Evangélikus Népiskola, 1940
1940 / 5. szám - Egyesületi élet - hivatalos rész
140 egész intézmény már az első lépésnél és áldás helyett csapás érjen bennünket a magyar nemzettel egyetemben. Indítsuk el tehát a nyolcosztályú népiskolát kellő óvatossággal ügy, hogy vele a falu népműveltségét az eddiginél sokkal magasabbra emelve testközelségbe hozzuk a városéhoz és tegyük nemes hivatásával, élvezetes munkásságával csábítóvá a rövidesen megnyíló tanítóképző főiskolába lépő ifjúság számára. EGYESÜLETI ÉLET — HIVATALOS RÉSZ D. Dr. Prónay Dezső báró Mély megilletődéssel emlékezik meg az evangélikus tanítóság e helyen az elhunyt, nagyemlékű tiszteletbeli egyetemes felügyelőről. Nagy idők tanújaként, a régi világ kimagasló alakjaként áll előttünk egyházi vezéri munkájának 34 gazdag esztendejével s szilárd jellemének, egyenességének, nagy tudásának egyaránt nagyrabecsülésre méltó értékeivel. Az evangéliumi, a hazafiúi erények megszemélyesítője jellemének sok fényes tulajdonságával tiszteletet ébresztett mindnyájunkban maga iránt s magas emberi értékelés színvonalán állt mindenkor előttünk. Példájával nevelt hithűségre, a nemzeti erények megőrzésére és megalkuvást nem ismerő köz- szolgálatra. Emlékét áldjuk és híven-megőrizzük. Az Eötvös-alap ülése. A Magyarországi Tanítók Eötvös-alapja husvét hetében, Rákos István kir. tan. elnöklésével ülést tartott. A választmány 391 líj tagot vett föl. Örömmel értesült, hogy a Kalász könyvkiadó rt. 13 ezer'pengőt juttatott az Eötvös-alapnak. Tudomásul vette, hogy az Eötvös-alap vagyona 407 ezer pengőre emelkedett s hogy az egyesület a Tanítók Háza, a Péterfy Sándor Leányotthon és a keszthelyi Rákos István fiúotthon és üdülőház üzemköltségeivel 154 ezer pengőt forgalmazott, t'ovábbá, hogy a bevételek és kiadások az előirányzat keretében mozognak. Az Eötvös-alap legközelebbi céljai megvalósításának a kérdéséhez Deák István, Bendefy László és Csernai Mátyás szóltak hozzá. A választmány felhatalmazást adott az elnökségnek, hogy az eddig tanúsított körültekintésével a napirenden levő kérdéseket, a tanítói köz javára törekedjék megoldani.