Evangélikus Népiskola, 1939
1939 / 5. szám - Könyvismertetés
199 azonban ma fordítva áll a helyzet. Egyet nem szabad elhallgatnunk, A falu bizalmát, szívét legtöbb helyütt a tanító tartja kezében. Nem egyszer szólnak lekicsinylőleg a pap munkájáról. Oka ? A hitélet elsekélyesedett volta. Borzasztó volna, ha az a tanító, ki ezt a tünetet észreveszi, nem változtatná meg ezt a tévhitet. Hogyan ? Nem sok beszéddel. Hanem egy-két jó szóval, olyan alkalmakkor, amikor az illető lelkész felemeli egyházunk tagjainak érvényesülése érdekében szavát, még akor is, ha a közvélemény ellene is van. Teheti ezt közgyűlések előtt is. Vagy akár egy nagy küzdelmekkel teljes esztendőről való sikeres számadás után, amikor szeretettel nyilatkozik a lelkipásztor erőfeszítéséről. S mely hely a legalkalmasabb ? A tanító szent műhelye, az iskola. S miképen segíthet az ily helyzetben levő lelkipásztor önmagán ? Hogy minden erejét rászánja a falu művelésére, mégpedig mindkét nemű ifjúságra kell itt legelsősorban gondolnunk. Az ifjúsági egyesületek, leányegyesületek tagjai mindenkor hálával emlékeznek vissza arra, ki megértéssel foglalkozott velük akkor, amikor talán a legdrágább órákat csatangolással, csínytevésekkel töltötték volna el v. talán éppen semmittevéssel. Hasonló helyzetbe, talán ritkábban, kerülhet a falu tanítója. Mi a teendő ekkor ? A fenti sorokhoz hasonló támogatást követel a lelkész részéről. Az önfegyelmezés és óvatosság a nép részéről nyert v. nyerendő bizalom legfontosabb alapja. Ezen áll és bukik egy-egy faluvezető, népnevelő 1.. . Mondjuk így : népszerűsége. Azonban az az egyén, ki egyszer azt elvesztette, lehetséges, hogy már többé vissza nem nyerheti. Ritkán ez is, a visszaszerzés is sikerülhet. Az eddigiek nem azért kerültek papírra, hogy valaki azt gondolja a sorok közzétevőjéről, hogy a lelkészek ellensége. Korántsem ! Nekünk tanítóknak éppen úgy kell szolgálnunk Isten országa ügyét, mint lelkipásztortestvéreinknek. Egyébként is az a véleményem, hogy a legmagasztosabb foglalkozás a lelkipásztoroké. Ők azok, kik Krisztus földi mintapásztorkodásának nyomdokán haladva a legmegnyugtatóbb módon vezethetnek az ige tényének világossága mellett bennünket, tanítókat is a Krisztushoz. Ez kétségtelen. Az is bizonyos, hogy cikkem eme utóbbi része elkalandozásnak látszik. Pedig nem az. Meg kell mondanom, hogy még fentieken kívül a gyakorlati életben szerzett tapasztalatok sürgetőleg követelik, hogy kitérjek a lelkipásztor és tanító viszonyára is. A tanító, az evang. tanító közvetlen feljebbvalója a gyülekezet lelkésze. Ez nem jelenti azt, hogy a lelkésztől ú. n. leereszkedést vár v. elnézést mulasztásaiban. A 3 lépés távolsága még a barátok közt is jó, ha megvan. Itt is csak álljon fenn ez a térköz ! Azonban sem az egyik, sem a másik fél ne ragadtassa el magát arra, hogy a másik tekintélyét aláásni törekedjék mellőzéssel, titkos, ill. négyszemközti szócsatákkal, nyilvános helyen való összeruccanással. Furcsának hangzik az egész, de megtörtént dolgok nem is kis számmal előfordulnak, fordultak elő, s bizony fognak is előfordulni az emberi gyarlóság folytán a jövőben is. De jönnie kell olyan szellemi térfoglalásnak, mely előbb-utóbb legalább is a súlyosabb súrlódási felületeket kiküszöböli. Lehet, hogy akkor következik el ez az időszak, mikor az ige valóra válik: „Lészen egy akol és lészen egy
