Evangélikus Népiskola, 1940

1940 / 7. szám - Könyvismertetés

188 Az élet könyve ez a munka. Az iskolánkívüli népművelés mun­kása, gondnoka lett Szemző Pilisen. Mint ilyen látta, az eredmény­telenséget, ezért új útakon kereste községe népének művelési lehe­tőségeit. Évekig tartó kísérletezés, próbálgatás után megtalálta az egyedüli megfelelő módot, a magyar viszonyoknak is megfelelő nép­főiskolái népművelést. A népművelés munkásai látják, hogy mily nehéz egy-egy elő­adásra hallgatóságot toborozni, hát még tanfolyamra és azokat végig meg is tartani. A pilisiek 3 évig tagjai a népfőiskolának, de ezen idő letelte után továbbra is megtartják vele a kapcsolatot. Nemcsak fiatal, hanem idős férfiak is járnak a népfőiskolába. Szemző elérte azt is, hogy az asszonyok, anyák, szintén részt kérnek a népfőisko­lái képzésből. A könyv őszinte vallomás az egész népfőiskolái munkásságról Nem hallgatja el azokat a nehézségeket, akadályokat, hibákat sem, melyeket le kellett küzdeni, addig, míg az első sikereket, az első eredményt elérte. A könyv fejezeteinek sorrendje oly szerencsés, hogy annak nyo­mán elindulva, a népfőiskolái munkát megkezdeni akaró népművelő teljes biztonsággal vetheti meg egy új népfőiskola alapjait és indít­hatja meg annak munkáját. Az ev. egyház tanítóságát ez a könyv, ez a népfőiskolái munka és az első népfőiskola megszervezőjének személye különösen kell, hogy érdekelje azért, mert evangélikus ember. Evangéliumi hit, ember- és hazaszeretet adhatta csak Szemző­nek azt az erőt, azt a kitartást, mellyel népfőiskoláját életrehívta és immár hét éve vezeti. Evangélikus vallású tanító, az evangélikus egyház fia kezdemé­nyezője egy olyan munkának, mely hivatva van a nemzet jövőjét előmozdítani. Az egyház büszke lehet erre a fiára: Magyarország első népfő­iskolájának ev. igazgatójára. A könyvet minden ev. tanítónak melegen ajánlom elolvasásra. (Megrendelhető: Szemző Kálmán pilisi áll. isk. és népfőiskolái igaz­gatónál 3 pengőért. Csekkszámla száma: 19.914. Ezen beküldött ösz- szeg ellenében portómentesen küldi meg a megrendelőnek.) A soproni népiskola 1939/40. tanévről készült értesítőjét annak új igazgatója: Polster Rezső szerkesztette. Rövid beköszöntő­ben jelölve meg működésének irányelveit, meleg megemlékezést szentel az értesítő dr. Töpler Kálmán tb. felügyelő, továbbá Altdör­fer Viktor — 45 éven át működött énektanító — nemes egyéniségé­nek, kik a tanév folyamán elhaltak. Az iskolai fenntartó hatóság ismertetése után közli a tanítótestület névsorát, munkabeosztását, majd kimerítő jelentést hoz a tanévről, ismertetve a vallásos, ér­telmi, esztétikai stb. nevelés, a hazafias nevelés és iskolai jóléti mű­ködés terén végzett egész évi munkásságot. Tudnivalók s a tanulók névsora zárja be a magyar-német nyelven megjelent gazdag tar­talmú értesítőt.

Next

/
Thumbnails
Contents