Evangélikus Népiskola, 1939
1939 / 1. szám - Sátory Vilmos: Magyar számadás 1938. év végén
2 lyunkat mind a derűs, mind a borús napokban, melyeket ez évben jelöltél ki számunkra. Állítsd elénk világosan, hogy szemünk elől ne téveszthessük sohasem azt, hogy egyedül Te vagy az, aki napról- napra gondoskodsz rólunk s akiben mindenkor rendületlenül bízhatunk, s akitől várhatjuk minden bajunkban, nyomorúságunkban szabadulásunkat. Óh legyen áldott az Úr neve örökkön örökké. Ámen. B. Á. Magyar számadás 1938. év végén. Irta : Sátory Vilmos. A történelem selejtező rostáján sok magyar esztendő keresztül hullott, mert tartalom nélküli, és könnyű volt. Mert Cliot nem érdekli az, hogy egy nemzedék sorsa a felfelé törő emberi életvonalról lecsúszott oda, ahol csak a kenyérért folyó harc puszta vegetálása sarkalja életének tovább-tengésére és, hogy egy ifjabb nemzedék nőtt fel úgy, hogy a magyar égen egyetlen remény- csillagot sem látott, hanem életének egyetlen messze fekvő célja egy szerény darab kenyér volt. Keresztül hullottak ezek az évek, — mondom —, az idők rostáján, mert szomorúak, mert eredménytelenek voltak s az emberi lélekalkat természete szerint a szerencsés feledésbe merülnek. Most végre akadt egy év: mely tartalmánál és súlyánál fogva fennmaradt a rostán. Illő, hogy ennek az évnek és annak a két évtizednek, amit ez az év bezár, elkészítsük a magyar számadását. Embervoltunknak legfőbb — Istentől nyert kritériuma a felelősségérzet. Ha ezt ébren akarjuk tartani, szükséges, hogy mint a jó cserkész, naponta, — de különösen akkor, ha nagy események forgatagába sodródtunk, megvizsgáljuk lelkiismeretünket. Ilyen magyar lelkiismeret-vizsgálatra akarom Olvasóimat elvezetni. November 2-án este beleharsant a magyar éjszakába a szózat: Ébredj magyar, van még feltámadás számodra! Ügy éreztük akkor, hogy közel van, hogy velünk van az Úr! És azonnal a térkép fölé hajoltak a könnyes szemű magyarok, hogy számbavegyék, mit és mennyit kaptunk vissza? Számláltuk a városokat, falvakat, hegyeket, völgyeket, folyókat, bányákat. Sirattuk, ami kívül maradt, örültünk annak, ami visszajött. Számbavettünk mindent-mindent, a földet, a vizet, a levegőt és élőlényeket, az ipart és kereskedelmet, a tudományt és művészetet, amivel gyarapodtunk. És lelkesedtünk és örültünk, ünnepeltünk és adakoztunk, — mindezt egy negyed század óta talán először igazi szívből feltörő őszinte örömmel és boldogsággal. De vájjon gondoltunk-e arra, hogy a hazatért területeken kívül még más hatalmas értékekkel is gazdagodtunk?! Megértettük-e az 1938-as év nagy erkölcsi adományait? Igen szomorú és végzetes lenne, ha ezekről megfeledkeznénk! Látnunk adatott, hogy a történelem nem a nemzetek szerencse- kereke csupán, hogy a végső diadal nem az erőszaké és csalásé,
