Evangélikus Népiskola, 1939
1939 / 12. szám - M. J.: Protestáns tanító hivatásának magaslatán: az Úr Jézus által
410 retetének a hatása alatt olyan lesz, amilyen egy igazán evangéliumi szellemű iskolához egyedül méltó ! Sírás : kizárt 1 Csak mosoly, boldogság, kötelességtudás ! Még a legmegrögzöttebb lelkületű gyermeked is. idővel megváltozik a többség nemes szellemének hatása alatt. Öröm lesz az iskolába járás növendékeid számára 1 Még lázas betegen is ott igyekeznek lenni, hiszen : a krisztusi szeretet áldott melegében sütkérezni oly végtelen jó nekik! Akarod, hogy ez így legyen ? Menj és maradj szüntelenül Jézusnál és úgy lesz 1 Boldogság lesz tanítónak lenned, mert tudást, örömöt, békességet, megelégedést és boldogságot osztogatva Jézus által, az isteni örök igazság rendje szerint ugyanaz hull vissza reád is. íme : ilyen a hivatása magaslatán álló protestáns tanító iskolája ! Röviden tehát mégegyszer : Térj meg az Úr Jézushoz, hogy ő legyen nevelőmestered, önfegyelmezésedben vezéred, akkor ugyan Ö fog hatni nevelésedben, tanításodban is. S ez a kezed alól kikerülő ifjúság józan, kötelességtudó, szorgalmas, jókedvű, finom erkölcsi érzékű, hivő lelkületű ifjúság lesz, amelyben bizhatik a társadalom, szeretett egyházunk és édes hazánk ! Ez úgy fogja majd megállni a helyét, a körülötte zajgó tengerek hullámaiban, ostromló viharában, mint a magyar nemzeti és egyházi életnek kemény sziklabástyája. Mintha hallanám egyesek ellenérvét, mely különben eléggé általános : „elhiszem, hogy egyházához hű lesz a vallásos, a hivő ifjú, de hazájához?!“ Nos hát én az ellenkezőjét kérdem : vallástalan, hitetlen ember lehet-e jó hazafi? Szeretheti-e földi hazáját az, aki hűtlen örök hazájához? Tudja-e saját önző, egyéni érdekeit alárendelni a haza szent érdekeinek az, akinek lelkét a kisértések ellen nem erősíti az örök hazának szent eszméje ? Határozottan kimondom : Nem ! „Hitetlen, vallástalan ember nem lehet hasznos polgára földi hazájának sem ; viszont a hivő vallásos férfi legerősebb támasza a földi hazának is. Emlékezzünk csak vissza, hogy a szomorú emlékű kommunizmus napjaiban kik árulták el a szegény magyar hazát ? A hitetlenek, a vallástalanok. S ugyancsak: amikor e szomorú napokban nem volt szabad magyarnak lenni és bitófa járt a Himnuszért, hol merték az elkeseredett lelkek mégis elénekelni nemzeti imádságukat ? A templomokban. Egy pillanatig sem lehet vitás, hogy a vallásosság és hazaszeretet édestestvérek. Viszont a hitetlenség és a hazaárulás szintén azok.“ Torkaszakadtából kiabálni az éljent, ütni a nagydobot — talán éppen illuminált állapotban — erre képes a vallástalan is, de apró áldozatot hozni a mindennapi élet szürke kötelességteljesítésében a közért és hősi áldozatokat a válságos időkben, erre csak a vallásos lelkűiét kepes. Nagy bankettek, kétórás szónoklatok, rőfös vezércikkek nem viszik előre a haza ügyét, ilyen „hazaszeretet“ nem sokat ér. Hanem, hogy szorgalmasan dolgozzál, becsületes pontossággal, kitartó hűséggel ma épúgy, mint 10. 20, 50 év múlva, tisztességesen minden tettedben, szavadban, a legkisebb lépésig: ezt követeli a vallásos élet és ugyanezt az igazi hazaszeretet is.
