsülni tudja ebben a könyörtelenül tülekedő világban a jóságot, az egyeneslelkűséget, a szeretetet. A mi nagy halottunk csupa szív volt, csupa jóság, szelíd tiszta szeretet. Mint ilyen, ebben a mostani levegőben már nem is érezte jól magát. Hol volt az Ö gondolatvilágától ez a mostani, önző tülekedés, az a gyűlölködő hang, mely a mai közéletet uralja? Halála nagy veszteség. Olyan kivtételes, régiveretű jellem távozik vele és olyan, nagy érték, amit ma már pótolni alig lehet. Ez a halál nem pillanatnyi veszteség, melyet a rohanó idő már ki is pótol. Ez a halál többet vitt el, mint amennyit a szárnyas idő hamarosan hozhat. Hiába keressük majd évről-évre, nyári nagy gyűléseinken az Ő délceg alakját a pódiumon. Nem halljuk többé az ő lelkeket simogató hangját, nem villan már sohasem fény az ő szemeiből a mienkbe, nem érezzük többet kezünkben az ő kezének melegét, szorítását. Nagy szellemekre ráillik a szállóige: hogy gyertyalángok voltak, fennen lobogtak, de másnak világítottak, — közben azonban maguk elégtek. Mikor ezeket a sorokat írjuk az ő földi porhüvelye már Budapesten, a közéleti nagyságok temetőjében pihen. Álmodja a magyar tanítóság szebb jövőjét, amelyen önzetlen jóakaratával és teljes tudásával, éjt nappallá téve, fáradozott. Mint régi kebelbarátja és hosszú ideig bajtársa, lelkileg elzarándokolok az ő sírjához s elhelyezem arra hálás emlékezésem szimbóluma gyanánt ezt a cipruságat, azon áldó óhajtással: virrasszon sírja fölött időtlen-időkig az igazi kegyelet! Benedek Vince. Adakozzunk a Gyógyházra! Gyógy házal apunk a budapesti egyházmegyei tanítóegyesület 25 P-ős ismételt adományával 1860.10 P-re gyarapodott, a kemenesaljai gyűjtés: 963.92 P. Számítunk a többi egyesületek áldozatkészségére is és várjuk adományaikat. Szeretettel kérjük a kartársakat, karolják fel jövendő intézményünk eszméjét, gyűjtsenek és adakozzanak! Az adományokat kérjük postautalványon Várkonyi Endre pénztárosunk címére: Budapest, I., Bécsikapu-tér 9.
