Evangélikus Népiskola, 1940

1940 / 4. szám - Hírek

118 HÍREK A rákoskeresztúri evangélikus gyü­lekezet 1940. február hó 18-án vitéz Szügyi Károly igazgató-kántortanító, Kés- márszky Gyula kántortanító és Kés- márszky Gyuláné született Kertscher Laura tanító 25 évi rákoskeresztúri ev. elemi iskolai működéséért díszközgyűlés keretében fejezte ki köszönetét és elisme­rését. A jubilánsokat először Kosa Pál rákoskeresztúri lelkész üdvözölte, egyen­ként méltatva mindhármuk munkásságát. Majd a pesti felső egyházmegye tanügyi esperese, Zászkaliczky Pál arról a té­kozló szeretetről beszélt, amellyel a há­rom jubiláns és minden hivatását hűség­gel teljesítő tanító önmagát adja, önmagát áldozza oda tanítványainak. A nagymél­tóságú és főtisztelendő D. D. Raffay Sán­dor püspökvár is megemlékezett a jubi­lánsokról. Üdvözlő leiratát Zászkaliczky Pál olvasta fel és adta át az ünnepeitek­nek. Késmárszky Gyula kántortanítónak, aki mint lévitatanító lllésfalyán (Szepes vm.) 1904-ben kezdte eredményes műkö­dését s ahonnan 1914-ben jött Rákos­keresztúrra, hűséges munkásságának el­ismeréséül az igazgatói címet adomá­nyozta. Rákoskeresztúr község egész la­kossága nevében a község főjegyzője, Geréby Imre mondott köszönetét a jubi­lánsoknak a község egész életére kiható nép-, polgár-, és társadalomnevelő ne­gyedévszázados áldásos működésükért. Jelen voltak a díszközgyűlésen dr. Cse- csotka Károly, a rákoskeresztúri ev. egy­ház felügyelője, Marschalkó Gyula, a rákoshegyi ev. fiók-egyház felügyelője, a rákosligeti ev. fiók-egyház felügyelője, Bánhegyi György, a rákoskeresztúri pol­gári iskola tantestülete, az ev. nőegye­sület, a helyi postásegyesület, az iparos­kor. a gazdakör, akik mind elismerő, meleg szavakkal üdvözölték a jubilánso­kat. Az egyházközség és a nőegyesület szép emléktárgyakkal és babérkoszorúval ajándékozta meg az ünnepeiteket. A dísz- közgyűlés után emlékvacsora volt, eme- lyen közel százan vettek részt. Udülőházunk intézőbizottsága a hús­véti ülések alkalmával, 19-én délben a FerenclJózsef Tanítók Háza olvasótermé­ben ülést tartott, ahol az időszerű intéz­kedést kívánó kérdéseket tárgyalta le Siklósi Kálmán elnökletével. Meghívó. Az Arad—Békési Ág. H. Ev. Egyházmegyei Tanítóegyesülét 1940. évi április hó 2-án délelőtt 9 órakor Új­kígyóson az ev. népiskola tantermében tartja évi rendes közgyűlését, melyre az egyesület tagjait és az evangélikus nép­oktatásügy iránt érdeklődőket tisztelettel meghívom. Békéscsaba, 1940 március hó. Hugyecz György elnök. — A közgyűlés előtt fél 9 órakor istentisztelet. A köz­gyűlés után 1 órakor közös ebéd, terí­tékenként ital nélkül P60 P. Különmotor fél 8 órakor indul az AEGV nagyállomás­ról. (Díjtalan.) Újkígyós községből 3 óra­kor indul vissza. A Magyar Tanítóegyesöletek Egye­temes Szövetsége és az Eötvös Alap husvét hetében elnöki tanácsülést, illető­leg választmányi ülést tartottak. A „Nemzeti Kultur Egyesület“ már­cius hó 4-én tartott felolvasó ülésén a tanítótársadalom szereplői között találjuk Móra Lászlót és Missuray-Krug Lajost is, akik verseikből olvastak fel. Utóbbi sze­repelt a Mickiewicz Társaság 11-iki ülé­sén is. Gyászrovat. A halál aratásáról is új­ból bővebb beszámolót kell tartanunk. Ozv. deményfalvi Boczkó Gyuláné, lel­készözvegy, suri tanítónő, február 25-én Kisbéren hirtelen elhunyt. Gyermekei Surra szállíttatták az elhunytat, hogy férje mellett nyugodjanak hamvai. Az elhunyt tanítónő 14 évig tanított Suron. 47 éves volt. Férje 1913-tól 1922-igJolsvatapolcán működött mint lelkész, ahonnan a csehek elüldözték. Vagyonát elveszítve került Dunántúlra, Somogyvámosra, ahol a férj 1928-ban meghalt. Hányt-vetett, a ha­záért küzdelmes életet szenvedő néhai lelkész és tanítónő neje sora, élete egy a sok közül, amelynek határállomásainál meghatva és fájó lélekkel állunk meg. Magyar testvéri szívvel kívánunk poraira áldást és lelkűknek jobb hazát a menny­ben. — Altdörfer Viktor nyug. karigaz­gató, kormánytanácsos, március 4-én reggel életének 81. évében elhunyt. Halá­láról a soproni egyházközség gyászjelen­tést adott ki. — Szalay Miklós tabai kántortanító, hosszú, súlyos szenvedés után, életének 43-ik, tabai működésének 13-ik évében március 3-án elhunyt. Az Eötvös-Alap Önsegélyző és Családjóléti Osztálya a vigasztaló szavak helyett, a megvigasztaló cselekedetet nyújtja !

Next

/
Thumbnails
Contents